A mai romániai magyar sajtó helyzete – véleményem szerint – végtelenül abszurd és szánalomra méltó.
„Mint már érintettem fentebb, hiányzik az a közmegállapodás, ami segítene jó esetben feloldani, elfogadható esetben megoldani súlyos dilemmáinkat, és az erkölcsi alapunk, erőnk, szándékunk is egyre fogy, hogy egy jól működő sajtóhoz szükséges kritériumrendszert létrehozzunk. Sokan csak ülünk és didergünk, ki nem mondott, végig sem gondolt félelmektől fojtogatva, egzisztenciánkat féltve.
A kórosan átpolitizált közéletben a szerkesztőségekre ütött címkék - amelyek meghatározzák, melyik tábortól érdemeljük ki az alig értékelhető társadalmi megbecsüléssel bíró újságíró rangot, és melyik köpköd ránk bértollnoknak titulálva bennünket - a legtöbb esetben felülírják a kollegialitást, egy asztalhoz is nehéz sokszor leülnünk. Ami ennél is rosszabb, az utóbbi időben még az azonos védjegy alatt munkálkodók sem tudnak őszintén beszélni egymással, témák suhannak el feldolgozatlanul, kibeszéletlenül, részmegoldások is csak háttéralkukban születnek, sohasem a nyilvánosság előtt. (...)
A jelenlegi helyzetnek hosszú távon nem lehetnek nyertesei, ha így folytatjuk, mind az erdélyi magyar politikum, mind a sajtó rövid időn belül fel fogja élni csekélyke morális tartalékait, a közösség pedig a működő közéletnek még csak a látszatát is elveszíti. Hogy a romok alól hányan tudnak majd kimászni használható lelkiismerettel, még csak tippelni sem merem, arra sem mernék fogadni, hogy közöttük leszek."
Nem szokványos, képzeletbeli beszéd egy nem szokványos, képzeletbeli rendezvényen.
Avagy mi a baj a szavainkkal?
A történelemszeretet miatt vágott bele az amatőr fémdetektorozásba a szamosújvári asztalosmester, aki nemrég páratlan régészeti kincset talált. Kis Jánossal beszélgettünk.
A baktériumok, vírusok, amőbák, gombák fertőznek, ez a dolguk. Az ember dolga a védekezés. Lenne. Van itt ugyanis egy másik fertőzés is: az emberi hanyagságé, korrupcióé. Ami bűn.
Besztercén is gázrobbanás történt vasárnap reggel. A rahovai tömbháztragédiával kapcsolatban új részletek derültek ki. Az erdélyi megyékben pedig elég sokat lopják a gázt, ami rendkívül veszélyes.
A francia Carrefour romániai üzleteinek eladására készül – adta hírül pénteken a francia sajtóra hivatkozva a Hotnews.ro hírportál.
Hivatalos jelentés a parajdi bányakatasztrófáról: a Salrom nem vette komolyan a veszélyt. Vasile Dîncu szerint pedig a PSD szavazóinak 10-15 százaléka az AUR-nál kötött ki.
Közleményt adott ki a rendőrség a Szépvízi víztározó közelében holtan talált fiatalok ügyében: a boncolás szerint október 20-án, hétfőn következhetett be a haláluk, két nappal azelőtt, hogy megtalálták őket. Az ügyben az öngyilkosság gyanúja is felmerül.
A boncolás előzetes eredményei szerint a Hargita megyei szépvízi víztározó közelében, egy személygépkocsiban holtan talált két fiatal október 20-án halt meg – közölte pénteken a Hargita megyei rendőr-főkapitányság.
Lőtt sebek voltak annak a két fiatalnak a testén, akiket szerda este holtan találtak a szépvízi víztározó közelében, egy személyautóban.
Gondolatok az alkotmánybíróság és a különleges nyugdíjak 15 éves problémája körül.
Gondolatok az alkotmánybíróság és a különleges nyugdíjak 15 éves problémája körül.
A másságot tisztelni kell, mondják. De mi van, ha a másság kultúrája olyan dolgokat is tartalmaz, amelyet a másságot nagyban tisztelő elfogadhatatlannak érez?
A másságot tisztelni kell, mondják. De mi van, ha a másság kultúrája olyan dolgokat is tartalmaz, amelyet a másságot nagyban tisztelő elfogadhatatlannak érez?
Hogy szerettük Klaus Ionopotchivanoc Iohannis álkisebbségi államelnököt. És milyen elegánsan nem szeretett viszont. Most ezt a Nicușor Dan nevűt szeretjük. De vajon lehet benne bízni?
Hogy szerettük Klaus Ionopotchivanoc Iohannis álkisebbségi államelnököt. És milyen elegánsan nem szeretett viszont. Most ezt a Nicușor Dan nevűt szeretjük. De vajon lehet benne bízni?
Arra számítottak, hogy az egész tárnarendszer beomlik, de erre nem került sor. Aztán száz év múlva történt valami.
Arra számítottak, hogy az egész tárnarendszer beomlik, de erre nem került sor. Aztán száz év múlva történt valami.
És a forgalom is elviselhetetlen. Innen igazán szép nyerni…
És a forgalom is elviselhetetlen. Innen igazán szép nyerni…
Nem értem, miért kell a Nobel-díjból román–magyar kérdést csinálni. Az elegancia hiányát sem igazán értem, mármint a „vesztes” részéről.
Nem értem, miért kell a Nobel-díjból román–magyar kérdést csinálni. Az elegancia hiányát sem igazán értem, mármint a „vesztes” részéről.
Nem szokványos, képzeletbeli beszéd egy nem szokványos, képzeletbeli rendezvényen.
Nem szokványos, képzeletbeli beszéd egy nem szokványos, képzeletbeli rendezvényen.
Avagy mi a baj a szavainkkal?
Avagy mi a baj a szavainkkal?
Ha a vonatnak 11.59-kor kell jönnie, akkor a vonat 11.59-kor jön. Ennyi.
Ha a vonatnak 11.59-kor kell jönnie, akkor a vonat 11.59-kor jön. Ennyi.
„Mindezen szempontok figyelembe vételével javasoljuk a 7M-82-es kódjelű Téridő Monitorizációs Egységet kiszolgáló Csalhó időjárás-szabályozó pont kibővítését B3-as osztályú integrált kutatóbázissá.”