A tervezetet, amely egy az egyben olvasható az RMDSZ honlapján, valamiképpen közelítene kellene a társadalomhoz.
„Magam sem tudom pontosan, hogyan, de talán valamiféle kivonatokkal vagy egyszerű, a nagyközönség számára is jobban érthető magyarázatokkal. Például: a román államnak jelenleg ezek a hatáskörei, a székelyföldi autonóm terület pedig ebből átveszi ezt meg ezt. És lesznek ezenkívül saját hatáskörei – ezek meg ezek –, illetve léteznek még olyan területek, ahol az állam és a régió összedolgozik. De az is lehet, hogy annak, aki nem ismeri az államigazgatást – ami a nagy többség számára egyszerűen létezik ott valahol a háttérben, és csak akkor találkozik vele, ha szívszorongva hivatalos helyre kell belépnie –, annak még ez sem mond túl sokat.
Számukra valahogyan másképpen kellene megközelíteni a témát. Például olyan kérdések segítségével, amelyek érintik a mindennapi élet legkülönbözőbb vonatkozásait. Ha a Székelyföld autonóm terület lesz, drágább vagy olcsóbb lesz a villany? Mi történik, ha beteg vagyok, többet vagy kevesebbet kell fizessek az orvosnak? Mi lesz a nyugdíjakkal? A szociális segélyekkel? A gyermekjárandóságokkal? A szülési szabadságon levő nőkkel? Egyszerűbb lesz bejelenteni a vállalkozásokat, vagy sem ? Lesznek majd külön útdíjak a megyei utakra is? Hogyan alakulnak a piaci árak? Ki fizeti majd a tanárokat és hogyan? És az orvosokat? Nőnek az adók vagy csökkennek? Lesznek külön országos, külön régiós és külön helyi adók? Kivihetem a régióból a pityókámat, vagy itt kell eladnom? És mi lesz a tejjel, ha a régióban nem lesz felvásárló? Ha a román nyelv oktatását csak román anyanyelvű tanárok láthatják el, akkor miért képezik ki román tanároknak a magyar fiatalokat a Sapientián, és mi lesz a románt oktató magyar tanárokkal? Hogyan állunk azokkal a székelyföldi településekkel, ahol a roma lakosság nem öt, hanem ötvenöt százalékos? És így tovább.
Azaz alulnézetben kellene végignézni a mindennapi élet valamennyi összetevőjét, és az így felmerülő kérdésekre őszintén válaszolni, ezek ugyanis jóval túllépik a román –magyar viszony kereteit, még azokat is, amelyek kizárólag etnikai szempontok alapján és a szakmai szempontok félretolásával szeretnék megszázalékolni munkahelyeket.
Azt írja a 8. cikk 3. bekezdése, hogy a Székelyföldön lakhellyel rendelkező állampolgárok munkavállaláskor elsőbbséget élveznek. És ha a fiamat, lányomat hozom haza, aki a tudományok doktora, s Kolozsváron, vagy éppen Münchenben él, nem lakik itt: nem kaphat állást a valamelyik helyi tisztségviselő látogatás nélkülin diplomát szerzett vejével szemben? Magát Bill Gatest is eltanácsolnánk egy helyi informatikussal szemben ? És még valami: Az RMDSZ pillanatig sem titkolta, hogy az autonómia-statútum a dél-tiroli modellre épül. Ami nem jelenti azt, hogy teljes mondatokat kell átvenni ebből a dokumentumból, mert ez a módszer helyenként igen humoros eredményre vezet: 7. cikk, h. bekezdés, a megyék hatásköreiből: idegenvezetők és síoktatók működésének a szabályozása. Miért nem szabályozzák a teremfoci- vagy teniszedzőket? Vagy a panziókban működő szakácsokat? A fűnyírókat? Dél-Tirolban a síoktatóknak valóban külön kasztja van. De a Székelyföldön?"
Meddig engedhetjük meg még magunknak a felelőtlen pazarlást? A jelek szerint többé már nem.
