Azt gondolom, mondanom sem kell, hogy épp ezek a főállású pártvándorok hangoztatják, amikor a gyűjteményüket éppen egy újabb tagsági könyvvel gazdagítják, hogy aztán ennek az új tömörülésnek nem lesz szüksége megalkuvó, elvtelen stb. ( a jelzősor tetszés szerint bővíthető) alakokra, mert ők…
„Bevallom: eddig szörnyen sajnáltam a helységek első számú vezetőit. Függetlenül attól, hogy egy kis faluban vagy egy nagyvárosban markolta görcsösen az illető hivatali székének karfáját. Hányszor elképzeltem, hogy üres óráiban ide-oda kapcsolgat a távirányítóval, nehogy lemaradjon véletlenül egy-egy pártvándor naprakész átüléséről. És közben irigykedett.
Az én torkomat pedig a sírás szorongatta: ekkora igazságtalanságot! Miért kell párthoz kötni valakit csak azért, mert az emberekért igyekszik tenni valamit, a saját zsebre játszók viszont nyugodtan végigsétálhatják az egész pártpalettát?! Nem egy olyanról tudok, aki már legalább öt alakulatot kipróbált, előszeretettel az újonnan létesült pártoknál jelentkezve, aztán rájött, hogy mégse.
Azt gondolom, mondanom sem kell, hogy épp ezek a főállású pártvándorok hangoztatják, amikor a gyűjteményüket éppen egy újabb tagsági könyvvel gazdagítják, hogy aztán ennek az új tömörülésnek nem lesz szüksége megalkuvó, elvtelen stb. ( a jelzősor tetszés szerint bővíthető) alakokra, mert ők… Mi is van velük?! Ők azok, akik választóik emlékezőtehetségéről, gondolkodni képességéről a legrosszabbakat feltételezik, azért mernek ilyesmiket mondani. És lesznek barátokból ellenségek, ellenségből jó barátok. Kivéve a szegény pártszékhez kötött polgármestereket.
De végre ennek is vége! Mehetnek most már ők is a húsosfazék illata után. És új munkahelyek is lesznek ezáltal, hisz gondoljuk csak el, hány forgalomirányító kell majd a nagy erre-arra tülekedés kezelésére!”
Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.
Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.
Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.
A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.
Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.
Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.
Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.
Az irodalmi és könyves szakma kiakadt, amiért a kulturális minisztérium a Filmes és Kulturális Befektetések Ügynökségére bízná Románia díszmeghívotti szereplésének koordinálását a rangos könyvvásár 2028-as kiadásán. Pedig… (PAMFLET)

Románia társadalma elveszítette a türelmét már a kormányalakítási képtelenség miatt. Az államtól függés azonban mélyen gyökerezik.

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

A mioritikus politikus a multikulturalizmus lelkes híve, amíg csak hangoztatni kell a szépen zengő szólamokat. Ám amikor a valóság elkezd bevándorolni, elpárolog a lelkesedés. Ami érthető. Csak problémás.
A mioritikus politikus a multikulturalizmus lelkes híve, amíg csak hangoztatni kell a szépen zengő szólamokat. Ám amikor a valóság elkezd bevándorolni, elpárolog a lelkesedés. Ami érthető. Csak problémás.
Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.
Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.
Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.
Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.
De ha csak pletyka is az egész, akkor is súlyos dolgokat mond el a demokráciának nevezett színjátékról.

Túlzok, persze, amikor azt mondom: amit a múlt század második felében Szabó Tamás kolozsvári fotóművész nem látott, azt nem volt érdemes látni. De nem túlzok, amikor azt mondom: mindent látott, amit fontos volt látni.

Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.