Az államfő ma találkozott a nem magyar, de kisebbségi szervezetek képviselőivel. Könnyíthetik a külföldi diákok román állampolgársághoz való jutását.
A román államfő megbecsüléséről biztosította a nemzeti kisebbségek érdekvédelmi szervezeteit és parlamenti képviselőit kedden, amikor hivatalában fogadta a – nem magyar – kisebbségek parlamenti frakcióját.
A találkozóról kiadott közlemény szerint Klaus Johannis a kisebbségi képviselők „európai értékrendjét, és párbeszédkészségét” méltatta, amely nézete szerint a stabilitás tényezőjévé tette a kisebbségi képviseletet a romániai politikai életben az elmúlt negyed évszázadban.
Varujan Pambuccian frakcióvezető az MTI érdeklődésére elmondta: a kisebbségi frakció azért kezdeményezett találkozót, hogy az államfő közvetői szerepére alapozva
a kommunizmus idején államosított egyházi és közösségi ingatlanok ügyének rendezéséhez.
„A restitúció rendkívül lassan halad: meg kéne már oldani ezt a kérdést, és nagyon hasznos volna, ha az államfő párbeszédet kezdeményezne ebben a témában. Mi természetesen az egyházi és közösségi javakra utalunk, de ez ugyanakkor egy általános probléma” – mutatott rá a frakcióvezető. Elmondta: az albán kisebbségi képviselő javaslatára azt is felvetették, hogy a Romániában tanuló, és az országban letelepedni szándékozó külföldi diákok számára könnyítsék meg a román állampolgárság megszerzését.
Pambuccian kifejtette: azt javasolták az államfőnek, hozzon létre konzultatív csoportot egy országprojekt kidolgozására, mivel Romániának a NATO-hoz, illetve Európai Unióhoz való csatlakozása óta nem volt az egész országot mozgósító, nagyszabású célkitűzése. A kisebbségi frakció az államfő támogatását kérte továbbá
úgy, ahogyan arról korábban egyezményt írtak alá a politikai pártok.
Az MTI kérdésére, hogy szóba került-e a tíz éve parlament elé terjesztett, de mindmáig elfogadásra váró nemzeti kisebbségi törvénytervezet ügye, Pambuccian azt mondta: természetesen felmerült a téma, de úgy vélte, ebben az esetben az államfő közvetítői szerepvállalása nem lesz elegendő ahhoz, hogy kimozdítsa a kérdést a holtpontról.
Romániában 18 nemzeti kisebbségi érdekvédelmi szervezetének egy-egy képviselője kerül be könnyített eljárással a kétkamarás parlament alsóházának számító képviselőházba, ahol a kisebbségi képviselők külön frakciót alkotnak.
Fotó: presidency.ro
Merengés az egyéni és közösségi felelősségvállalásról és a romániai gyermekvédelem zátonyairól.
A kampányban a pártok hazudnak, különben nem tudnának választást nyerni. Mit lehet tenni ez ügyben?
A mesterséges intelligencia körül forrongó kultúrharc nem új. Az viszont tény, hogy a Lolita Cercel nevű MI-entitás az első, ami ennyire felkavarta a hazai vizeket. Ugyanis… irtó népszerű.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.
A szakadó eső ellenére nagyjából kétszázan gyűltek össze hétfő reggel 10 órakor, a bírósági végrehajtó által küldött kilakoltatási felszólításban szereplő végső időpontban a nagyváradi premontrei templom előtt.
Vladiszlav Heraszkevics ukrán olimpikon felrakatta sisakjára a háborúban elesett sporttársak képeit. És nem volt hajlandó megválni tőle. Mire a NOB kizárta a versenyből. Bumm, robbant a botrány.
Nem állt meg rendőrök jelzésére, előbb autóval, majd gyalogosan próbált menekülni egy fiatal Csíkszeredában vasárnapra virradóra. Mint kiderült, ittasan, felfüggesztett jogosítvánnyal vezetett egy lejárt forgalmi engedélyű autót.
