Olyat tett Bunta Levente – vagy valaki a nevében – a Facebookon, ami egyszerű halandó számára is vérciki, nem hogy egy polgármesternek.

A polgármesterrel folytatott tárgyaláson Onno Rombouts azt hangsúlyozta: nem áll el az Igazi Csíki Sör elleni perektől.

Infóközpontot nyitott a SHARE Föderáció, mobilapplikáción is követhetők a programok.

Civil szervezetek próbálják megakadályozni, hogy a szerintük káros fűrészüzem működhessen Háromszéken.

A magyar intézmények idén is megkapják a szükséges költségvetési támogatást. Viszont probléma, hogy a tiltott építkezések miatt veszélybe került a világörökségi státus.

Akcióba lépett a katolikus püspökség. Az önkormányzat ugyan nem szívesen látna Szent László szobrot a főtéren, de az ottani hidat már elnevezné a városalapító lovagkirályról.

Mondja Borbély Zsolt Attila, aki vaskos, átfogó kötetben foglalta össze az elmúlt 25 év erdélyi magyar szempontból fontos történéseit.

Összeférhetetlenség miatt vizsgálódnak ellene. De vannak más, korrupciógyanús ügyei is.

Tőkés László levelére az amerikai külügyminisztérium válaszolt: aggályos a romániai restitúció lassúsága.

Nem eléggé gyűlöletkeltő az ügyészségnek a Ki a magyarokkal az országból! rigmus.

Szerdán hallgatják ki az ügyészek a volt államfőt, mert Gabriela Firea beperelte zsarolásért.

Az idei legerősebb földrengés következett be a Vrancea-kanyarban, még Bukarestben is érezték.

Éppen ezért a holland multinacionális cég romániai menedzsere Csíkszentsimonba látogat, ahol az Igazi Csíki Sört gyártják.

Csütörtök délutáni program váradiaknak. Az önkormányzat képviselői vajon ott lesznek-e?

Bepereli a vásárhelyi polgármester az RMDSZ elnökét.

És ennek nyomán az etnikai kiszorítósdi is.

Az alkotmány olyan, mint a Biblia, mindenre ott van benne a válasz.

Összecsapás a korrupcióellenes intézmények csúcsain: a korrupcióellenes ügyészség hivatali visszaélés gyanúja miatt őrizetbe vette Horia Georgescut, a feddhetetlenségi ügynökség vezetőjét.

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…