// 2026. február 8., vasárnap // Aranka
Balogh Levente Balogh Levente

Bukarest már a soviniszta erdélyi románokat is diszkriminálja

// HIRDETÉS

És akkor most csendben, kissé szégyenkezve mélyedjünk magunkba, és gondolkodjunk el azon, hogy nekünk, erdélyi magyaroknak nem is megy annyira rosszul a sorunk.

(Külön)Vélemény

Szerző: Balogh Levente
2014. február 15., 12:51

Van ugyanis e bércek ölelte kicsiny országrészben egy népcsoport, amellyel még mostohábban bánt a sors, mint velünk, még szerencsétlenebbek, még inkább elhanyagoltak és háttérbe szorítottak.

Az erdélyi románok.

Legalábbis az erdélyi románoknak egy szűk csoportja, amely úgy érzi, Bukarest nem szentel kellő figyelmet nekik, nem adja meg a kellő tiszteletet, nem honorálja igyekezeteiket, pedig ők próbálkoznak.

Nem, nem azokról van szó, akik felkarolták a bukaresti vízfej mindenhatóságával szemben az erdélyi önrendelkezés eszméjét, dehogyis. Sőt. Azokról, akik számára Bukarestben kél, él, alkot és nyugszik a nap, és akik fő- és mellékállásban a nagyromán eszmét és a magyarok iránti parttalan gyűlöletet ápolják, gondozzák, nevelik és öntözgetik gondoskodó, atyai szeretettel.

Nos, nekik a legnagyobb bajuk, hogy míg a magyarok és a székelyek jelképei szerepelnek Románia címerében,

az ő szimbólumaik hiányoznak.

Legutóbb az egyik soviniszta kolozsvári portálon, a költői, ős dákoromán energiától duzzadó nevű NapocaNews-on futottunk bele egy szövegbe, ami eredetileg a szintén beszédes nevű Naţiuneában jelent meg. Ennek egyik szerzője siránkozott amiatt, hogy az Erdély lakosságának kétharmadát kitevő románok nem szerepelnek Nagy-Románia címerében, míg a középkori három nemzet szövetségének tagjai – a magyarok, a székelyek meg a szászok – a hagyományos erdélyi címer révén igen, pedig a fasiszta kommunista Ceauşescu-rendszer jóvoltából szászok például alig élnek már az országban. A székelyek meg elmagyarosodtak.

Hogy ezen pontosan mit ért, azt nem fejti ki bővebben, de nem is ez a lényeg. Hanem az, hogy az erdélyi románokat Bukarest hátrányos megkülönböztetéssel sújtja.

(Amúgy nem szeretnénk a továbbiakban a kelleténél sűrűbben fasisztoid portálokat népszerűsíteni, de ha magas labdát adnak fel, a beste lelkünk nem engedi nem lecsapni.)

Szóval legyünk egy kicsit empatikusak. Itt van ez a csoport, amely mindent megtesz, hogy a szeretett nagyromán főváros kedvében járjon, üti-vágja, gyalázza és pocskondiázza a magyarokat, álmatlan éjszakák sorát tölti azzal, hogy a hamis történelmi eseményeket találjon ki, amelyek egyrészt az erdélyi románok ősiségét, másrészt a magyarok atrocitásait és barbarizmusát illusztrálják, és mindezt a nagyromán eszme és haza iránti túlcsorduló szeretet jeleként, mintegy szerelmi ajándékként, odateszik Bukarest lábai elé.

Bukarest meg nagy ívben tojik rájuk.

Legfeljebb akkor foglalkozik velük, amikor az adójuk meg a szavazatuk kell. Egyébként még egy kis sarkot sem hajlandó nekik a címerben szorítani.

Mi magyarok és székely-magyarok tehát ne siránkozzunk. Államilag el vagyunk ismerve, ott virítunk az ország címerében is. Úgyhogy tanúsítsunk együttérzést azon szegény, marginális csoportot alkotó erdélyi román honfitársaink iránt, akik úgy érzik: boldogságukhoz csak annyi kell, hogy címerbe foglaltassanak. És gondolkodjunk el azon, mi lenne a legmegfelelőbb jelkép számukra a címerben.

