Kissé késve, azaz előadás-temetésen, nem a bemutatón sikerült megnéznünk Bocsárdi László rendezésében Molière A fösvény című darabját a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházban. Évekig érlelt nemes bort fogyasztottunk.
A közel két és fél éve bemutatott produkció azért nevezhető rendhagyó színházi eseménynek, mert Bocsárdira és csapatára jellemző, hogy előadásaik estéről estére változnak, és nem csak úgynevezett érésről, csiszolódásról van szó, mert időnként elég fontos elemek, akár egész jelenetek kerülnek ki az előadásból. Az átalakulásokat tehát nem a minden produkcióra jellemző korrózió okozza, hanem az, hogy
Bocsárdi és színészei újabb meg újabb energiákkal töltik föl az előadást, újabb és újabb értelmezési lehetőséget hangsúlyoznak a szövegből, így annyira frissen tartják az előadásaikat, hogy érdemes újra meg újra megnézni ezeket. „Egy előadás akkor van kész, amikor levesszük műsorról – addig változik. Enélkül az igény nélkül a modern színház nem tud létezni” – mondta egy közönségtalálkozón Bocsárdi.
A fentiek miatt lehet azt remélni, hogy az előadás-temetésre egy tökéletes kristályszerkezetet, egy hibátlanra csiszolódott gyöngyöt mutatnak meg. A sepsiszentgyörgyi közönség is így gondolhatta, hiszen az utolsó előadásra is eljöttek, és akár a bemutatókon, a társulat teltház előtt játszott. (A róla való írást pedig annyiban könnyíti meg, hogy a spoiler-veszély tart a nulla felé.)
Nem elég siránkozni, hogy az egész ország a TikTokon lóg és hogy az álhírek nemzetbiztonsági veszély jelentenek.
A vártnál is sokkal csúnyább lehet a szász elnök politikai pályafutásának vége. És ezt ő maga érte el lépésről lépésre.
Nincs rendjén, ha a piszkos anyagiak hátráltatják egy kivételesen tehetséges gyermek kiteljesedését.
Ez a muzsika úgy dobog, mint a szív, akárhol is élünk a glóbuszon: fekete is, fehér is, helyi is, univerzális is.
Így utazunk és pisilünk mi útközben, itt nálunk Erdélyben. Mindennemű egyezés a valósággal csupán a véletlen műve.
Megnyitottak vasárnap reggel 7 órakor a Romániában kialakított szavazókörzetek: országszerte csaknem 19 ezer szavazóhelyiségbe várják a szavazásra jogosult több mint 18 millió román állampolgárt, megválasztani a parlament és a szenátus tagjait.
Sőt: amerikai vízummentességet is élvez jövőtől. Szabadkőműves-e Călin Georgescu államelnökjelölt? Iohannis összehívta a Legfelső Védelmi Tanácsot.
Újabb választást tartanak vasárnap Romániában, ezúttal a parlament összetételéről döntenek a romániai választópolgárok.
A kormányon lévő Szociáldemokrata Párt (PSD) nyerte az 1989-es romániai rendszerváltást követően 10. alkalommal rendezett parlamenti választást a 21 órás urnazárás után közzétett felmérések eredményei alapján.
A Központi Választási Iroda (BEC) elküldte hétfőn az alkotmánybíróságnak az elnökválasztás első fordulójában leadott szavazatok újraszámlálásának részleges eredményét rögzítő jegyzőkönyvet.
Nem elég siránkozni, hogy az egész ország a TikTokon lóg és hogy az álhírek nemzetbiztonsági veszély jelentenek.
Nem elég siránkozni, hogy az egész ország a TikTokon lóg és hogy az álhírek nemzetbiztonsági veszély jelentenek.
A vártnál is sokkal csúnyább lehet a szász elnök politikai pályafutásának vége. És ezt ő maga érte el lépésről lépésre.
A vártnál is sokkal csúnyább lehet a szász elnök politikai pályafutásának vége. És ezt ő maga érte el lépésről lépésre.
Hogy ne érezzük magunkat egyedül a sok ember között, s tudjunk beléjük kapaszkodni, hogy megtartsanak.

„Amikor a 2040-es években a társadalom buborékosodása és a különböző világnézetű csoportok ellenségeskedése olyan mértékű lett, hogy bármikor kitörhetett egy általános polgárháború, alig pár hét alatt felállították a Szabályozást.”

Elhunyt Szörényi Szabolcs, az Illés együttes és Fonográf zenekar basszusgitárosa (többek között). Ez a hír. Van, aki könnyedén tovább lapoz. Mások számára kicsit megállt az idő.

Soha nem volt ennyire kevés közös referenciapontjuk a generációknak, mint most.

Ha unja már a „nálunk mindenszentek vannak, a hétszentségit” típusú megnyilvánulásokat, akkor a következő napokban nagyon fog unatkozni… Vigyázat, humorveszély – akinek nem inge, ne vegye gatyára!

Kiscicák, kiskutyák, szex, vér, dráma. Ossza meg és uralkodjon!

Mégis milyen lehet egy kampányüzenet 2024-ben? Kicsit nézzük meg közelebbről.