Ukrajnában már eljutottak oda az emberek, hogy elegük lett ebből a velejéig igazságtalan helyzetből: íme, a következmény.
„Végső soron talán nem is annyira bárgyú, mint amilyennek először tűnik a bankok, mobiltelefon-társaságok és szupermarketek cégérei közötti szembeállítás: egyáltalán nem mindegy, hogy ki viszi haza a végén a pénzt. Ebben viszont igencsak hasonlónak tűnik itt, a két kultúra közötti szürke zónából nézve a kétféle civilizáció: bármennyire liberális vagy elnyomó, színes vagy fekete-fehér, kollektív vagy individualista, a mozgatórugó mindkét esetben a pénzt.
Csak amíg nyugaton többen osztoznak felette, s jut az átlagpolgárnak, a középosztálynak is épp annyi belőle, amennyivel nem csak túlélni, hanem esetleg tervezni is tud, addig a keleti világban alig néhány kézben összpontosul majdnem az egész nemzeti vagyon, s a lakosság, amelyik ezt a vagyont megtermeli, napról napra egyre jobban elszegényedik.
Ismerős? Egy jövőkép nélküli, egyik napról a másikra élő emberekből alkotott társadalomban értelemszerűen az indulatok is nagyobbak.
Ukrajnában már eljutottak oda az emberek, hogy elegük lett ebből a velejéig igazságtalan helyzetből: íme, a következmény. Akármelyikünk lehet egyszer az ő helyzetükben. Mert az emberek igazságérzete lehet, hogy a pénzéhségüknél is erősebb.”
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Mind a 130 000 romániai köztisztviselőt ellenőrzi a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS), hogy megállapítsák, kollaboránsok vagy az egykori politikai rendőrség munkatársai voltak-e – írta pénteken a <a href="https://www.g4media.ro/exclusiv-cei-130-000-de-functionari-publici-din-romania-sunt-verificati-daca-au-fost-turnatori-sau-tortionari-ai-securitatii-apar-cazuri-pe-ba
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Kedden távozott sepsiszentgyörgyi otthonából a 15 éves Keresztes Róbert-Szabolcs, aki azóta nem tért haza. kérik, hogy aki tud róla, hogy hol tartózkodhat jelezze a rendőrségen.
Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.
Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.
Őszintén azt hittem, hogy a megszavazott óriási bizalmat, a gyalázatosan végigvitt tíz évet követően legalább a távozása méltóságteljes lesz ennek az embernek. Úgy tűnik, mégsem.

Már a szélsőséges Mihai Tîrnoveanu, a Nemzet Útja Egyesület elnöke is a parlamentbe menne. Kell ez nekünk?

Az okoseszközök túlhasználása a kihat fiatalok mentális egészségére, de minket sem kímél. Mennyire drasztikus lépés az EU-s országok okoseszköz-visszaszorítása az oktatási intézményekben?

Avagy milyen lyukból milyen szél fúj kampányban, és mennyire vagyunk szélvédett helyen?

Szenvedélyes viszony fűz a mobiltelefonunkhoz. Vele ébredünk, ismeri a titkainkat, és mindenhová elkísér minket. Az ideális készülék megtalálása egyre nagyobb kihívás, de ez a legkisebb probléma.

Hamarosan véget ér a fesztiválszezon, a brandek viszont mindennél erőteljesen nyomulnak. Jó-e az nekünk, ha toljuk a multicégek szekerét anélkül, hogy észrevennénk? Lehet-e még élvezni valamit anélkül, hogy folyton reklámhelyszínre csöppennénk?

Ez a képviselő alkotmánymódosítással kötelezné a romániai magyarokat is, hogy tudjanak románul. Nem AUR-os képviselőről van szó.

„A valamikori Szent Anna-tó és a Csomád nem sokkal azután került a tudományos figyelem középpontjába, hogy két évvel ezelőtt, 2136-ban Indonéziában kitörni készült a Krakatau.”

Lassan, de biztosan jön az elsivatagosodás. Fel vagyunk mi erre készülve?

Ha a tanár, mint olyan, elvesztette a tekintélyét, a kialakuló „egyenlőség alapú káoszt” meg kell szüntetni. Valahogy. Bárhogy? És ha oktatók szexuális ragadozókká válnak, a kialakuló vészhelyzetet is fel kell oldani. Valahogy. Bárhogy?