// 2026. november 7., szombat // Rezso
Bogdán Tibor Bogdán Tibor

A bátyja vitte bűnbe…

// HIRDETÉS

Az csak helyeselhető, hogy az államfő sajnálja: testvéröccse rossz társaságba keveredett. Az viszont már nem igazán üdvözölhető, hogy Traian Băsescu memóriája erősen szelektív.

(Külön)Vélemény

Szerző: Bogdán Tibor
2014. június 23., 18:18

„Nem emlékszik már rá, hogy voltaképpen ő vitte öccsét a rossz útra. Teljesen megfeledkezik arról, hogy öt évvel ezelőtt Sandu Anghellal, alvilági nevén Bercea Mondiállal – bratyizott, aki miatt most a testvéröcs ül a rácsok mögött. Traian Băsescu 2009-ben részt vett ugyanis a costeşti-i romafesztiválon. Persze, a hivatalos változat szerint korántsem válogatott alvilági fickókkal találkozott, hanem a cigányellenes diszkrimináció ellen hórázott velük, akikről minden elmondható volt, csak az nem, hogy a diszkrimináció áldozatai lettek volna: hatalmas limuzinokkal érkeztek a helyszínre, nyakukban vastag aranylánccal, ujjaikon öklömnyi pecsétgyűrűkkel. Mondta is szegény államfőnk, hogy a cigányság java része nagy nyomorban él, de bárhogy is nézett körül, egyetlen szegény romát sem látott. Ezért aztán fel is hagyott a kereséssel. Meg aztán nem is igazán a diszkriminációt kívánta megszüntetni a hórázással; a »roma hatalmasságokkal« cimborálva a választási kampánya számára akarta megnyerni a népes romaközösség tagjait. (...)

Traian Băsescu azonban minderre nem emlékszik, aminthogy arról is csak a botrány kitörése után értesült, hogy testvére rossz társaságba keveredett. Márpedig az nehezen hihető, hogy a titkosszolgálatok ne figyelmeztették volna arra, kitől is fogadott el felesége arany medaliont, kivel hórázott és parolázott. A Román Hírszerző Szolgálat tökéletesen végzi ugyanis munkáját – Traian Băsescu nemrégiben dicsérte agyon annak igazgatóját, Liviu Maiort –, lehetetlen, hogy ne figyelmeztette volna, olyan embert engedett a közelébe, akinek a neve több mint százhúsz bűnvádi dossziéban szerepel. Más dolgokban ugyanis Traian Băsescunak nagyon pontos értesülései vannak. Omar Hayssam-botránya kapcsán arról is tudott, amiről Románia első hivatalos terroristája megfeledkezett. Előre jelezte azt is, hogy »súlyos neveket tartalmazó dossziék« kerülnek majd elő. (...)

A mindenkiről mindent tudó államfő viszont ennyire tájékozatlan volt tulajdon testvére ügyében. Az emberi agy persze űzhet ilyen tréfát velünk. Főleg, ha szelektíven működtetjük.”  

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez
Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

Székelyföldön nyitja meg első boltját a lengyel üzletlánc
Székelyhon

Székelyföldön nyitja meg első boltját a lengyel üzletlánc

Székelyudvarhelyen nyitja meg november 6-án első romániai boltját a ShockPrice lengyel kiskereskedelmi lánc – írja az economica.net beszámolója nyomán az MTI.

// még több főtér.ro
Ezért szeretem Romániát
2026. november 03., kedd

Ezért szeretem Romániát

Mintha tovatűnnének azok az idők, amikor egy erdélyi magyarnak szentségtöréssel ért fel még csak gondolni is arra, hogy szerethető-e ez az ország.

Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?
2026. október 26., hétfő

Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?

Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.