A nem kívánt múltidéző

„Demokráciát kellett volna ide írnom, de Románia utóbbi huszonöt éve csak az odafelé tartó átmeneti állapotról szólott, többször a visszarendeződés esélyével, mint az előrelépés lehetőségével. Valójában csak annyi változott, hogy az ország gazdasága továbbra is csődtömeg, de már nincs mindenkinek munkahelye, akinek meg van, az egyik napról a másikra tengődve él, a külföldi nyaralás már nem két, de öt-tíz éves álom, a farmer az orosz piacon még megvásárolható, de a Volkswagen csak agyonhasználtan, ellenben tévéadó, az számtalan ontja a felsőfokon művelt népbutítást. És a szabadság szó egyféle szövegkörnyezetben továbbra is tabu, kimondható bár, de a sors szeszélyes kegyéből országot kapott nemzet az általuk egyre inkább visszasírt diktatúra korszakából átmentett „mondjunk határozott nemet” összfelkiáltással válaszol rá.

A közel fél évszázadot tartó kommunizmusnak, annak is legsötétebb korszakának mementója a hosszú előkészület után ma megnyíló emlékház. Koholt vádak, áltárgyalások, hamis ítéletek dokumentumai, élethű vallatószoba és ijesztő cellák, vasajtó, rács, bilincsek. A látvány döbbenetes, az üzenetet, ki átélte azt a korszakot, mindenki érti: ilyent többet nem játszhat velünk a történelem. Vagy még inkább: ennek nem szabadott volna megtörténnie.”