Egy gazdag felszólítja a még gazdagabbakat, hogy adják oda a pénzüket a szegényeknek

„Billie Eilish felszólította a milliárdosokat, hogy osszák szét a vagyonukat” – olvasom a hírek között, és bólogatok, hogy ideje lenne. Hova kell küldeni a számlaszámomat?

Perszer van abban a bólogatásban azért némi cinikus rezignáltság, de ez persze alkati kérdés is lehet, nem tagadom.

Tegyük mindjárt hozzá, hogy a népszerű, mindössze 23 éves amerikai zenész, Billie Eilish joggal szólítja fel a még nála is gazdagabbakat arra, hogy adják oda a pénzüket (vagy legalább annak egy részét) azoknak, „akinek valóban szükségük van rá”, hiszen

Ez nagyon sok pénz, de azért tegyük mindjárt hozzá azt is, hogy a jelenleg 50 és 100 millió dollár közé becsült vagyonnal rendelkező Eilish konyhájára az ezt megelőző, 2022 és 2023 között zajló turné 127 millió dollárt, a mostani pedig ennél is sokkal többet hozott. Persze ebből még ki kell fizetni a helyszíneket, a stábot, a zenészeket, és sok egyéb költséget, de azért jut még jótékony célokra is bőven, talán nem olyan nagyon sok az a 11,5 millió dollár.

A „milliárdosok” felé tett felszólítását a Wall Street Journal innovációs díjátadó gáláján – ahol a Music Innovator (zenei újító) elnevezésű díjat vette át – sokak szerint kimondottan a gálán szintén jelen lévő Mark Zuckerbergnek, a Facebook majd a Meta alapítójának címezte, akinek vagyonát 257 milliárd dollárra becsülik. Ennyi pénzből valóban igen sokat lehetne jótékonykodni, és bár Zuckerberg és felesége 2015-ben közösen tettek vállalást arra, hogy életük során a Facebook-részvényeik értékének 99 százalékát jótékony célokra fordítják, nos, életük végéig még sok minden történhet.

Az egyik legmenőbb popsztárként alighanem pontosan ráérez az őt körülrajongó korosztály gyöngéire. A fiatal korosztály jelentős része pedig jobban gyűlöli a gazdagokat, mint valaha.

E sorok szerzője sem kedveli a gazdagokat (Eat the rich!), azonban e sorok szerzője nem bízik abban, hogy a gazdagok önként oda fogják adni a megszámlálhatatlan pénzüket a szegényeknek.

Mindkét szélsőség, a szélsőbal és a szélsőjobb egyaránt harcias, és egyaránt erősödik. A mostani fiatalok nagy részét pedig óhatatlanul beszippantja az egyik szélsőség, mondjuk attól függően, hogy a közösségi média melyik buborékába zárták be magukat.

Aki az egykori Szovjetunió bűneit relativizáló, Marx és követőinek tanait kizárólag elméleti (azaz utópisztikus) szinten újragondoló zárt csoportokban szocializálódik, abból alighanem harcos új bolsevik válik, aki már alig várja a Nagy Októberit.

Ők most nagyon örülnek Billie Eilish felszólításának, hiszen újra csak visszaigazolták a saját alapvetésüket:

Eközben aki a hitleri Németország (esetleg a román legionárius mozgalom) bűneit relativizáló, minden problémát a migránsok, vagyis az idegenek, a tőlük különbözők számlájára író zárt csoportokban szocializálódik, azokból alighanem bősz neonáci, az AUR (vagy akármelyik másik kortárs széljobb párt) követője, zászlólengető hőbörgő lesz, aki szintén csak egyetlen dologra tud gondolni, mint Móricka a viccben.

Ez a szélsőséges polarizáció – amelynek során a társadalom két, kibékíthetetlen táborra szakad – az okozója minden feszültségnek és gyűlöletnek, amely a közösségi médiában (Zuckerberg, add oda a pénzt!!) és lassan már a mindennapokban is kitapintható, megrontja az életünket, megmérgezi a lelkünket. Ennek révén pedig tovább mélyíti az ellentéteket és az acsarkodást,

Mindez a politikára is nagymértékben kihat, ezért van az, hogy jelenleg leginkább a szélsőséges pártok erősödnek, hiszen semmitmondó populizmusukkal csak ők képesek megszólítani a felhergelt embereket.

Mik is ennek a jelei?

A már említett szélsőséges polarizáció (pipa) mellett elsősorban az intézményi válság: a demokratikus intézmények (a parlament, az igazságszolgáltatás, a mindenkori kormány, de ide sorolható a sajtó is) elvesztik hatékonyságukat és, ami ennél is lényegesebb: a társadalmi legitimitásukat.

Ez is pipa.

Aztán ott van a társadalmi instabilitás: a magas munkanélküliség, infláció és egyéb gazdasági sokkok aláássák a polgárok demokráciába vetett hitét, és végső soron erőszakos cselekményekhez, mondjuk zavargásokhoz, fosztogatáshoz vezetnek. Ha megnézzük a franciaországi, olaszországi vagy éppen albániai zavargásokról, gyújtogatásokról, fosztogatásokról szóló híreket, akkor azt látjuk, hogy sajnos ez is pipa.

Innen már csak egy lépés van addig, hogy valamelyik szélsőséges alakulat (helyi viszonylatban mondjuk az AUR) saját erőszakszervezetet toborozzon a jogosan felháborodott, évtizedeken át kisemmizett szimpatizánsainak kemény magjából, hogy így az állam elveszítse erőszak-monopóliumát,

No persze ne legyen így, csak hát a tapasztalat, meg az intő jelek, ugyebár.

Ezért nem kéne engednünk a kísértésnek, hogy túlságosan leegyszerűsítve lássuk a nagyon is komplex problémákat. Nem lehet mindenért kizárólag a gazdagokat hibáztatni, mint ahogy nem lehet mindenért a máshonnan származókat sem.

A klímaszorongás, a perspektíva nélküliség fojtogató érzése, a politikai, gazdasági, társadalmi instabilitás, a háború közelsége, az egyre inkább körvonalazódó polgárháború réme és az a rengeteg gyűlölet, ami naponta ömlik ránk, olyan szinten ránehezedik ma fiatalokra és idősebbekre egyaránt, hogy a pánikszerű 21. századi létezés kapkodásában már nincs időnk a maguk mélységében, higgadtan áttekinteni a problémáinkat.

A radikalizálódással járó pökhendi fölényeskedés miatt minden csoport elhiszi magáról, hogy csak neki van igaza, mindenki más téved, és végső soron mindenki mást ki kell iktatni.

Amikor mindez egyetlen országgal történik, az egy hosszú, sötét időszakot, alighanem egy diktatúrát vetít előre az illető ország történelmében,

Adják oda a rászorulóknak a pénzüket a milliárdosok – jó jelmondat ez is, hangzatos, mutatós.

Csakhogy nem fogják odaadni.

A gazdagoknak van valamijük, amiről minduntalan hajlamosan vagyunk megfeledkezni:

Ha kell a világ összes páncéltermét és a világ összes elvtelen zsoldosát, magánhadseregét meg tudják vásárolni, hogy megvédjék a pénzüket.

Szóval ne higgyünk a tündérmesékben. És legfőképp: ne reméljük, hogy túlságosan egyszerű lesz a problémáink megoldása.

(A jókedvű adakozót attól még természetesen szereti, és megáldja az Isten.)