// 2024. december 21., szombat // Tamás
Sütő Imre Sütő Imre

A határon túli magyarokhoz

// HIRDETÉS

Felelőtlenek voltatok, mert a szavazataitokkal ti segítettétek elő a további négyévi országromboló kormányzási lehetőséget, az újabb kétharmados kormányzási jogot, amelyre hivatkozással az uralkodó kormány azt teheti, amit csak akar.

(Külön)Vélemény

Szerző: Sütő Imre
2014. május 05., 08:29

„Gondoltatok-e arra, amikor levélben elküldtétek a szavazataitokat (melyekben egy határon túli magyar vezető a titkos szavazatok kiértékelése előtt már azt nyilatkozta: a szavasaitok kilencven százalékát a Fideszre adtátok), hogy annak a súlyos következményeit vállalnotok nem kötelező?

Pedig a választópolgár szavazatával felelősen megválasztja azokat a vezetőket, akiket alkalmasnak tart az ország felemelkedését szolgálni, amitől a jövőbeli sorsunk függ. Talán végig sem gondoltátok, hogy most arra szavaztatok, hogy tovább növekedjék a szegénység, az éhező gyermekek száma, az ország eladósítása, folytatódjanak a trafik-, meg a földmutyik. 

Felelőtlenek voltatok, mert a szavazataitokkal ti segítettétek elő a további négyévi országromboló kormányzási lehetőséget, az újabb kétharmados kormányzási jogot, amelyre hivatkozással az uralkodó kormány azt teheti, amit csak akar. Nem gondoltatok arra, hogy a magyar kormány felétek irányuló hatalmas szeretete talán csak ideiglenes megnyilvánulás, mely addig tart, amíg a szavazataitokkal megháláljátok a sok sok ígéretet, de már nem lesz rátok szüksége, kisebb gondja is nagyobb lesz, minthogy figyelmét felétek fordítsa.”

// HIRDETÉS
Különvélemény

Hogyan ejti túszul a szélsőséges politika az egészségmegőrzést?

Sánta Miriám

Călin Georgescu a testét és az egészségét edzi egy jeges alpesi tó vizében. Erő, egyensúly, nyugalom – Isten hozott a szélsőséges politikai egészségmegőrzés világában.

Az Uralkodó, a Trónkövetelő és a Történelem

Sólyom István

Két dolog van, amin nem érdemes bosszankodni. Az egyik, amin tudunk változtatni, a másik, amin nem.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A szintetizátor az első igazán új hangszer az emberiség történetében

Ercsey-Ravasz Ferenc és Herbály Dorottya az elektronikus zenével foglalkoznak – tudományosan. Mindennapi szórakozásunk keletkezéséről, eszközeiről viszont keveset tudunk. Mi fán is terem a szintetizátor?

A moldovai folk rock úgy robbant fel Kolozsvár közepén, hogy azonnal leomlottak a határok

A zene olyan kommunikációs forma, amely jó esetben betemeti a lövészárkokat. A sors úgy hozta, hogy megnézhettem a moldovai Lupii lui Calancea zenekar koncertjét. És pontosan ez történt.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Erdély fővárosában előbányásztak és újra felavattak egy nem új Woodrow Wilson-szobrot…
Főtér

Erdély fővárosában előbányásztak és újra felavattak egy nem új Woodrow Wilson-szobrot…

… Marcel Ciolacu szerint a saját mandátuma végén Románia igazi kis-nagyhatalom lett… és a ciolacui tézisekre némileg rácáfolva a hazai infláció éppen nő, nem csökken.

OTP-sből „transzis”: elkezdődött az új bankkártyák kikézbesítése
Krónika

OTP-sből „transzis”: elkezdődött az új bankkártyák kikézbesítése

A Transilvania Bank megkezdte több mint 320 000 bankkártya átadását az OTP Bank Románia ügyfelei számára. A bankkártyákat az ügyfelek 2025. március 3-tól használhatják – tájékoztatott pénteken a BT kommunikációs osztálya.

Diana Șoșoacă megint megduplázott egy rendőrségi büntetést a nagy szájával – vasárnapi hírek
Főtér

Diana Șoșoacă megint megduplázott egy rendőrségi büntetést a nagy szájával – vasárnapi hírek

Eközben a CFR a szolgáltatások minősége helyett megint a jegyárakon emel, egy 72 éves néni pedig bemutatta, hogy viselkedik egy felelős állampolgár.

Segélykérő levél egy ismeretlentől
Székelyhon

Segélykérő levél egy ismeretlentől

Megrendítő levelet dobtak be a csíkszeredai Tudor Vladimirescu utca egyik lakóházi szemeteskukájába szerdán. Vélhetően egy segélykiáltásról lehet szó.

Megvan, mikor olvad bele az OTP Románia a Transilvania Bankba
Krónika

Megvan, mikor olvad bele az OTP Románia a Transilvania Bankba

Az OTP Bank Románia 2025. február 28-tól Transilvania Bankká válik – tájékoztatott csütörtökön a BT kommunikációs osztálya.

Autók ütköztek és törtek össze Csíksomlyón
Székelyhon

Autók ütköztek és törtek össze Csíksomlyón

Két autó ütközött péntek délután Csíksomlyón, a Szék útján. A baleset következtében mindkét jármű megrongálódott, a forgalom pedig nehézkesen halad az érintett útszakaszon.

// még több főtér.ro
A Románia fedőnevű sajátos demokrácia lufija kipukkadt
2024. december 02., hétfő

A Románia fedőnevű sajátos demokrácia lufija kipukkadt

Ezen nincs miért csodálkozni. Amin esetleg lehet (bár nem érdemes): az országot vezető politikai, illetve a hazai szellemiséget egyre kevésbé befolyásoló értelmiségi elit kártékony ostobaságán.

Nincs megállás Erdélyben
2024. november 29., péntek

Nincs megállás Erdélyben

Így utazunk és pisilünk mi útközben, itt nálunk Erdélyben. Mindennemű egyezés a valósággal csupán a véletlen műve.