// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

A CNA rászállt Dragneára

// HIRDETÉS

Mert bizonyíték nélkül handabandázik arról, hogy az Európai Unió és a NATO finanszírozta a „párhuzamos államot”.

Hivatalból kivizsgálást indított Dorina Rusu, az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) tagja Liviu Dragnea bizonyos kijelentései miatt, amelyeket vasárnap tett az Antena 3 televízió műsorában úgy, hogy a műsorvezető nem lépett közbe. 

Dorina Rusu kedden értesítette az Agerpres hírügynökséget, hogy a CNA tagjaként hivatalból kivizsgálást indított, mivel a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke súlyos kijelentéseket tett anélkül, hogy bizonyítékkal támasztotta volna alá azokat:

  • fenyegette az ügyészeket és az államfőt, 
  • kijelentette, hogy az Európai Unió és a NATO finanszírozta a párhuzamos államot, 
  • civil szervezeteket rágalmazott, 
  • és azt sugallta, hogy amennyiben az igazságszolgáltatásban nem vesznek a dolgok a PSD számára kedvező fordulatot, akkor még több tüntető érkezik majd Bukarestbe, akik annyi időt töltenek ott, amennyire szükség lesz. 

Az Országos Audiovizuális Tanács tagja szerint Dragnea kijelentései azokra az időkre emlékeztetnek, amikor 1990-ben a Nemzeti Megmentési Front munkásokat, bányászokat rendelt ki az utcákra rendet teremteni azok között, akik a hatalom szerint „eladták magukat az idegeneknek”, vagyis az ellenzékiek között. 

Rusu felhívja a figyelmet, hogy a műsorvezető ezúttal sem avatkozott közbe, noha a sajtó munkatársainak mindig szem előtt kéne tartaniuk az audiovizuális törvényt.

A CNA magát Dragneát nem büntetheti, csak a műsorvezetőt, illetve a televíziós csatornát, amiért szakmaiatlanságról tett tanúbizonyságot, és nem kérte fel a megszólaló Dragneát, hogy bizonyítékokkal támassza alá a kijelentéseit.

A PSD már legalább egy éve sorosozik és párhuzamos államozik, a CNA nem volt túl aktív a bizonyítékkérésben. Igaz, korábban Dragnea is mindig úgy fogalmazott, hogy „értesülések szerint”, „egyes vélemények szerint” stb., vagyis úgy tette az ugyanilyen kijelentéseket, hogy azokat nem lehetett közvetlenül neki tulajdonítani.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro