// 2026. február 2., hétfő // Karolina, Aida
Nagy Zsolt Nagy Zsolt

Egyik ügyben sem én voltam a fő célpont

// HIRDETÉS

„Úgy éreztem, hogy méltánytalan és meg nem érdemelt lenne egy olyan kampányba belefutni, amelyben korruptnak nevezzenek, meg mindenfélék. És az is benne volt, hogy eléggé magamra hagyatottnak éreztem magam." Interjú.

(Külön)Vélemény

Szerző: Nagy Zsolt
2014. január 30., 13:05

– Egy ideig úgy tűnt, mintha Băsescu rokonszenvezett volna veled, a veled történtekkel. Utána pedig mintha lett volna egy pszichológiai pillanat, amikor elengedte az ügyet. Történt valami, ami mentén értelmezhető ez a váltás?

– Szeretném én is érzékelni azt a pillanatot, amikor velem rokonszenvezett volna. Hogy az üggyel rokonszenvezett, abban viszont biztos vagyok (nevet). Eszközként használta ezeket az ügyeket. És ezt nyugodtan ki merem mondani.

2006. december elején küldte át a főügyészség a hazaárulásos történetben a megkeresést az államelnök fele, hogy engedélyezze a bűnvádi eljárás elkezdését. Akkor még működött az államelnöki hivatalban az a bizottság, amelynek véleményeznie kellett az ilyen kéréseket. Én háromszor is voltam meghallgatáson a bizottság előtt, teljes mértékben meggyőztem őket, ezért az ő ajánlásuk nem is arról szólt, hogy el kellene indítani a bűnvádi eljárást. Persze ez egy konzultatív vélemény volt, amely január közepén született meg.

Az államelnök március 20-ig a levegőben tartotta a döntést, egészen addig a pillanatig, amíg az RMDSZ nem feküdt keresztbe az EP-választások elhalasztása előtt. És akkor engedte el az ügyet, mintegy sárga lapként az RMDSZ fele. Nincsenek ebben véletlenek.

Ennél több rokonszenvet nem láttam ebben a dologban, azon túl, hogy nekem négyszemközti beszélgetésen ő maga is elmondta, hogy ez butaság, ezek képtelenségek. De mivel négyszemközt folyt a beszélgetés, az én szavam van az övével szemben."

// HIRDETÉS
Különvélemény

Erich von Däniken, a vendégek a világűrből, a fantázia és a piramisok

Fall Sándor

Az, hogy nincs bizonyíték földönkívüliek múltbeli látogatásaira, még nem jelenti automatikusan azt, hogy ez nem következett be. Vagy mégis? Meghalt a paleoasztronautika atyja.

A bécsi újévi hangversenyt is elérte az ostoba identitárius kultúrharc szele

Szántai János

Sokánt, ahogy az úri közönség szokta mondani. Egy meleg karmester vezényelte a 2026-os bécsi újévi hangversenyt. És persze, jött a botrány.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A Kárpátok Prigozsinjának útja az idegenlégiótól a dubaji letartóztatásig

Sólyom István

Katari emír, afrikai államfők és a kínaiak távoli érdekeltségei – ez nem egy kémregény, hanem Horațiu Potra referencialistája. Călin Georgescu biztonsági főnöke nem ma kezdte az ipart.

Bocsássa meg nékünk a Doomnezeu, ezt a koncertet sem hagyhattuk ki

Sánta Miriám

Az Úr hangját (is) tolmácsolta súlyos riffekkel és dicsőséget sugárzó dallamokkal a román rockzenei szcéna hívőit és hitetleneit egyaránt megszólító doom metál formáció.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával
Főtér

A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával

A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.

Víz és csatornázás nincs, de a polgármester helikopterrel furikázik az egyik erdélyi faluban
Krónika

Víz és csatornázás nincs, de a polgármester helikopterrel furikázik az egyik erdélyi faluban

Sajátos ellentétre derült fény a 166 fős lakosságú Krassó-Szörény megyei Temesfőn: miközben az alapvető szolgáltatások is hiányoznak, a polgármester luxus közlekedési eszközt használ.

Mágnásból elvtárs – Petru Groza rendkívüli élete
Főtér

Mágnásból elvtárs – Petru Groza rendkívüli élete

Nagypolgári ügyvédből és sikeres üzletemberből a magyarokkal is barátkozó kommunista kormányfővé válni RKP-tagság nélkül? Ennél kacifántosabb dolgok is kiderültek Gróza Péterről az MCC kolozsvári képzési központjában.

Ezúttal már bejelentett tüntetésen vonultak utcára Csíkszeredában az adóemelés ellen
Székelyhon

Ezúttal már bejelentett tüntetésen vonultak utcára Csíkszeredában az adóemelés ellen

Kivonultak az elégedetlen adófizetők szombaton Csíkszereda főterére, hogy így jelezzék: tiltakoznak a magas adók ellen. Ez már a második megmozdulás a hargitai megyeszékhelyen a szerdai „flash-mob” után.

Kolumbán Vilmos: az Erdélyi Református Egyházkerület megfontolja, hogy kilép a Református Egyházak Világközösségéből
Krónika

Kolumbán Vilmos: az Erdélyi Református Egyházkerület megfontolja, hogy kilép a Református Egyházak Világközösségéből

Az Erdélyi Református Egyházkerület megfontolja, vagy elgondolkodik azon, hogy kilép a Református Egyházak Világközösségéből, vagy felfüggeszti tagságát – jelentette ki Kolumbán Vilmos, az egyházkerület püspöke szombaton az M1 aktuális csatornán.

Korodi Attila: elfogadhatatlan, hogy az AUR szervezzen tüntetést Csíkszeredában
Székelyhon

Korodi Attila: elfogadhatatlan, hogy az AUR szervezzen tüntetést Csíkszeredában

Elfogadhatatlan, hogy Csíkszeredában egy szélsőséges párt szervezzen tüntetést, embereket mozgatva, feszültséget szítva – jelezte rövid bejegyzésében Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere, az AUR pártra utalva.

// még több főtér.ro
Hol szálljunk meg: hotelben vagy kiadó lakásban?
2026. január 27., kedd

Hol szálljunk meg: hotelben vagy kiadó lakásban?

Romániában nem ritkák a vendéglátóiparban tapasztalható hiányosságok, ám nem mindegy, hogy ezeket milyen szemszögből közelítjük meg. A turizmus személyes tapasztalatokon alapul, a vendég pedig az alapján dönt, hogy mit kap a pénzéért.