// 2026. január 15., csütörtök // Lóránt, Loránd
Elena Dumitru Elena Dumitru

Az egyetlen román anyanyelvű magyartanár – Rómában

// HIRDETÉS

Elena Dumitru az egyetlen román nő, aki felsőoktatási intézményben magyar nyelvet tanít. A római La Sapienza Egyetemen olasz diákokat tanít magyarul. Interjú.

(Külön)Vélemény

Szerző: Elena Dumitru
2014. február 04., 12:07

Meglehetősen aggódtunk, hogy milyen jövő vár ránk a magyar szakon, de bár nem értettem semmit, nekem tetszett a nyelv.

Az egyetlen magyar szó, amit ismertem, az „ighe” volt. Anélkül, hogy valamit értettem volna, beleszerettem ebbe a nyelvbe, és eljártam a magyar évfolyamtársaimnak magyar nyelven tartott előadásokra. Irodalomórák, verstan… Hallgattam, s úgy tűnt, mintha mindent értenék, miközben semmit nem értettem. Ellenben vonzott. Apránként kezdtem tanulni, ahogy egy kezdő teszi. Szerencsém volt, hogy fantasztikus tanáraim voltak. Ez a csoport olyan volt, mint egy család. Minden évben ösztöndíjasként részt vettem a debreceni nyári egyetemen, nagyon jól működő módszereik vannak a magyar nyelv elsajátítására az idegenek számára.

Mitől volt olyan különleges?

Elsősorban különleges tankönyveik voltak minden életszituációra. Jól átgondoltak: se nem túl könnyűek, se nem túl sűrítettek. Fantasztikusan jók. A tanárok nagyon felkészültek voltak egy olyan iskolában, amely ötven éve tanít idegeneket erre a nyelvre. Nagyon sokat segített, hogy állandó kapcsolatban voltam a nyelvvel. És ez érvényes bármelyik nyelvre.

Számomra mindez reveláció volt, mivel úgy gondoltam a magyar nyelvre, mint egy puzzle-re. És valóban az, mivel agglutináló nyelv, s ahhoz, hogy mondatot alkothass, a szavakat toldalékolni kell. Nem olyan, mint a román nyelv, ahol viszonyszavak vannak. Ahhoz, hogy azt mondd, »anyámnak«, toldalékolsz (románul pentru mama mea – szerk. megj.). A török ilyen nyelv.  Puzzle-ként működik. Olyan. mint megoldani egy egyenletet. Soha nem tudtam megoldani egy egyenletet, de ez vonzott.”

// HIRDETÉS
Különvélemény

A fény győzedelmeskedésének már az újkőkorszak óta szemtanúja az emberiség – miért lenne ez most másképp?

Sánta Miriám

December 21-22. a téli napfordulót jelzi. Van néhány dolog, ami örökérvényű és zsigeri.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Venus és Nichita Ulrache találkozása az erdélyi prózairodalom boncasztalán

Sánta Miriám

Kollégánk és barátunk írt egy könyvet, mi pedig beszámolunk arról, hogy milyen volt a bemutatója. De legalábbis megközelítőleg.

„A restitúció a román demokrácia egyik valódi fokmérője”

Sólyom István

A romániai visszaszolgáltatási eljárás során nem lehet jogbiztonságról beszélni – mondta dr. Murádin János történész a Sapientia EMTE Kolozsvári Karán tartott VII. Társadalomtudományi Seregszemlén.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Felháborították az adóemelések, öt kiló aprópénzzel jelent meg a városházán egy férfi
Főtér

Felháborították az adóemelések, öt kiló aprópénzzel jelent meg a városházán egy férfi

További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.

Tánczos: a tavaly elvégzett munkának köszönhetően jobb alapokról kezdjük az idei évet
Krónika

Tánczos: a tavaly elvégzett munkának köszönhetően jobb alapokról kezdjük az idei évet

Elkezdődött a 2026-os évi állami költségvetés előkészítése – jelentette be Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes szerdán a Facebook-oldalán.

A Kárpátok Prigozsinjának útja az idegenlégiótól a dubaji letartóztatásig
Főtér

A Kárpátok Prigozsinjának útja az idegenlégiótól a dubaji letartóztatásig

Katari emír, afrikai államfők és a kínaiak távoli érdekeltségei – ez nem egy kémregény, hanem Horațiu Potra referencialistája. Călin Georgescu biztonsági főnöke nem ma kezdte az ipart.

Gyilkosságot jelentett be egy fiú, de a rendőrség hiába mozgósított nagy erőket
Székelyhon

Gyilkosságot jelentett be egy fiú, de a rendőrség hiába mozgósított nagy erőket

Hamis segélyhívás miatt indított vizsgálatot a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság egy kedden késő este beérkezett bejelentés nyomán. A rendőrök egész éjjel és szerdán délelőtt is akcióban voltak, mígnem kiderült, hamis volt a riasztás.

Lemondott egy erdélyi  polgármester, mert nem akar népszerűtlen döntéseket hozni, magyar helyettese veheti át a feladatát
Krónika

Lemondott egy erdélyi polgármester, mert nem akar népszerűtlen döntéseket hozni, magyar helyettese veheti át a feladatát

Lemondott szerdán Bánffyhunyad ötödik ciklusát töltő polgármestere, Mircea Moroşan.

Sarkvidéki hideg: mínusz 20 fok alá esett a hőmérséklet Székelyföldön
Székelyhon

Sarkvidéki hideg: mínusz 20 fok alá esett a hőmérséklet Székelyföldön

Székelyföld-szerte mínusz 15 Celsius-fok alatti hőmérsékleteket hozott az idei tél eddigi legfagyosabb éjszakája. A Kovászna megyei Bodzafordulón pedig ennél is hidegebb reggelre ébredtek – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat adataiból.

// még több főtér.ro
Nagylak Noir
2025. december 30., kedd

Nagylak Noir

A krokodil képes napokig mozdulatlanul várni a zsákmányra. Jól rejtőzködik, türelmes, és ritkán hibázik.

Nagylak Noir
2025. december 30., kedd

Nagylak Noir

A krokodil képes napokig mozdulatlanul várni a zsákmányra. Jól rejtőzködik, türelmes, és ritkán hibázik.

Advent idején annak örvendjünk, amink van!
2025. december 17., szerda

Advent idején annak örvendjünk, amink van!

Átszakadt a gát, ömlik ránk a karácsonyi lidércnyomás. Jaj, rámegy az idő, az ideg, az élet! Komolyan kérdem: muszáj szenvedni, megroppanni a súly alatt?