Kreatív művészekre lenne szükség, akik kellő beleérzéssel képesek vizuálisan megjeleníteni a mérhetetlen, egyszerre két tényezővel – a magyarokkal és a hegyeken túli fővárossal – szembeni frusztrációt, a kisstílű, a sejtek legmélyéről fakadó gyűlöletet és a parttalanul tomboló ostobaságot. Ha sikerül mindezt ábrázolni, mehet a címerbe.

És ezt akkor büszkén hirdethetik majd: végre ők is valakik.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Most azonnal, mindent! Meg lehet-e akadályozni, hogy az online világ nulla látenciája szétverje a „valós” életet?

Fall Sándor

A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.

Nagy a munkanélküliség a fiatalok körében – mi lehet a tágabb oka ennek?

Sánta Miriám

Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Kit szerethet jobban az ember: Luke Skywalkert vagy egy három méteres kék lényt?

Szántai János

Biza, nagyon diszkriminatívan, kolonialistán, rasszistán, szuveranistán, mindencsúfistán hangzik a fenti összehasonlítás. De a pőre igazság az, hogy Luke nyer.

„Elemi szükséglet az anyanyelven való megszólalás lehetősége krízishelyzetben”

Sólyom István

A mentális nehézségek esetén a legrosszabb, ami történhet, ha valaki magára marad a problémájával – mondja dr. Kovács Réka Rozália pszichológus, a Sapientia EMTE adjunktusa.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát
Főtér

Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát

Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.

Háromszéki autópálya: megbékéltek a székelyek, odébb ingatlanfejlesztők akadékoskodnak
Krónika

Háromszéki autópálya: megbékéltek a székelyek, odébb ingatlanfejlesztők akadékoskodnak

Jövő év végére készülhet el a Székelyföldön is áthaladó Brassó–Bákó autópálya eredetileg idénre várt megvalósíthatósági tanulmánya.

Kelemen adócsökkentést kért Bolojantól, a kormányfő haladékot kért, hogy megvizsgálják a kérdést
Főtér

Kelemen adócsökkentést kért Bolojantól, a kormányfő haladékot kért, hogy megvizsgálják a kérdést

További szerdai híreink: Nicușor Dan államfő reagált az amerikai jelentésre, amely szerint Romániában nem az oroszok, hanem az EU avatkozott be a választásokba. Egy kanadai cég pedig jelentős mennyiségű ritka fémeket talált az Erdélyi Szigethegységben.

Kell a parajdiak földje az autópályához, de felhajtót nem kapnak cserébe
Székelyhon

Kell a parajdiak földje az autópályához, de felhajtót nem kapnak cserébe

Elégedetlenséget szült Parajdon az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya Sóvárad és Gyergyóalfalu közötti szakaszának megépítéséhez szükséges területkisajátítások. Az is kiderült, hogy Parajd határában nem lehet majd felhajtani a sztrádára.

Porlad a beton, hámlik a burkolat az újépítésű hídon, de az önkormányzat szerint ez „természetes”
Krónika

Porlad a beton, hámlik a burkolat az újépítésű hídon, de az önkormányzat szerint ez „természetes”

Két hónap sem telt el az újépítésű aradi híd használatba adása óta, de a járókelők és gépjárművezetők máris problémákat jeleztek a közel 166 millió leje létesítményen: a korlátok tövében porlad a beton, a kerékpársávon pedig hámlik a burkolatfestés.

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Kontra György, az M1 híradósa
Székelyhon

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Kontra György, az M1 híradósa

45 éves korában meghalt Kontra György, az MTVA munkatársa, az M1 híradó bemondója.

// még több főtér.ro
Hol szálljunk meg: hotelben vagy kiadó lakásban?
2026. január 27., kedd

Hol szálljunk meg: hotelben vagy kiadó lakásban?

Romániában nem ritkák a vendéglátóiparban tapasztalható hiányosságok, ám nem mindegy, hogy ezeket milyen szemszögből közelítjük meg. A turizmus személyes tapasztalatokon alapul, a vendég pedig az alapján dönt, hogy mit kap a pénzéért.