Izsák Balázs, az SZNT elnöke hiába játssza meg az eljövendő Székely Köztársaság mindkét jelöltre áldást osztó bölcs békebírójának a szerepét és vár egymillió szavazatot az autonómiára, mert feltételezhetően már a kétszázezer aláírás összegyűjtésébe is beletörhet az egykori RMDSZ-es képviselő, Szilágyi Zsolt bicskája.
„Nem állt egy picit a feje tetejére ez a világ? A demokrácia szabályai és a romániai joggyakorlat szerint két törvényesen bejegyzett párt, pontosabban egy párt és a választásokon pártként értékelt szövetség indít jelölteket, saját programmal, és ezeknek még a jogi személyiség elérésére is képtelen SZNT írja elő, hogy miről beszéljenek? És ugyancsak az SZNT hozza tudomására az évszázadok óta önállóan döntőképes és működőképes, a romániai magyar közösség megtartásában elévülhetetlen érdemeket szerzett és saját intézményi hálózatokkal rendelkező magyar történelmi egyházaknak, hogy mi a tennivalójuk? Nagyon várom azt a pillanatot, amikor az SZNT őszintén kimondja, hogy kérem szépen, én mint Székely Nemzeti Tanács, sem romániai, sem európai szinten nem vagyok benne egyetlen perben sem, nincs sem alperesi, sem felperesi minőségem, mert nem vagyok jogi személy.
Azaz, amikor nem nyílt leveleket, határozatokat és közleményeket kell megfogalmaznom, hanem valóban jogi okmányokat kell benyújtanom, akkor azt magánszemélyként vagy valamilyen egyesületként vagy alapítványként teszem, mert másra nincs lehetőségem. Ugyanis a közképviselet, amelyről oly előszeretettel beszélek, az igazságszolgáltatás előtt nem jelent semmit, hiszen nincs az ország törvényes rendje által elfogadott jogi formába öntve, márpedig ez (lenne) annak a jogállamiságnak és törvénytiszteletnek az alfája és omegája, amellyel saját céljaimat szeretném elérni. (…)
Az SZNT miért nem veszi már észre, hogy a székelyek számára korántsem a románok általi asszimiláció, hanem a térség gazdasági lemaradása jelenti a legnagyobb veszélyt? Egy romániai magyar elnökválasztási program miért nem alapozódhatna például az elmaradt megyék felzárkóztatására és olyan célirányos módszerekre és eszközökre, amelyeknek valóságalapjuk is van?”
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.
Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
A szigorú diéták helyett apró, fenntartható változtatásokra épít Negoiță Robert sporttáplálkozási szakértő módszere. Tapasztalatai szerint a tartós fogyás kulcsa nem a megvonás, hanem a fokozatos szokásváltás.
A játék már a 2024 végi elnökválasztással véget ért, azóta a korábbi mentésből betöltött verzió fut.
A játék már a 2024 végi elnökválasztással véget ért, azóta a korábbi mentésből betöltött verzió fut.
Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.
Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.
Az AUR trikolóros törvénytervezete – és ami mögötte van.

Ne várjunk arra, hogy az állam egyszer valamikor felébreszti a polgári öntudatot, ne fulladjunk bele a passzív-agresszív kommentkultúra bugyraiba.

„Tudom: az AUR-nak, az AfD-nek, Trumpnak, Putyinnak, az oltástagadásnak, a funkcionális analfabetizmusnak, a tudományellenességnek nem kellene léteznie, mivel a felvilágosodás óta olyan irányba tereljük a világot, hogy ezek ne létezzenek. De léteznek.”

Románia többségi vezető rétege néhány kivételtől eltekintve mit sem változott. Pont olyan nackó, mint a fekete március idején. Csak megtanult viselkedni. A pulpitusról hirdetett nyilvános nacionalizmus-megvallás viszont újdonság.

Egy törvénytervezet a kommunizmus óta először tenné kötelezővé az iskolai egyenruhát. Pedig lennének itt fontosabb problémák is.

A digitális létezésre átállás szükségszerűvé teszi magának az államnak az átalakulását is.

Retrofuturisztikus nyavalygások: azt akartuk, hogy a dolgok egy gombnyomásra működjenek, aztán megelégeltük és a hatékonyság nevében túlbonyolítottunk egy csomó mindent.