Aulich Sándor 1973 és 1984 között volt a Kovászna megyei Securitate parancsnoka. Tisztségéből a sepsiszentgyörgyi Mihai Viteazul-szobor melletti robbantás után mentették fel. Háromrészes interjú Aulich Lajos aradi vértanú testvérének ükunokájával.
Megszakította útját vasárnap este egy Bukarestből Hurghadába tartó HiSky-járat miután a fedélzeti rendszer nyomásérzékelő hibát jelzett a kabinban. A kapitány a biztonsági előírásoknak megfelelően a visszatérés mellett döntött Bukarestbe.
További híreink: úgy kiosztotta saját pártját egy PSD-s politikus, hogy öröm nézni, a pénzügyminiszter pedig hallani sem akar nyugdíjemelésekről.
További híreink: úgy kiosztotta saját pártját egy PSD-s politikus, hogy öröm nézni, a pénzügyminiszter pedig hallani sem akar nyugdíjemelésekről.
További híreink: a hegyimentők egyetlen nap alatt 133 bajba jutott turistán segítettek, egy amerikai szakértő pedig a NATO harmadik legfontosabb tagállamának nevezte Romániát.
További híreink: a hegyimentők egyetlen nap alatt 133 bajba jutott turistán segítettek, egy amerikai szakértő pedig a NATO harmadik legfontosabb tagállamának nevezte Romániát.
Hat férfit vettek őrizetbe 14 éves kislányok szexuális bántalmazása miatt. Megtámadták a borsabányai városi kórház orvosát a beteg családtagjai, miközben az újraéleszteni próbálta.
Hat férfit vettek őrizetbe 14 éves kislányok szexuális bántalmazása miatt. Megtámadták a borsabányai városi kórház orvosát a beteg családtagjai, miközben az újraéleszteni próbálta.
… egy cég úgy vett részt a kolozsvári körgyűrű licitjén, hogy nem is tudott róla… és egy szebeni srác elkötött egy autót és két hónapig (!) flekszelt vele.
… egy cég úgy vett részt a kolozsvári körgyűrű licitjén, hogy nem is tudott róla… és egy szebeni srác elkötött egy autót és két hónapig (!) flekszelt vele.
… a Temes megyei tanács PSD-s elnöke pénzt ajánl bármely, egymással egyesülni kívánó községnek… és eggyel kevesebb korrupt rendőr flangál az országban.
… a Temes megyei tanács PSD-s elnöke pénzt ajánl bármely, egymással egyesülni kívánó községnek… és eggyel kevesebb korrupt rendőr flangál az országban.
Bolojan újabb törvényjavaslatot tartogat márciusra, miután az alkotmánybíróság döntött a magisztrátus nyugdíjreformjáról. Továbbá: Románia államadóssága meghaladta a GDP 60 százalékát.
Bolojan újabb törvényjavaslatot tartogat márciusra, miután az alkotmánybíróság döntött a magisztrátus nyugdíjreformjáról. Továbbá: Románia államadóssága meghaladta a GDP 60 százalékát.
További híreink: az energetikai miniszter beismerte, hogy indokolatlanul sokat költünk elektromos áramra, a tél pedig most lesz igazán elemében.
További híreink: az energetikai miniszter beismerte, hogy indokolatlanul sokat költünk elektromos áramra, a tél pedig most lesz igazán elemében.
Hiába mérséklődött az infláció, tovább emelkednek az árak. Online kihívás miatt gyújtott fel egy autót egy 15 éves brassói tinédzser.
Hiába mérséklődött az infláció, tovább emelkednek az árak. Online kihívás miatt gyújtott fel egy autót egy 15 éves brassói tinédzser.
Durva különbségek: harmincötször nagyobbak a nyugdíjak az igazságszolgáltatásban, mint a mezőgazdaságban. A rendőrök pedig egy nap alatt több mint 600 jogosítványt vontak be.
Durva különbségek: harmincötször nagyobbak a nyugdíjak az igazságszolgáltatásban, mint a mezőgazdaságban. A rendőrök pedig egy nap alatt több mint 600 jogosítványt vontak be.
… két szatmári község bemutat a totojázó kormánynak és belevág az adminisztratív reformba… és a román belügy meg a hadsereg olyan vicces a szerelmesek napján, hogy az ember elbőgi magát.