// 2026. augusztus 10., hétfő // Lörinc
Antalfi Imola Antalfi Imola

Érdem helyett érdek?

// HIRDETÉS

Az biztos, hogy az egymilliárd euró elég nagy összeg ahhoz, hogy beinduljanak a politikai-gazdasági érdekharcok, és nem kizárt, hogy kormányilletékesek ezekhez igazítják majd a kiemelt kórházfejlesztést célzó országos beruházási programokat.

(Külön)Vélemény

Szerző: Antalfi Imola
2014. augusztus 30., 13:18

„Alig hiszek a szememnek, amikor olvasom a sorokat, miszerint az orvostársadalom, a megyei és marosvásárhelyi közigazgatás-vezetők szolidárisan lépnek fel a regionális kórház ügyében. Gondoljuk csak el, azok, akik a politikai széljárás korábbi éveiben csak gáncsoskodtak – a PDL-s polgármester, a liberális megyei elnök – most közösen lépnek fel a kórházért.

A 2007 tájékán felvetett ötlet, hogy Marosvásárhelyen regionális kórház létesüljön, azóta sem valósult meg, pedig nyilatkozati szinten mindenik tárcavezető felkarolta a beruházást. A lényeg az, hogy a regionálisnak minősített megyei sürgősségi klinikai kórház megkapja a működéséhez, fejlődéséhez szükséges kiemelt anyagi támogatást.(...)

A Szociálliberális Szövetség felbomlását követően úgy tűnik, a PSD-s szaktárcavezető a liberális megyei elnökű Maros megyét egyszerűen törli a nagylélegzetű egészségügyi beruházások listájáról, és természetesen mindenki – politikum, kórházvezetés – meg van lepődve, fel van háborodva, összefogást sürget, hisz a tét: eurómilliók a kórháznak. A méltatlankodás érthető. Ámde nem voltak felháborodva, nem siettek összefogni éveken át, mialatt pereskedtek a sürgősségi kórház melletti telekért, a kórházak szétválasztásával, egyesítésével játszogattak el, a Szív- és Érrendszeri Intézetet tették-vették, kórházigazgatókat neveztek ki politikai pártállás szerint, akik aztán adóssághegyeket hagytak maguk után stb. Most, hogy politikailag egymás mellé sodródtak, „harcolnak” az ellátórendszer csúcsát jelentő kórházért, persze közben várják haza a pihenőszabadságát töltő Arafat doktort (hogy intézkedjen).”

// HIRDETÉS
Különvélemény

A kiskutya jó dolgában, a választópolgár rossz dolgában vész meg

Varga László Edgár

Három és fél évtizeddel a diktatúra bukása után a romániai polgárok közel fele ismét rábólintana egy „kevésbé demokratikus” rendszerre.

Kataszter-katasztrófa: milyen tanulságai lehetnek a földhivatal-rendszer összeomlásának?

Sánta Miriám

Romániában szinte mindenkinek saját ingatlanja van – ennek történelmi okai vannak. Romániának azonban fokozott digitális sérülékenysége is van – ennek pedig jelenkori okai vannak.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Mi marad az Odüsszeia hollywoodi feldolgozásából, ha a hitet kilúgozzák belőle?

Szántai János

Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.

A rendszerváltás után sem volt menekvés a történelem öleléséből

Sólyom István

Ideje lecserélni a korábbi évtizedek szenvedéseire reflektáló román–magyar megbékélés fogalmát a pragmatikus együttélés kifejezésére, a tisztességes Európáért folytatott közös román–magyar párbeszédre. Vége az MCC-történészkerekasztalnak.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”
Főtér

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

Putyin egy NATO-tagállam megtámadására készül az amerikai hírszerzés szerint
Krónika

Putyin egy NATO-tagállam megtámadására készül az amerikai hírszerzés szerint

A legfrissebb amerikai hírszerzési értékelések szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök a következő néhány évben korlátozott támadást indíthat egy NATO-tagállam ellen, hogy próbára tegye a katonai szövetség elszántságát.

Amikor a párhuzamos valóságok találkoznak egy hegyi legelőn
Főtér

Amikor a párhuzamos valóságok találkoznak egy hegyi legelőn

A városi ember hőkupola idején igyekszik felhúzódni a hegyekbe, ha nem kedveli a mediterrán éghajlatot. Ahonnan a helyiek bármit megadnának, ha elmehetnének a világon bárhova.

„Óriási csattanás volt” – így emlékszik vissza a kedd esti balesetre a csíkszeredai családfő
Székelyhon

„Óriási csattanás volt” – így emlékszik vissza a kedd esti balesetre a csíkszeredai családfő

Lassan kezd visszaállni a rend a csíkszeredai Fürdő utcában, ahol kedden este egy ittas, jogosítvány nélküli sofőr autója csapódott egy családi házba. Az ablakot már sikerült helyreállítani, a fal sérült részét azonban még ki kell bontani.

Meddig használható még a régi személyi?
Krónika

Meddig használható még a régi személyi?

Sok román állampolgár még mindig az 1997-es mintára kiállított személyi igazolványt használja, azonban ezt fokozatosan kivonják a forgalomból, amint az új elektronikus és egyszerű személyi igazolványok országszerte elérhetővé válnak.

Visszaküldte a parlamentnek Nicușor Dan a közel 900 medve kilövését lehetővé tevő törvényt
Székelyhon

Visszaküldte a parlamentnek Nicușor Dan a közel 900 medve kilövését lehetővé tevő törvényt

Nicușor Dan államfő pénteken visszaküldte a parlamentnek újratárgyalásra a 2026-ban 859 barnamedve megelőző célú kilövését lehetővé tevő törvényt.

// még több főtér.ro
Újra pezseg a kisebbségi diszkriminációs koktél
2026. július 27., hétfő

Újra pezseg a kisebbségi diszkriminációs koktél

A recept: végy két rész etnikai és nyelvi, egy rész szexuális kisebbséget, ízesítsd jó nagy kanál xenofóbiával és frusztrációval, öntsd le az egészet gyűlöletkeltéssel, gyújtsd meg és kész.