Arról, hogy miért fölösleges az égvilágon minden

Csináltasson már valaki még egy közvélemény-kutatást arról, hogy kire fognak szavazni az emberek májusban. De most komolyan, életbe vágó lenne.

És most hadd ne idézzem, azt a Winston Churchillnek tulajdonított bonmot-t, amit Winston Churchill valószínűleg sohasem mondott, és amit ennek megfelelően már az égvilágon mindenki idézett Winston Churchilltől a közvélemény-kutatásokkal kapcsolatosan. Különben is, csak azoknak az idézeteknek hiszek, amelyeket saját magam hamisítottam…

Ha már itt tartunk (nem itt tartunk – a szerk.), az igazi demokrácia, a szó szoros értelemben vett demokrácia az lenne, ha a jelöltekből a választáson elért százalékos arány szerint raknának össze Frankenstein-módra egy embert, életre keltenék, és akkor ő lenne a mi kis szörnyecskénk, szörnyetegünk a következő öt évben. (Egészen biztosan nem lenne rosszabb, mint Iohannis.)

Papírra nyomott pecséteket számolgatni, aztán meg azt mondani erre vagy arra az egyénre, hogy mostantól ő az elnök?! Ez most komoly? Hát hol itt az igazság? És az a 25 vagy akárhány százaléknyi pecsételő, aki a másik jelöltre verte a pecsét? Azoknak coki?

Hát milyen demokrácia ez, kérem? És mért kell ehhez előre megszámolni újra és újra a még le sem pecsételt, képzeletbeli szavazólapokat?

– Jó napot kívánok, azért hívom, mert közvélemény-kutatást készítünk arról, hogy milyenek a romániai emberek választási preferenciái…

– Akkor miért engemet hív? Maga szerint én tudom?!

De ha már feltétlenül kell készíteni még egy közvélemény-kutatást (nem kell – a szerk.), akkor nem lehetne végre egy olyan, amiben nem az lesz az első, aki eddig volt? Mert picit unalmas. Mindig csak George Simion van elöl, a többiek meg ott kullognak utána.

ha már tényleg a készítők találják ki (hamisítják) az egészet, ahogy azt állítólag Churchill (nem) mondta. Kicsit több fantáziát, nagyobb kreativitást várnánk, hiszen, az Isten szerelmére, mégiscsak a mi pénzünkből fizetik az összeset.

Négy- meg ötévente összevész egymással egy egész ország, családok, baráti társaságok szakadnak széjjel, csak mert nem tudunk megegyezni egy egyszerű dologban. Bezzeg régen mennyivel egyszerűbb volt. Jött egy muki, mondta, hogy az ő családja ilyen meg olyan, meg különben is maga a Szent Isten és Jézus Krisztus szemelte ki őt az ország vezetésére, aztán felcsaptak a fejére egy koronát, és kész, amíg meg nem halt, nem kellett többet gondolkodni. Most meg négy- meg ötévente jön a cirkusz. Plusz hív a kérdezőbiztos is, hogy a választási preferenciák, meg így, meg úgy. No hiszen, jótól kérdi…

Nem! Bumm! Akkor ne csinálják!

Arról, hogy akarunk-e olyan kenyérpirítót, ami elégeti a kenyeret? Nem! Bumm! Akkor ne csinálják!

Arról, hogy akarunk-e olyan ujjlenyomat-felismerőt a telefonunkra, ami nem ismeri fel az ujjlenyomatunkat? Nem! Bumm! Akkor ne csinálják!

Arról, hogy akarunk-e olyan közösségi oldalakat, ami egyre inkább szétveri a közösségeket? Nem! Bumm! Akkor ne csinálják!

Arról, hogy akarunk-e olyan szamóca ízű üdítőt, aminek sokkal inkább van rohadt eper, meg fogkrém íze, mint szamóca? Nem! Bumm! Akkor ne csinálják!

Arról, hogy akarjuk-e, hogy pár öltönyös faszkalap tönkretegye az egész életünket? Nem! Bumm! Akkor ne csinálják!

Arról, hogy akarunk-e okos csavarhúzószetteket cserélhető fejekkel? Nem! Bumm! Mi egyetlenegy rohadt csavarhúzót akarunk,

Akkor meg miért csinálják?!

Megmondom én, hogy miért. Hogy felkínálják Önnek a választás illúzióját. Annak az illúzióját, hogy maga döntheti el, melyik csavarhúzófejet illeszti bele éppen az okoscsavarhúzójába.

Pedig erről egyetlen dolog dönt: a csavar.