A kolozsvári városnapokon úgy nőnek ki a szobrok a kövezetből, mint eső után a gomba. Eső van, tehát érthető a dolog. Na de nézzük végig őket.

A szárnyason kívül mindenki jól van.
A szárnyason kívül mindenki jól van.
Ludovic Orban PNL-elnök szerint igen. Ezért fel is jelentette őt.

Alap- és mesterfokon is lehet majd államigazgatást tanulni. Például az európai pénzalapok lehívását és hatékony kommunikációt.

Vonattal ütközött az autójuk. A sofőr nem adott elsőbbséget.

Befutott az első budapesti zarándokvonat, a Boldogasszony a kolozsvári állomásra. Késés és szemerkélő eső oldotta kicsit a megilletődést.

Igen sokszínű lesz a program a nagyváradi várban június harmadik hetében.

A meglazult vakolat a kincses város főterének legforgalmasabb sétálóövezetén landolt.

Olyan, a régi Kolozsvárt ábrázoló óriásposztert állítottak fel a kincses város főterén, amelyről eltüntették a korabeli magyar feliratokat.

Az államfő ragaszkodik a hagyományos bukaresti stratégiához, miszerint nem foglalnak egyértelműen állást senki mellett sem. Legalábbis amíg nem derül ki, melyik kerekedik felül.

A legfelsőbb bíróság nem zárolja sem az ő vagyonát, sem a többi vádlottét.

De azért több partiumi és erdélyi helyszínen is megáll, hogy az utasok és a helybeliek üdvözölhessék egymást.

Az ukrán államfő visszavonta azt a javaslatot, amellyel a kettős állampolgárokat könnyebb lett volna megfosztani ukrán állampolgárságuktól.

Nyolcvannégy éves volt. Megkerülhetetlen életművet hagyott hátra.

A nagyváradi hegymászó 8100 méter magasságból volt kénytelen visszafordulni a rossz időjárási körülmények miatt.

A Román Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottsága megállapította, milyen bírságot kell kifizetnie a Dinamo Bukarestnek és a Sepsi OSK-nak az áprilisi mérkőzésen történt rendbontás miatt.

Összesen 250 Maros és Hargita megyei csendőr fogja biztosítani a közrendet a legnagyobb magyar búcsújáróhelyen.

A kolozsvári irodalmi, színházi és kávéházi élet meghatározó alakja 62 évesen, súlyos betegség következtében hunyt el.

A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.
Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.