A MIÉRT-nek nem tetszik a Nemzetstratégiai Kutatóintézet gyöngyhalászata.
Az RMDSZ-szel együttműködő ifjúsági szervezeteket tömörítő Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT) felkéri a magyar kormányt és a parlamentet, tegyen azért, hogy a Szász Jenő által irányított Nemzetstratégiai Kutatóintézet (NSKI) „ne a saját feje szerint osztogassa a magyar adófizetők pénzét”. Ha az NSKI nem tud a valós erdélyi magyar problémák megoldásán dolgozni, akkor
– követelte szerdán a MIÉRT.
A fiataloknál az verte ki a biztosítékot, hogy nemrég felröppen a hír: az NSKI képviselői április végén Medgyesen jártak és székelyudvarhelyi iskolákba próbáltak csábítani nyolcadikos diákokat. Szász Jenő gyöngyhalászatnak nevezte korábban ezt a stratégiát.
A MIÉRT képviselői egy szerdai sajtóbeszélgetésen leszögezték: jó, hogy Budapestet érdekli a szórvány sorsa, de ne azok javasoljanak megoldásokat, akik nem élnek szórványban. A fiatalok azt akarják, hogy ne a fejük fölött, hanem velük közösen hozzanak stratégiai döntéseket róluk.

Kádár Petra, a MIÉRT elnökhelyettese azt mondta: nem tudja ölbe tett kézzel nézni,
Úgy tudják, hogy az NSKI nem csak Medgyesen, hanem Nagyszebenben, Balázsfalván és Beszterce megyében jártak.
Amivel nem is lenne gond – mondta Balázs Botond, a Medgyesi MADISZ elnöke –, ha előtte velük egyeztetnének, hogy közösen döntsenek és cselekedjenek. „Elfogadhatatlan az, hogy a szórványban élő fiatalokat elcsábítsák szülőföldjükről. Ez nem megoldás” – hangoztatta.
Az NSKI tevékenységét korábban az RMDSZ is több alkalommal bírálta, de a magyar Országgyűlés Nemzeti összetartozás bizottságában is kemény szavakat vágtak a Szász Jenő fejéhez.
Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.
Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.
Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.
A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.
Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?
Egy munkahelyen a beígért béremeléstől a távozás feltételeiig sok minden válhat vita tárgyává. Vallasek Magdolna jogásszal arról beszélgettünk, mit érdemes tisztázni a szerződés aláírása előtt, és milyen mozgástere van a dolgozónak a munkaviszony során.
Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?
Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.
Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.
Az új Dacia-modellt, a Strikert Törökországban gyártják, és háromféle hibrid hajtáslánccal, valamint négy felszereltségi szinttel lesz elérhető Romániában.
További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.

Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.

Közben kiderült, hogy a meteorológiai szolgálatnál nem csak luxusmelltartót és strasszos cipőt vettek közpénzből. És a havi bevételeink jelentős részét élelemre költjük.

További híreink: megint cáfolta a minisztérium a kötelező katonai szolgálat visszaállítását egy hamis behívó kapcsán, vasárnaptól pedig elromlik az idő.

Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.

További híreink: az új miniszterelnök-jelölt, Luca Niculescu csütörtökön egyeztetett a pártokkal, az energiaszolgáltatók pedig színkódot kapnak az ügyfelekkel való bánásmódjuk szerint.
További híreink: az új miniszterelnök-jelölt, Luca Niculescu csütörtökön egyeztetett a pártokkal, az energiaszolgáltatók pedig színkódot kapnak az ügyfelekkel való bánásmódjuk szerint.
Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?
Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?
Iskolatársai erőszakoltak meg egy 17 éves diáklányt. Október 15-ig biztosan nem indítják újra a cernavodai atomerőművet.

Továbbá: nem csak a medvék támadnak már, hanem a szarvasok is, de nem baj, mert az államelnök kihirdette a medvetörvényt. És nesze neked, jó példa: a lányok kézilabdáztak a pályán, a szülők verekedtek a lelátón.

Negyven métert zuhant egy túrázó a Fogarasi-havasokban. Vigyázat, a TPARK nevében küldött hamis SMS-ekkel csalnák ki a bankkártyaadatainkat.