Emil Bocnak, az erdélyi város multikulturalitását amúgy is módfelett sajátosan értelmező polgármesternek mit sem számít egy jogerős bírósági ítélet, szerinte az autonómia alkotmányellenes.
„A bírák azt találták kimondani, hogy egyáltalán nem minősíthető szélsőségesnek, aki az önrendelkezést népszerűsíti, követeli, hiszen az autonómia Európa más országaiban is működő intézmény.
A Szatmár Megyei Törvényszék jogerős ítélete precedens értékűnek számít – gondolhatnánk –, egyszer s mindenkorra tisztázza a kérdést, és többé már senki sem utasíthatja el az alkotmányra hivatkozva az autonómiaigényt. De még csak el sem kezdhettünk örülni, máris érkezett a hír Kolozsvárról: a városháza tiltja az Erdély autonómiáját több nyelven hirdető óriásplakátok kihelyezését – merthogy annak üzenete alkotmányellenes. Emil Bocnak, az erdélyi város multikulturalitását amúgy is módfelett sajátosan értelmező polgármesternek mit sem számít egy jogerős bírósági ítélet, szerinte az autonómia alkotmányellenes. És pont. Merthogy Románia szuverén, egységes, oszthatatlan nemzetállam.
Csak az nem világos, az alkotmány eme sokat idézett sorait vajon miként értelmezi például a Moldova Köztársasággal való egyesülést még államfőként szorgalmazó Traian Băsescu volt elnök? Vagy Klaus Johannis hivatalban levő államfő és Victor Ponta miniszterelnök, akik üdvözölték és támogatásukról biztosították az elmúlt hétvégén Bukarestben ugyancsak a Pruton túli országgal való egyesülésért tüntetőket?
Vagy az alaptörvényt csak akkor illik elővenni, amikor érdekeik megkívánják? És akkor is akként értelmezik, ahogy nekik tetszik?"
Egy brassói kezdeményezés szemléletesen, élményszerűen igyekszik megmutatni a fiataloknak a diktatúra igazi arcát.
Avagy miért nem érdemes kiindulni a minden politikus korrupt és a politika nem más, mint intézményesített lopás közhelyéből.
A helyiek kevesebbet dolgoznak és több időt töltenek a családjukkal – mondja Nagy Ildikó, a Norvégiai mindennapok blog marosvásárhelyi származású szerzője, aki a szaunában is az erdélyi magyarok történetét ecseteli a norvég néniknek.
A tömegkulturális vámpír erdélyi figura. És biza szomorú, hogy Erdély elfeledte e nagy szülöttjét. De nem baj, mert jött Radu Jude és megmutatta, milyen az orális szex Drakula-módra.
Nem szárnyalt a turizmus 2025-ben. A pulpituson tépte szét Eminescu és Iorga fotóit a romániai zsidó közösség képviselője.
Az erdélyi magyarok körében Orbán Viktor a legnépszerűbb magyarországi politikus, több mint 90 százalékuk bízik benne, míg a magyar ellenzéki politikusok bizalmi indexe a román pártok népszerűségi szintjén áll – derült ki a SoDiSo Research kutatásából.
Válasz Sánta Miriám Biológia versus ideológia című írására, amely december 5-én jelent meg a Főtéren.
Hét autó érintett abban a balesetben, amely szombaton délután történt Dálnok községben a 11-es országúton – közölte az országos rendőr-főkapitányság. Jelenleg áll a forgalom a helyszínen.
Nem hisz Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke annak a közvélemény-kutatásnak, amely szerint az erdélyi magyarok elsöprő többsége a Fideszre szavazna.
Két autó ütközött össze vasárnap kora délután Csíkdánfalva határában az 578-as európai úton. A balesetben öt személy sérült meg, ketten a megrongálódott autóba szorultak – közölte a Hargita megyei tűzoltóság.
December 21-22. a téli napfordulót jelzi. Van néhány dolog, ami örökérvényű és zsigeri.

Nem vicc, nem trollkodás, tényleg ez történt.

Eddig csak a célzott reklámokon keresztül tették, a jövőben már a mesterséges intelligencián keresztül is manipulálhatják a vásárlási szokásainkat.

Átszakadt a gát, ömlik ránk a karácsonyi lidércnyomás. Jaj, rámegy az idő, az ideg, az élet! Komolyan kérdem: muszáj szenvedni, megroppanni a súly alatt?

Egyre korábban kezdődik a vásárlási láz. Még zajlik a Black Friday, de már karácsonyi zene szól. Hass, alkoss, gyarapíts, de a legfontosabb: költsd a pénzed.
Egyre korábban kezdődik a vásárlási láz. Még zajlik a Black Friday, de már karácsonyi zene szól. Hass, alkoss, gyarapíts, de a legfontosabb: költsd a pénzed.
Egy brassói kezdeményezés szemléletesen, élményszerűen igyekszik megmutatni a fiataloknak a diktatúra igazi arcát.
Egy brassói kezdeményezés szemléletesen, élményszerűen igyekszik megmutatni a fiataloknak a diktatúra igazi arcát.
Avagy miért nem érdemes kiindulni a minden politikus korrupt és a politika nem más, mint intézményesített lopás közhelyéből.
Avagy miért nem érdemes kiindulni a minden politikus korrupt és a politika nem más, mint intézményesített lopás közhelyéből.
2025-ben ki lehet mondani, hogy úgy tűnik, túl sok Dorel, azaz inkompetens, oda nem illő polgártárs kerül vezető pozícióba. Na de akkor tényleg el kell töprengeni azon, hogy államcsődről beszélünk-e, vagy csődállamról.

Miért problémás, ha az EP nemi egyenlőségi állásfoglalása a nőkkel szembeni diszkriminációt és az LMBTQ+ kategóriával szembeni diszkriminációt szorosan összefüggő kérdésként kezeli?

A Paltinu víztározónál történtek ugyanoda vezethetők vissza, mint a parajdi katasztrófa. Pedig már máshogy kéne lennie mindennek.