Az elmúlt hetekben parázs vita alakult ki arra a hírre, hogy a magyar kormány 150 millió forinttal támogatja az Orbán János Dénes erdélyi költő, író vezetésével induló Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft.-t. Sántha Attila hozzászólása a vitához.

Romániából ötmillió ember vándorolt ki az utóbbi évtizedben. Köztük mi, romániai magyarok feltehetően számarányunknak megfelelő mértékben voltunk képviselve.

A pet a fiú-, a puca a leánygyermek nemi szervét jelöli.

És mi, székelyek, vajon megbecsüljük-e más népek azon fiait, akik közöttünk éltek valamikor? Sajnos, nem.

A közösségek szét vannak esve, a kisebb falvakat beolvasztották nagyobbakba, és senki a kisujját sem mozdítja, hogy az elvándorlást megakadályozó egyetlen gátat, a közösséget, amelyben jó élni, megépítse.

Már jóval a fajelméletnek a német államdoktrínákban való megjelenése előtt Románia a „tiszta vérvonalra” alapozta politikáját. Nem érdekelte, hogy azok a szerencsétlen erdélyi magyarok mit gondolnak, azon volt, hogy elvegye a nyelvünket, a lelkünket.

Eldöntöttem, többet nem próbálok sem meggyőzni, sem helyesbíteni senkit, nehogy megsértsek valakit előítéletei szabad kiélésében.

Ami késik, nem múlik: hétvégén sikerült a világtörténelem első magyarpárti csángó náciját felmutatni a népdalénekes és alkotóművész Petrás Mária személyében. Ami pedig történt, az rávilágít jelenkorunk sivárságára, embertelenségére, arra, hogy egy alaptalan feljelentő hogyan tud tönkretenni élete­ket, megrontani emberek és népek közti kapcsolatot.

Mondjuk ki: ami a vlah kisebbségekkel történik, az kulturális genocídium, egy nép lelkének a kiölése, nyelvének keresztre feszítése. És van egy rossz hírem Boian pap számára: az állam, melynek születésem folytán polgára vagyok (Románia) ezt soha nem fogja kimondani…

Aki úgy vélte, hogy a Mircea Geoană, majd Titus Corlățean fémjelezte román „diplomáciát” magyarellenességben és bunkóságban lehetetlenség felülmúlni, az téved: a Bodgan Aurescu úgymond karrierdiplomata által vezetett román külügy nem kevesebbet akar elérni, mint azt, hogy Magyarország arról beszéljen, amire Bukarest engedélyt ad.

Én vagyok-e a hibás a személyes bojkott megtöréséért, vagy az a szervező, aki beadta a derekát a Heineken talicskával hozott pénzének? Döntsön az olvasó, akik közül, mint láttam, sokan utálkozva, de szintén itták a ciuc-i sert.

Mit lehet tenni egy szekusállamban a szekusok ellen, hogy ők a székelyeket, magyarokat, de ugyanígy a másképp gondolkodó románokat ne ijesztgethessék, fé­lemlíthessék, torolhassák meg?

Addig mind bezgette a Ciuc a Csíkit, hogy a Heineken-ellenesség a székely nemzeti identitás részévé kezd válni.

Miniszterelnökünk most tehát éppen azon kevés intézményeink egyikébe rúgott egyet, amelyek – vezetőink minden ellenkező irányú igyekezete ellenére – a normalitás szigeteit jelentik. Merthogy vannak normális, becsületes emberek, intézmények ebben az országban, még ha felfoghatatlan is ez önmagukból kiinduló vezetőink számára.

Visszataszító, ahogyan az adóhatóság arra biztatja a reklámokban az embereket, fizessék be az adójukat, mert akkor jó románok lesznek. Visszataszító, mivel nem értem, miért kell itt is az etnikai jelleget hangsúlyozni az (állam)polgári helyett.

Rus szavai annál is inkább értékelendők mivel van olyan politikai alakulat – és gondolok itt konkrétan az RMDSZ-re –, amelyik úgy megy el a téma mellett, mintha az nem is létezne. Pedig az erdélyi magyarok kivándorlása is ugyanolyan irtóztató méretű, mint a románoké.

Hát nem vesszük észre, ha nem születik gyermek, méghozzá nagyon sok, többszörösen több, úgy pár éven belül lehúzhatjuk a rolót mi, székelyek, erdélyi magyarok, de egész Románia is?