Gyakran még azt sem tudjuk, hogy romániai magyarnak, erdélyi magyar embernek, egyetemes magyarnak, keményen dolgozó kisembernek, vagy egyszerűen csak embernek nevezzük magunkat.
„A fenti példák voltaképpen nem utalnak másra, mint az értékek és fogalmak egyre fokozodó zűrzavarára. Amikor minden mindennel összekeveredhet.
Amikor a piros-fehér-zöld zokni talpára hímezik rá, hogy »a haza mindenek felett«, és így árulják a csíksomlyói búcsún, vagy amikor székelyek büszkeségeként tüntetik fel, hogy az országos jégkorongbajnokság előkelő helyére röpítették a galaciakat, miközben saját csíki csapatuk soha ilyen csapnivalóan nem szerepelt.
Amikor létezik egy nemzetközi karriert befutni óhajtó székelyföldi labdarúgó válogatott, de a romániai országos bajnoki címmel kacérkodó, legnagyobb székelyföldi város focistái vagy a Puskás Akadémia csíkszeredai kistestvérei csak mosolyognak ezen.
Amikor naponta többször is egymásba mosódik az otthon, a szülőföld, a haza és a hon, az állampolgár és honpolgár, az országos és a nemzeti, az irodalom és a valóság, az egyház és a világ, amikor a politikus imával köszönti a hallgatóságát, a tisztelendő pedig felsorolja a történelemből fakadó, jövőt meghatározó tapasztalatait.
Amikor soha nem tudni egészen pontosan, hogy a romániai magyar politika, érdekvédelem és közigazgatás háromszögének éppen melyik oldalán találtatunk, ki a civil és ki nem, ki hová tartozik először, másodszor, harmadszor, és hol az a csúcs, amelyikre éppen figyelnünk kell.
Amikor mindaddig nagyon szeretjük a törvényt, amíg másokra sújt, és roppant utáljuk, sőt etnikum-ellenesnek nevezzük, ha velünk szigorú.
Amikor gyakran még azt sem tudjuk, hogy romániai magyarnak, erdélyi magyar embernek, egyetemes magyarnak, keményen dolgozó kisembernek, vagy egyszerűen csak embernek nevezzük magunkat.
Amikor azt mondtuk, hogy Románia akkor lesz demokratikus, ha kisebbségi elnöke lesz és most kisebbségi elnöke van és attól lett demokráciaellenes."
Nem szokványos, képzeletbeli beszéd egy nem szokványos, képzeletbeli rendezvényen.
Avagy mi a baj a szavainkkal?
A történelemszeretet miatt vágott bele az amatőr fémdetektorozásba a szamosújvári asztalosmester, aki nemrég páratlan régészeti kincset talált. Kis Jánossal beszélgettünk.
A baktériumok, vírusok, amőbák, gombák fertőznek, ez a dolguk. Az ember dolga a védekezés. Lenne. Van itt ugyanis egy másik fertőzés is: az emberi hanyagságé, korrupcióé. Ami bűn.
Besztercén is gázrobbanás történt vasárnap reggel. A rahovai tömbháztragédiával kapcsolatban új részletek derültek ki. Az erdélyi megyékben pedig elég sokat lopják a gázt, ami rendkívül veszélyes.
A francia Carrefour romániai üzleteinek eladására készül – adta hírül pénteken a francia sajtóra hivatkozva a Hotnews.ro hírportál.
Hivatalos jelentés a parajdi bányakatasztrófáról: a Salrom nem vette komolyan a veszélyt. Vasile Dîncu szerint pedig a PSD szavazóinak 10-15 százaléka az AUR-nál kötött ki.
Közleményt adott ki a rendőrség a Szépvízi víztározó közelében holtan talált fiatalok ügyében: a boncolás szerint október 20-án, hétfőn következhetett be a haláluk, két nappal azelőtt, hogy megtalálták őket. Az ügyben az öngyilkosság gyanúja is felmerül.
A boncolás előzetes eredményei szerint a Hargita megyei szépvízi víztározó közelében, egy személygépkocsiban holtan talált két fiatal október 20-án halt meg – közölte pénteken a Hargita megyei rendőr-főkapitányság.
Lőtt sebek voltak annak a két fiatalnak a testén, akiket szerda este holtan találtak a szépvízi víztározó közelében, egy személyautóban.
Gondolatok az alkotmánybíróság és a különleges nyugdíjak 15 éves problémája körül.
Gondolatok az alkotmánybíróság és a különleges nyugdíjak 15 éves problémája körül.
A másságot tisztelni kell, mondják. De mi van, ha a másság kultúrája olyan dolgokat is tartalmaz, amelyet a másságot nagyban tisztelő elfogadhatatlannak érez?
A másságot tisztelni kell, mondják. De mi van, ha a másság kultúrája olyan dolgokat is tartalmaz, amelyet a másságot nagyban tisztelő elfogadhatatlannak érez?
Hogy szerettük Klaus Ionopotchivanoc Iohannis álkisebbségi államelnököt. És milyen elegánsan nem szeretett viszont. Most ezt a Nicușor Dan nevűt szeretjük. De vajon lehet benne bízni?
Hogy szerettük Klaus Ionopotchivanoc Iohannis álkisebbségi államelnököt. És milyen elegánsan nem szeretett viszont. Most ezt a Nicușor Dan nevűt szeretjük. De vajon lehet benne bízni?
Arra számítottak, hogy az egész tárnarendszer beomlik, de erre nem került sor. Aztán száz év múlva történt valami.
Arra számítottak, hogy az egész tárnarendszer beomlik, de erre nem került sor. Aztán száz év múlva történt valami.
És a forgalom is elviselhetetlen. Innen igazán szép nyerni…
És a forgalom is elviselhetetlen. Innen igazán szép nyerni…
Nem értem, miért kell a Nobel-díjból román–magyar kérdést csinálni. Az elegancia hiányát sem igazán értem, mármint a „vesztes” részéről.
Nem értem, miért kell a Nobel-díjból román–magyar kérdést csinálni. Az elegancia hiányát sem igazán értem, mármint a „vesztes” részéről.
Nem szokványos, képzeletbeli beszéd egy nem szokványos, képzeletbeli rendezvényen.
Nem szokványos, képzeletbeli beszéd egy nem szokványos, képzeletbeli rendezvényen.
Avagy mi a baj a szavainkkal?
Avagy mi a baj a szavainkkal?
Ha a vonatnak 11.59-kor kell jönnie, akkor a vonat 11.59-kor jön. Ennyi.
Ha a vonatnak 11.59-kor kell jönnie, akkor a vonat 11.59-kor jön. Ennyi.
„Mindezen szempontok figyelembe vételével javasoljuk a 7M-82-es kódjelű Téridő Monitorizációs Egységet kiszolgáló Csalhó időjárás-szabályozó pont kibővítését B3-as osztályú integrált kutatóbázissá.”