Itt hatalom és korrupció kéz a kézben jár, mindennapjaink része, végigkíséri egész életünket – a bölcsőtől a koporsóig.
„Az elcsépelt közhely szerint Románia a korlátlan lehetőségek országa. Itt pénzzel, kapcsolatokkal szinte mindent el lehet »intézni«. Különösen jó zsíros üzletekhez lehet jutni általuk. Merthát köztudott: az állami megrendelések jelentik a biztos hasznot, a meggazdagodást. De csak egyeseknek, a meg-, illetve a kiválasztottaknak. Itt hatalom és korrupció kéz a kézben jár, mindennapjaink része, végigkíséri egész életünket – a bölcsőtől a koporsóig. Igaz, másutt is, de a jelenség nem mindenütt ölt ilyen gigantikus méreteket.
Aki a sors akaratából ezt személyesen, saját bőrén tapasztalhatta, az tudja, miről beszélek. Hasonlóképpen azt is, hogy a „lehetőségek” nagysága, előfordulásának gyakorisága miként aránylik a korrupció mértékével. És azzal a megengedő nagyvonalúsággal, amivel a jelenséget a román társadalom egésze kezeli. Pontosabban: elfogadja olyanként, mint ami ellen nem tehet semmit. Hát éppenséggel tehetne, ha egy rigurózus, szigorú szabályok szerint működő, és nem egy hazugságra épült, velejéig romlott társadalom lenne.
De, sajnos, az.
Kijelenthető, ameddig nem válik mind a nevelés, mind a napi gyakorlat szintjén is központi törekvéssé a jogkövető magatartás, addig itt nem változik semmi."
Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.
Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.
Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.
A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.
Nem úgy van az, hogy egy „független” illető valamire rámutat, hogy az propaganda, és akkor az propaganda.
Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.
További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.
Ahhoz, hogy megértsük a nagy szemétfelháborodást, muszáj első körben felelősöket keresnünk. Majd, ha ezen túllépünk, akkor jöhetnek a magyarázatok. Nos, akkor ki a felelős? Nyolcvan százalékban Borboly Csaba, húsz százalékban Bíró Barna Botond.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.
Medve jelenlétére figyelmeztető Ro-Alert üzenetet kaptak a csíkszeredaiak szombat reggel nyolc óra után, hogy nagyvadat észleltek a csíksomlyói Szék út 98/A szám alatt.
Nem úgy van az, hogy egy „független” illető valamire rámutat, hogy az propaganda, és akkor az propaganda.
Nem úgy van az, hogy egy „független” illető valamire rámutat, hogy az propaganda, és akkor az propaganda.
Az irodalmi és könyves szakma kiakadt, amiért a kulturális minisztérium a Filmes és Kulturális Befektetések Ügynökségére bízná Románia díszmeghívotti szereplésének koordinálását a rangos könyvvásár 2028-as kiadásán. Pedig… (PAMFLET)

Románia társadalma elveszítette a türelmét már a kormányalakítási képtelenség miatt. Az államtól függés azonban mélyen gyökerezik.

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

A mioritikus politikus a multikulturalizmus lelkes híve, amíg csak hangoztatni kell a szépen zengő szólamokat. Ám amikor a valóság elkezd bevándorolni, elpárolog a lelkesedés. Ami érthető. Csak problémás.
A mioritikus politikus a multikulturalizmus lelkes híve, amíg csak hangoztatni kell a szépen zengő szólamokat. Ám amikor a valóság elkezd bevándorolni, elpárolog a lelkesedés. Ami érthető. Csak problémás.
Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.
Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.
Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.
Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.
De ha csak pletyka is az egész, akkor is súlyos dolgokat mond el a demokráciának nevezett színjátékról.

Túlzok, persze, amikor azt mondom: amit a múlt század második felében Szabó Tamás kolozsvári fotóművész nem látott, azt nem volt érdemes látni. De nem túlzok, amikor azt mondom: mindent látott, amit fontos volt látni.