// 2026. április 7., kedd // Herman

Varsóban díjazták a székely honvédekről szóló dokumentumfilmet

// HIRDETÉS

Hetven évvel az események után is sikert aratnak a székely bakák haditettei. Ezúttal egy lengyel filmfesztiválon.

Különdíjat nyert a Varsóban megrendezett V. Nemzetközi Történelmi és Katonai Filmfesztiválon a magyar királyi 65. székely honvéd határvadászcsoport történetét bemutató Kereszthegy című dokumentumfilm - közölte vasárnap a honvedelem.hu.
A világ számos országából, köztük Iránból, Kanadából, Brazíliából, Svájcból továbbá a Baltikumból is neveztek rövid és egész estés dokumentumfilmeket a lengyelországi szemlére. Több lengyel alkotás mellett a zsűri kiemelten díjazta a brazil és az iráni alkotást.
Karol Nowakowski fesztiváligazgató szerint „a magyar dokumentumfilm olyan magas művészi tudásról tesz tanúbizonyságot, amely irigylésre méltó". Annak ellenére, hogy a fesztiválon katonai filmek versenyeztek, azok az átlagember számára is érdekesek lehetnek, hiszen olyan komoly történelmi témákat tárgyalnak, melyekről korábban nem folyt párbeszéd - idézte a fesztivál igazgatójának szavait a portál.
A történelmi dokumentumfilmek között a fesztiváligazgató a lett, a litván és a magyar alkotást emelte ki. Karol Nowakowasi azt mondta: a II. világháborús székelyföldi harcok történetét Lengyelországban eddig nem ismerték. Nowakowski szerint a Kereszthegy erénye a hitelesség, a veteránok megszólaltatása mellett pedig a művészi munka irigylésre méltó - olvasható a honvedelem.hu oldalon.
A Gyergyói-medencében 1944 őszén zajlott harcokat bemutató film a Honvédelmi Minisztérium (HM) Társadalmi Kapcsolatok és Háborús Kegyeleti Főosztálya és a HM Zrínyi Nonprofit Kft. koprodukciójában, a Magyar Művészeti Akadémia közreműködésével született meg. A Zrínyi Katonai Filmstúdió által készített film vezető rendezője Wonke Rezső stúdióvezető volt. A film forgatókönyvírója és rendezője két fiatal történész: a Gyergyóremetén született Nagy József, aki a székelyföld második világháborús hadtörténetével foglalkozik, valamint Bárány Krisztián újságíró, aki a kolozsvári tudományegyetem ismerkedett meg Nagy Józseffel és a 65. határvadászcsoport történetével. A Kereszthegy teljes utómunkája a katonai filmstúdióban készült, a készítők szerint a magyar médiában ez az első, játékfilmes elemekkel kiegészített történelmi dokumentumfilm.
A 65. székely honvéd határvadászcsoport harcait bemutató filmet részben eredeti helyszíneken, a Gyergyói-medencében, Gyergyóremete, Gyergyóditró, Gyergyótölgyes, Borszék körzetében, részben pedig az MH Altiszti Akadémia csobánkai kiképző bázisán forgatták. A filmben több mint száz statiszta vett részt. A forgatáson a második világháború óta nem látott magyar katonai egyenruhákkal dolgoztak.
A film április 28-án Budapesten tartott díszbemutatóján mások mellett Hende Csaba honvédelmi miniszter és Benkő Tibor vezérezredes, Honvéd Vezérkar Főnök is részt vett. Ezt követően Gyergyóremetén, Csíkszeredában, Sepsiszentgyörgyön és Kézdivásárhelyen is bemutatták az alkotást, mindenhol telt ház előtt vetítették a filmet.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Itt a jövő: robotkutyák jelentek meg Erdély szívében. De mit csinálnak?

Sánta Miriám

Marosvásárhely az első olyan romániai város, ahol az utcai szemétkezelésben robotokat alkalmaznak. Furcsa és idegen... megszokható?

Használati utasítás március 15-re

Szántai János

Az alábbi gondolatok arra szolgálnak, hogy a pár napon belül ünnepelni kívánó magyar és egyéb-féle emberek ne veszítsék el se a türelmüket, se a hangulatot, se az eszüket.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A marosvécsi kastély úrnőitől a maszkulin honleányokig

Sólyom István

A Helikon női háttérországáról és a 19. századi férfieszményekről is szó volt a Babeș-Bolyai Tudományegyetem történészkonferenciáján.

Az ország, ahol a polgárok megbírságolása is kihívást jelent

Fall Sándor

Ilyen, amikor az egyik állami intézmény akadályozza a másik működését, az államkasszából kieső pénzt pedig ártatlan polgárok zsebéből pótolják.

A garázsok elbontásával lezárul egy korszak a város történetében (FOTÓKKAL)

Sánta Miriám

Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

Sólyom István

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ha már a különnyugdíjukat megnyirbálták, a bírák és ügyészek kibuliztak fejenként 60 ezer euró potyát
Főtér

Ha már a különnyugdíjukat megnyirbálták, a bírák és ügyészek kibuliztak fejenként 60 ezer euró potyát

A kormány ugyanis, ha nem tudta volna, kétmilliárd lejnyi bérhátralékkal tartozik nekik, amit ők maguk pereltek össze maguknak. És akkor a lehetséges kamatokat még nem is vettük számításba…

Szerbia: robbanóanyagot találtak a Magyarországra vezető gázinfrastruktúra közelében
Krónika

Szerbia: robbanóanyagot találtak a Magyarországra vezető gázinfrastruktúra közelében

Nagy romboló erejű robbanóanyagot és annak működésbe hozásához szükséges gyutacsokat találtak Szerbiában a Magyarországot Szerbiával összekötő gázinfrastruktúra közvetlen közelében – tájékoztatta Aleksandar Vucic szerb elnök Orbán Viktor miniszterelnököt.

Ki mondja meg, hogy ki a transzilvanista és ki nem?
Főtér

Ki mondja meg, hogy ki a transzilvanista és ki nem?

Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.

Utcai politizálásból pofozkodás Sepsiszentgyörgyön
Székelyhon

Utcai politizálásból pofozkodás Sepsiszentgyörgyön

Locsolásból hazatartva az utcán adott hangot politikai nézeteinek egy sepsiszentgyörgyi fiatal, akit a Sepsi OSK vezetőségi tagjai bántalmazhattak.

Trump elutasította a meghívást, kihagyja a bukaresti B9-csúcsot
Krónika

Trump elutasította a meghívást, kihagyja a bukaresti B9-csúcsot

Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke elutasította a meghívást, hogy májusban Romániába látogasson a NATO-csúcstalálkozóra – írja a Mediafax hírügynökség.

Ahol húsvétvasárnap reggel ezrek énekelik együtt a magyar és a székely himnuszt – videó
Székelyhon

Ahol húsvétvasárnap reggel ezrek énekelik együtt a magyar és a székely himnuszt – videó

A húsvétvasárnapi szabadtéri ételszentelés legfelemelőbb pillanatai közé tartozik a magyar és a székely himnuszok eléneklése.

// még több főtér.ro