// 2026. november 7., szombat // Rezso
Toró T. Tibor Toró T. Tibor

Erkölcsi kötelesség

// HIRDETÉS

„A választójog kiterjesztése a határokon túlra kihívás a magyarországi politikai pártok számára is, hiszen kénytelenek jobban odafigyelni a nemzetpolitikai kérdésekre, azokat szűk pártpolitikai érdekek fölé emelni, illetve programjaikba be kell építeniük ez irányú üzeneteiket.” Interjú.

(Külön)Vélemény

Szerző: Toró T. Tibor
2014. március 14., 07:57

„Nemzetpolitikai szempontból milyen hozadéka lehet annak, hogy először vehetnek részt a külhoni magyarok a magyar választásokon?

Részvételünk elsődleges nemzetpolitikai hozadéka az, hogy immár ebben is egy a nemzet, tehát közjogilag is, nem csak kulturális szempontból. Ugyanakkor látni kell, hogy mindaddig, amíg a külhoni magyar állampolgárok részvétele a magyarországi választásokon nem válik magától értetődővé, segíteni kell közösségünk tagjainak. Most még fel kell iratkozni a külhoni magyarok választói névjegyzékébe, amire eddig, a romániai választásokon nem volt szükség. Másrészt a levélben való szavazás intézménye is új, Erdélyben soha nem szavaztak az állampolgárok levélben.

Örömmel látom, hogy szinte valamennyi politikai szervezet, a magyar történelmi egyházak és a civil szervezetek nagy része szívesen vállalt részt ebben a tájékoztató és segítő munkában. Ez is azt jelzi, hogy a választásokon való részvétel a nemzeti szolidaritás megnyilvánulási formája. Ugyanakkor a szimbolikus visszajelzésen túl, ezáltal részesei lehetünk a nagy nemzetpolitikai döntéseknek.

A választójog kiterjesztése a határokon túlra kihívás a magyarországi politikai pártok számára is, hiszen kénytelenek jobban odafigyelni a nemzetpolitikai kérdésekre, azokat szűk pártpolitikai érdekek fölé emelni, illetve programjaikba be kell építeniük ez irányú üzeneteiket. Részvételünk tehát mindenképpen pozitív folyamatot indít el az anyaország politikai rendszerében is.”

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez
Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen
Székelyhon

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen

Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.

// még több főtér.ro
Ezért szeretem Romániát
2026. november 03., kedd

Ezért szeretem Romániát

Mintha tovatűnnének azok az idők, amikor egy erdélyi magyarnak szentségtöréssel ért fel még csak gondolni is arra, hogy szerethető-e ez az ország.

Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?
2026. október 26., hétfő

Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?

Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.