// 2026. május 19., kedd // Ivó, Milán

Vezetjük a halállistát

// HIRDETÉS

2013-ban mintegy tíz százalékkal kevesebben haltak meg közúti balesetekben a hazai utakon, mint 2012-ben, de még mindig a romániai utak a leghalálosabbak Európában.

Közel kétezer ember halt meg közúti balesetben Romániában 2013-ban az Európai Bizottság legfrissebb statisztikája szerint. Ez 92 halálos áldozatot jelent egymillió lakosra számolva, és ezzel vezetjük az európai közúti feketelistát - közli a Digi24 hírtelevízió honlapja.

Románia egymás után a második évben került halálos balesetek statisztikáinak élére, bár 2012-hez képest csökkent a balesetek halálos áldozatainak száma: akkor egymillió lakosra számolva 102 személy halt meg a közutakon.

A 2013-as statisztikában Lengyelország és Luxemburg a második egymillió lakosonként 87 halálos áldozattal, Lettország a harmadik 86 halálos áldozattal. A ranglista legalján Svédország áll 28, illetve Nagy-Britannia 29 halálos áldozattal egymillió lakosra számolva.

Az Európai Bizottság megjegyzi, 2013 a második év, amelyben jelentős csökkenés tapasztalható a közúti balesetek halálos áldozatainak számában. 2012-höz képest tavaly 8 százalékos volt a csökkenés, 2012-ben pedig 9 százalékos 2011-hez képest. Málta az egyedüli ország, ahol tavaly 27-ről 54-re nőtt a halálos áldozatok száma egymillió lakosra számolva.

Az idei baleseti statisztika vasárnap tovább romlott: két férfi is elhunyt a DN66 jelzésű országút Hunyad megyei szakaszán, amikor autójuk frontálisan ütközött. A Magyarbrettye határában bekövetkezett balesetet a 48 éves, pusztakaláni illetőségű sofőr okozta, aki túl gyorsan akart bevenni egy kanyart, autója átcsúszott a szembejövő sávba, ahol frontálisan ütközött egy szabályosan közlekedő, 46 éves sofőr vezette gépjárművel. Mindkét sofőr a helyszínen életét vesztette.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A román állam esete a politikai pornóval

Szántai János

A PSD ágyba dől az AUR-ral, csattognak a demokratikus valagok a függöny mögött. Egy PSD-s szenátornő lemond a pornófilm láttán. A főni utánaereszt egy füttyöt, közben lengeti a fütyköst. És még csak nem is sokánt.

Nem a politika radikalizálódik, hanem a társadalom, a politika csak követi ezt a radikalizálódást

Varga László Edgár

A mostani kamaszok és fiatalok nyomás alatt szocializálódtak, és ez könnyen visszaüthet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Egy bukaresti panelrengetegben a semmiből bukkant elő egy magányos járdasziget

Varga László Edgár

A történteket sem a geológusok, sem a vulkanológusok nem tudják egyelőre megmagyarázni.

Egeresi anzix: részeg sírkövek, betonnádas, legionárius mecénások

Szántai János

Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Így élünk mi: virtuális gyalázkodásaink, a véleménydemokrácia és a populizmus
Főtér

Így élünk mi: virtuális gyalázkodásaink, a véleménydemokrácia és a populizmus

Kommentelünk, tehát szarban vagyunk. Elmagyarázom, miért.

Erdélyi repülőtér kapott engedélyt óriási „légikirálynők” fogadására
Krónika

Erdélyi repülőtér kapott engedélyt óriási „légikirálynők” fogadására

Románia legfiatalabb repülőtere engedélyt kapott a hatalmas Jumbo Jet repülőgépek fogadására.

Egészen eddig fel sem nagyon tűnt, hogy mi a boldog békeidőkben élünk. Egészen eddig…
Főtér

Egészen eddig fel sem nagyon tűnt, hogy mi a boldog békeidőkben élünk. Egészen eddig…

Az illetékesek behívták a Fehér és Hunyad megyei tartalékos katonákat egy egynapos gyakorlatra. A részvétel kötelező.

Tragikus baleset Csíkszereda közelében: 17 éves fiú vesztette életét
Székelyhon

Tragikus baleset Csíkszereda közelében: 17 éves fiú vesztette életét

Halálos baleset történt pénteken este Csíkszereda közelében: egy 17 éves csíkszentkirályi fiú életét vesztette, két másik fiatal kórházba került, miután felborultak egy buggy típusú járművel. A sofőr jogosítvány nélkül és ittasan vezetett.

Nyomor vagy jólét? – Erdélyből nézve másképp fest Magyarország
Krónika

Nyomor vagy jólét? – Erdélyből nézve másképp fest Magyarország

,,Ez egy következmények nélküli ország, ahol mindent ellopnak” – mondogatta az utóbbi időben szomszédom magyarországi unokatestvére, akiről utólag kiderült, hogy jobban él, mint sokan közülünk Erdélyben.

Egy kisvárosban a legjobb az életszínvonal Székelyföld-szerte
Székelyhon

Egy kisvárosban a legjobb az életszínvonal Székelyföld-szerte

A fejlesztési minisztérium 2024-es kimutatása szerint Székelyföldön Borszék áll a legjobban a szegénységi index alapján, miközben több településen jóval nehezebbek a mindennapok. Az interaktív térkép a jelentős különbségeket is láthatóvá teszi.

// még több főtér.ro