// 2026. április 7., kedd // Herman
Bedő Zoltán Bedő Zoltán

Gyilkosság vagy szerencsétlenség?

// HIRDETÉS

Az egyéni vagy tömeges önbíráskodás egy jogállamban nem kaphat teret.

(Külön)Vélemény

Szerző: Bedő Zoltán
2014. szeptember 01., 07:43

„A történtek súlyos volta és lehetséges tragikus következményei miatt fokozott figyelemmel követtem az általuk kiváltott eseményeket, beleértve a nyomozás menetét is, így felelősségteljesen kijelenthetem, a hatóságok magatartása ebben az ügyben enyhén szólva kifogásolható. Megállapításomat az eljárás módjára és irányára alapozom, ugyanis a nyomozószervek makacsul kitartanak álláspontjuk, a magányos ember­ölési kísérlet mellett, az egyik motoros halálát pedig a balesetben elszenvedett sérülésekkel indokolják. És teszik ezt annak ellenére, hogy többen is alátámasztották, mindezt a tömegesen végrehajtott bántalmazás idézte elő. Különben az érthetetlen módon nyilvánosságra még nem hozott, azonban kiszivárogtatott orvosszakértői vélemény is olyan koponyatöréseket állapít meg, melyeket a baleset nem okozhatott, hiszen az áldozat védősisakot viselt. Az sem biztató jel továbbá, hogy az eset kapcsán csupán egy szellemileg sérült egyént helyeztek vizsgálati fogságba.

A felsoroltak fényében számomra egyértelmű, hogy az illetékesek ezt az ügyet az igazság elkendőzésével szeretnék megoldani, e szándék okát viszont egyelőre csak találgatni lehet. Bármi legyen is azonban, elfogadhatatlan és megengedhetetlen: az egyéni vagy tömeges önbíráskodás ugyanis egy jogállamban nem kaphat teret. Ha ezt mégis megengedik, olyan hibát követnek el, mely a jövőre nézve veszélyes precedenst teremt, hiszen elharapódzása már a társadalmi békét is veszélyezteti. Vagy talán épp ez a cél?"

// HIRDETÉS
Különvélemény

Itt a jövő: robotkutyák jelentek meg Erdély szívében. De mit csinálnak?

Sánta Miriám

Marosvásárhely az első olyan romániai város, ahol az utcai szemétkezelésben robotokat alkalmaznak. Furcsa és idegen... megszokható?

Használati utasítás március 15-re

Szántai János

Az alábbi gondolatok arra szolgálnak, hogy a pár napon belül ünnepelni kívánó magyar és egyéb-féle emberek ne veszítsék el se a türelmüket, se a hangulatot, se az eszüket.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A marosvécsi kastély úrnőitől a maszkulin honleányokig

Sólyom István

A Helikon női háttérországáról és a 19. századi férfieszményekről is szó volt a Babeș-Bolyai Tudományegyetem történészkonferenciáján.

Az ország, ahol a polgárok megbírságolása is kihívást jelent

Fall Sándor

Ilyen, amikor az egyik állami intézmény akadályozza a másik működését, az államkasszából kieső pénzt pedig ártatlan polgárok zsebéből pótolják.

A garázsok elbontásával lezárul egy korszak a város történetében (FOTÓKKAL)

Sánta Miriám

Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

Sólyom István

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ha már a különnyugdíjukat megnyirbálták, a bírák és ügyészek kibuliztak fejenként 60 ezer euró potyát
Főtér

A kormány ugyanis, ha nem tudta volna, kétmilliárd lejnyi bérhátralékkal tartozik nekik, amit ők maguk pereltek össze maguknak. És akkor a lehetséges kamatokat még nem is vettük számításba…

Szerbia: robbanóanyagot találtak a Magyarországra vezető gázinfrastruktúra közelében
Krónika

Nagy romboló erejű robbanóanyagot és annak működésbe hozásához szükséges gyutacsokat találtak Szerbiában a Magyarországot Szerbiával összekötő gázinfrastruktúra közvetlen közelében – tájékoztatta Aleksandar Vucic szerb elnök Orbán Viktor miniszterelnököt.

Ki mondja meg, hogy ki a transzilvanista és ki nem?

Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.

Ahol húsvétvasárnap reggel ezrek énekelik együtt a magyar és a székely himnuszt – videó
Székelyhon

A húsvétvasárnapi szabadtéri ételszentelés legfelemelőbb pillanatai közé tartozik a magyar és a székely himnuszok eléneklése.

Trump elutasította a meghívást, kihagyja a bukaresti B9-csúcsot

Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke elutasította a meghívást, hogy májusban Romániába látogasson a NATO-csúcstalálkozóra – írja a Mediafax hírügynökség.

Több, mint 10 ezer lej értékű lopást követtek el Hargita megyei fiatalok – rendőrkézre kerültek

Összesen 13 ezer lej értékben tulajdonított el vagyontárgyakat három Hargita megyei fiatal egy kézdivásárhelyi vállalat telephelyéről, közülük kettőt már őrizetbe vettek – közli a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság.

// még több főtér.ro
Ki mondja meg, hogy ki a transzilvanista és ki nem?
2026. április 02., csütörtök

Ki mondja meg, hogy ki a transzilvanista és ki nem?

Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.

Ki mondja meg, hogy ki a transzilvanista és ki nem?
2026. április 02., csütörtök

Ki mondja meg, hogy ki a transzilvanista és ki nem?

Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.

Használati utasítás március 15-re
2026. március 12., csütörtök