Főállású pártvándorok

„Bevallom: eddig szörnyen sajnáltam a helységek első számú vezetőit. Függetlenül attól, hogy egy kis faluban vagy egy nagyvárosban markolta görcsösen az illető hivatali székének karfáját. Hányszor elképzeltem, hogy üres óráiban ide-oda kapcsolgat a távirányítóval, nehogy lemaradjon véletlenül egy-egy pártvándor naprakész átüléséről. És közben irigykedett.

Az én torkomat pedig a sírás szorongatta: ekkora igazságtalanságot! Miért kell párthoz kötni valakit csak azért, mert az emberekért igyekszik tenni valamit, a saját zsebre játszók viszont nyugodtan végigsétálhatják az egész pártpalettát?! Nem egy olyanról tudok, aki már legalább öt alakulatot kipróbált, előszeretettel az újonnan létesült pártoknál jelentkezve, aztán rájött, hogy mégse.

Azt gondolom, mondanom sem kell, hogy épp ezek a főállású pártvándorok hangoztatják, amikor a gyűjteményüket éppen egy újabb tagsági könyvvel gazdagítják, hogy aztán ennek az új tömörülésnek nem lesz szüksége megalkuvó, elvtelen stb. ( a jelzősor tetszés szerint bővíthető) alakokra, mert ők… Mi is van velük?! Ők azok, akik választóik emlékezőtehetségéről, gondolkodni képességéről a legrosszabbakat feltételezik, azért mernek ilyesmiket mondani. És lesznek barátokból ellenségek, ellenségből jó barátok. Kivéve a szegény pártszékhez kötött polgármestereket.

De végre ennek is vége! Mehetnek most már ők is a húsosfazék illata után. És új munkahelyek is lesznek ezáltal, hisz gondoljuk csak el, hány forgalomirányító kell majd a nagy erre-arra tülekedés kezelésére!”