Egy árulásból élő és a sikerén felbuzdulva hozzá szegődött, korábbi pártjukat szintén eláruló honatyák révén befolyásossá vált kalandor ma a királycsináló Romániában.
„A PNL a tavalyi államfőválasztás után – amelyet nem kis meglepetésre a párt addigi elnöke, Klaus Johannis nyert meg – a román közélet teljes erkölcsi és szakpolitikai megújítójának szerepében szeretne tetszelegni. Ha most ők is ahhoz folyamodtak volna, hogy Oprea átállása révén buktatnak kormányt, végképp teljesen hiteltelenné válnak.
Vagyis a PNL csapdába került: a politikai immoralitás egyik legfőbb képviselője nélkül nem kerülhet kormányra, vele pedig minden összeomolhat, amit eddig felépített – beleértve Johannis nimbuszát is. A liberálisok most magyarázkodni próbálnak, miszerint ők nem is akarnak mindenáron kormányra kerülni, csupán azt akarták megmutatni, mennyire erkölcstelenek a kormánypártok, hiszen továbbra is kiállnak a korrupcióval megvádolt Victor Ponta miniszterelnök mellett. Holott csak annyi történt, hogy Opreának ők nem tudnak olyat ígérni, ami már nincs meg neki – hiszen kormányfőhelyettes és belügyminiszter –, a miniszterelnöki tisztség felajánlása pedig azért mégiscsak sok lenne egy ilyen alaknak.
Vagyis egy árulásból élő és a sikerén felbuzdulva hozzá szegődött, korábbi pártjukat szintén eláruló honatyák révén befolyásossá vált kalandor ma a királycsináló Romániában. Hogy ez konkrétan meddig marad így, kérdéses, de ha ebből okulva nem születnek kemény intézkedések a pártjukat a hatalom csábításának engedve otthagyó honatyák szankcionálására, akkor anynyi bizonyos: az ország jövőjét még sokáig az ilyen konjunktúralovagok fogják meghatározni."
Merengés az egyéni és közösségi felelősségvállalásról és a romániai gyermekvédelem zátonyairól.
A kampányban a pártok hazudnak, különben nem tudnának választást nyerni. Mit lehet tenni ez ügyben?
A mesterséges intelligencia körül forrongó kultúrharc nem új. Az viszont tény, hogy a Lolita Cercel nevű MI-entitás az első, ami ennyire felkavarta a hazai vizeket. Ugyanis… irtó népszerű.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
Fejes Rudolf Anzelm és hívei hosszú időn át farkasszemet néztek a végrehajtóval, a patthelyzetet végül a polgármesteri hivatal oldotta fel, ideiglenesen.
Európa legveszélyeztetettebb örökségi helyszínei közé került a Hunyad megyei Őraljaboldogfalván található református templom. A felbecsülhetetlen értékű freskókkal díszített műemlék megmentése most nemzetközi összefogással indulhat meg.
A kolozsvári szépművészeti múzeumban nemrég megnyílt egy kiállítás. Egy újságíró művei lepték el a falakat. Ami önmagában nem baj. A baj az, hogy az ember dilettáns. És a művészeti szakemberek beengedték.
Középkorú férfira támadt rá egy medve pénteken délután a patakfalvi házának kertjében – az áldozatot kórházba szállították, a nagyvadat pedig kisvártatva kilőtték.
Új árvízvédelmi rendszert építtet a román kormány 332 millió lejes beruházással a Korond-patakon, amely alapvetően befolyásolhatja Parajd jövőjét. Nyágrus Lászlót, Parajd polgármesterét kérdeztük a beruházás részleteiről és az új bánya lehetőségéről.
Bocsánatkérésre szólította fel Frunda Csenge marosvásárhelyi tanácsos Bungardean Emilian AUR-os önkormányzati képviselőt, aki azt állította, hogy ő nem tud románul. A felszólított tagadta ezt és azzal hárított: „mind testvérek vagyunk”.
A rocker élete a „hogy lehet ilyen hangerőn hallgatni ezt a csörömpölést, fiam”-tól a „megyünk hát, hétkor találkozunk a helyszínen”-ig.

És miért lesz ettől egyre idegesebb a nép?
És miért lesz ettől egyre idegesebb a nép?
Fejes Rudolf Anzelm és hívei hosszú időn át farkasszemet néztek a végrehajtóval, a patthelyzetet végül a polgármesteri hivatal oldotta fel, ideiglenesen.
Fejes Rudolf Anzelm és hívei hosszú időn át farkasszemet néztek a végrehajtóval, a patthelyzetet végül a polgármesteri hivatal oldotta fel, ideiglenesen.
A kolozsvári szépművészeti múzeumban nemrég megnyílt egy kiállítás. Egy újságíró művei lepték el a falakat. Ami önmagában nem baj. A baj az, hogy az ember dilettáns. És a művészeti szakemberek beengedték.
A kolozsvári szépművészeti múzeumban nemrég megnyílt egy kiállítás. Egy újságíró művei lepték el a falakat. Ami önmagában nem baj. A baj az, hogy az ember dilettáns. És a művészeti szakemberek beengedték.
Elmélkedés a romániai felsőoktatásról, a külföldi agyelszívásról és arról, hogy miért van igaza Ilie Bolojannak az orvosok itthon marasztalásáról akkor is, ha az nem megvalósítható.

A sajátos romániai demokrácia egyik alapvetése, hogy az elvileg különálló hatalmi ágak látszólag egymással harcolnak az emberek kárára, de valójában kéz kezet mos alapon a politikai-anyagi klikkek irányítanak mindent.

Vladiszlav Heraszkevics ukrán olimpikon felrakatta sisakjára a háborúban elesett sporttársak képeit. És nem volt hajlandó megválni tőle. Mire a NOB kizárta a versenyből. Bumm, robbant a botrány.

Az egykori diktátori luxusrejtek ma szabadon bérelhető.

„Hát szerinted lenne autópálya, gyár, új lakónegyed, pláza ebben az országban, ha hagynánk, hogy mindenki, bárki beleszóljon? Ha hagynánk, hogy az az ember, aki meg tudja csinálni és aki meg is csinálja, elbukjon valami rongyos egy-két milliós tyúkperen?”

Új kód kéne az egészségügyi kártyára. Papírt kapunk helyette. Kultúrantropológiai kiselőadások a váróteremben. Papírokat adunk papírért. Papír papír hátán. Aztán csak meggyógyul egyszer ez az istenverte hazai egészségügy is.