A városi ember hőkupola idején igyekszik felhúzódni a hegyekbe, ha nem kedveli a mediterrán éghajlatot. Ahonnan a helyiek bármit megadnának, ha elmehetnének a világon bárhova.
Románia és a Moldovai Köztársaság egyesüléséről szóló diskurzus felmelegítése alkalmazkodás a megváltozott geopolitikai realitásokhoz.
Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.
Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.
Nem különösebben érintette meg a Majka néven ismert rappert, dalszövegírót és műsorvezetőt, Majoros Pétert az, hogy erdélyi koncertje előtt sms-ben megfenyegették, a koncertet az ügyvédei tanácsára mondta le – ezt maga Majka nyilatkozta a Blikk-nek.
Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.
Mintegy két hete egy firenzei egészségügyi, illetve Caritas-ellátóközpontban tartózkodik egy iratok nélkül talált nő, aki egészségi problémái miatt nem emlékszik személyes adataira. Azt mondja, Erdélyből származik, családját keresik.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
Nem a megújuló energia az oka annak a kritikus helyzetnek, amelybe az országos villamosenergia-rendszer került, hanem a sorozatosan elhibázott döntések miatt vagyunk ott, ahol.
Nem a megújuló energia az oka annak a kritikus helyzetnek, amelybe az országos villamosenergia-rendszer került, hanem a sorozatosan elhibázott döntések miatt vagyunk ott, ahol.
Hivatásos politikusokra akkor is szükségünk van, ha sokszor legszívesebben a pokol fenekére kívánnánk őket.
Hivatásos politikusokra akkor is szükségünk van, ha sokszor legszívesebben a pokol fenekére kívánnánk őket.
A fekete mentőautós szervkereskedők az agyunkat rabolják el, mi pedig örülünk is neki.
A fekete mentőautós szervkereskedők az agyunkat rabolják el, mi pedig örülünk is neki.
A hétvégén TikiTok-rémhír hatására támadtak mentősökre egy Kolozs megyei településen, ez pedig évtizedes hanyagságra irányítja rá a figyelmet.
A hétvégén TikiTok-rémhír hatására támadtak mentősökre egy Kolozs megyei településen, ez pedig évtizedes hanyagságra irányítja rá a figyelmet.
De ne csak takarítsanak, hanem oldják meg a problémáinkat, amelyekkel mi, emberek láthatóan nem tudunk mit kezdeni.
De ne csak takarítsanak, hanem oldják meg a problémáinkat, amelyekkel mi, emberek láthatóan nem tudunk mit kezdeni.
Meddig engedhetjük meg még magunknak a felelőtlen pazarlást? A jelek szerint többé már nem.
Meddig engedhetjük meg még magunknak a felelőtlen pazarlást? A jelek szerint többé már nem.
A városi ember hőkupola idején igyekszik felhúzódni a hegyekbe, ha nem kedveli a mediterrán éghajlatot. Ahonnan a helyiek bármit megadnának, ha elmehetnének a világon bárhova.
A városi ember hőkupola idején igyekszik felhúzódni a hegyekbe, ha nem kedveli a mediterrán éghajlatot. Ahonnan a helyiek bármit megadnának, ha elmehetnének a világon bárhova.
Történelmi mélyponton van a nagy folyó vízállása és -hozama, és a kánikula még csak eztán tetőzik.
Történelmi mélyponton van a nagy folyó vízállása és -hozama, és a kánikula még csak eztán tetőzik.
Hosszú távon mindenki számára jobb, ha a fenntartó hagyja a szerkesztőségeket önállóan dolgozni.
Hosszú távon mindenki számára jobb, ha a fenntartó hagyja a szerkesztőségeket önállóan dolgozni.
A recept: végy két rész etnikai és nyelvi, egy rész szexuális kisebbséget, ízesítsd jó nagy kanál xenofóbiával és frusztrációval, öntsd le az egészet gyűlöletkeltéssel, gyújtsd meg és kész.