Jogi-adminisztratív kifogásokkal igyekeznek hátráltatni a folyamatot, de nem riadnak vissza a történelemhamisítástól, ártatlan emberek meghurcolásától sem, a távlati cél a restitúció végleges leállítása, a rablással szerzett vagyon megőrzése érdekében.
„Mi több, miként azt Kató Béla erdélyi református püspök szóvá is tette: újabban szándékosan összemossák az egyházi restitúciós kérdéseket vegytiszta korrupciós ügyekkel, igyekezve megbélyegezni és hitelteleníteni a jogos tulajdonosokat és követeléseiket.
Minden jel szerint tehát átfogó, jól kidolgozott, minden részletre kiterjedő akcióterv, stratégia mentén dolgoznak a visszaszolgáltatások leállításán, ha pedig eredményesen akarjuk felvenni a harcot a rablás legitimációja és folytatása ellen, akkor hasonlóan precíz és hatékony eszközöket kell bevetnünk magunknak is.
A történelmi magyar egyházak közös fellépése része ennek az eszköztárnak, miként a közösség egészének kinyilvánított támogatása is, de ennél vélhetően többre van szükség. A nyugati államok és a nagyhatalmak tájékoztatása úgyszintén elengedhetetlen, ez ügyben szükség van viszont a politikum támogatására is: az állami irányítással zajló kizsákmányolást minden nemzetközi fórumon szóvá kell tenni, intenzív diplomáciai hadviselést kellene tehát folytatnunk, diplomatákat, döntéshozókat, nyugati vezetőket igyekezve tájékoztatni a helyzetről.
Restitúciós ügyben ugyanis alighanem kizárólag a Bukarestre gyakorolt külső nyomásban bízhatunk."
A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.
Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.
Biza, nagyon diszkriminatívan, kolonialistán, rasszistán, szuveranistán, mindencsúfistán hangzik a fenti összehasonlítás. De a pőre igazság az, hogy Luke nyer.
A mentális nehézségek esetén a legrosszabb, ami történhet, ha valaki magára marad a problémájával – mondja dr. Kovács Réka Rozália pszichológus, a Sapientia EMTE adjunktusa.
A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.
Kedd este hat óra körül óriási robajjal omlott össze a szilágycsehi református templom tornya. A felújítás alatt álló templom tornyának megerősítését a munkálatokat végző kolozsvári cég szakembereinek javaslatára belülről már megtámasztották.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor kedd este kijelentette, hogy a kormánynak a korábbi döntését felülvizsgálva az általa meghatározott határokon belül akár 50 százalékkal is csökkentenie kellene a helyi adókat és illetékeket.
A közösségi médiában fellelhető képek és videók tanúsága szerint kedd este súlyos szerkezeti omlás történt a szilágycsehi református templomnál: az épület jelentős része leomlott.
Elégedetlenséget szült Parajdon az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya Sóvárad és Gyergyóalfalu közötti szakaszának megépítéséhez szükséges területkisajátítások. Az is kiderült, hogy Parajd határában nem lehet majd felhajtani a sztrádára.
Merengés az egyéni és közösségi felelősségvállalásról és a romániai gyermekvédelem zátonyairól.

A kampányban a pártok hazudnak, különben nem tudnának választást nyerni. Mit lehet tenni ez ügyben?
A kampányban a pártok hazudnak, különben nem tudnának választást nyerni. Mit lehet tenni ez ügyben?
A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.
A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.
Látszólag naiv eszmefuttatás arról, hogy miként lehet hivatali kommunikációs balfaszkodással tartósan mérgezni a közvéleményt.

Romániában nem ritkák a vendéglátóiparban tapasztalható hiányosságok, ám nem mindegy, hogy ezeket milyen szemszögből közelítjük meg. A turizmus személyes tapasztalatokon alapul, a vendég pedig az alapján dönt, hogy mit kap a pénzéért.

De ha mégsem, akkor talán megfontoltabban kellene nyilatkozgatni.

Platformok jönnek és mennek. De egy generáció számára közösségi- és identitásformáló erő volt az internetnek az a korszaka, amikor még nem volt olyan gyors, mint most, de épp elég gyors volt ahhoz, hogy maradandó élmény legyen.
Platformok jönnek és mennek. De egy generáció számára közösségi- és identitásformáló erő volt az internetnek az a korszaka, amikor még nem volt olyan gyors, mint most, de épp elég gyors volt ahhoz, hogy maradandó élmény legyen.
A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.
A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.
Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.
Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.
A manele jött, szólt és győzött, pontosabban letarolt mindent, amit a tömegszórakozás szintjén letarolhatott. Ehhez valahogy viszonyulni kell. De nem mindegy, miképpen.