Miután a romániai sajtó hetek óta tényként kezeli, hogy a máramarosi erdészt a famaffia ölte meg, az ügyészség cáfol.
A hazai és a külföldi sajtót is bejárta a hír pár hete, hogy ismét megöltek egy erdészt Romániában: Liviu Pop a hatodik erdész, akivel az utóbbi években az egész országot lefedő, a legmagasabb szintű obskúrus köröket szolgáló famaffia végzett. Az október 16-án lelőtt 37 éves vadász esete több tényező miatt is nagyobb visszhangot kapott. Egyrészt Liviu Pop, aki köztiszteletnek örvendett a fatolvajok elleni határozott fellépése miatt, három gyermeket hagyott árván, másrészt alig egy hónapon belül ő volt a második erdész, akit munka közben kicsináltak. Bármennyire is egyértelműnek tűnt, hogy a famaffia állt a gyilkosság mögött, a nyomozók két hétnyi nyomozás után arra a következtetésre jutottak, hogy ez teljes mértékben kizárt. A máramarosi bíróság mellett működő ügyészség szerdán új fejleményeket közölt a nyomozásról. A vadászpuskát, amelyet az áldozat mellett találtak, Bukarestbe küldték, hátha találnak rajta DNS-nyomokat. A két gyanúsítottat hazugságvizsgálatnak vetették alá, de az eredményekre még várni kell. Bizonyosságot nyert, hogy a helyszínen csak az erdész és a két fatolvaj volt, de nincs elég bizonyíték arra, hogy ők követték el a gyilkosságot. A ballisztikai vizsgálat fogja megállapítani, hogy milyen szögből dördült el a lövés. Kérdés, hogy megfelel-e a valóságnak a két gyanúsított állítása, miszerint baleset történt, és az erdész kezében sült el a fegyver, majd a tűzifával megpakolt lovasszekér áthajtott Liviu Pop testén. Ez megmagyarázná, hogy miért tűnt úgy, hogy megverték az áldozatot. A lövésről egyelőre azt állapították meg, hogy egészen közelről, szemből adták le és az áldozat mellkasának felső részén, a váll közelében hatolt be a golyó. Liviu Pop holttestét Rogoz és Oláhlápos között, az erdőben találták meg miután egy fülest kapott, hogy fatolvajok lopják a fát a környéken. Mindvégig arról volt szó, hogy három férfi látta őt utoljára életben, akik egy falopási ügyekben rendszeresen érintett helyi cég alkalmazottai, egyikük pedig a magyarláposi főügyész rokona. A legutóbbi nyilatkozatok szerint viszont csak két gyanúsított van, ők is szabadlábon lehetnek míg a nyomozás tart.
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
Ha az ember előtt megnyílnak a dobrudzsai népek kapui, és jól figyel, láthatja: ha az a nép maroknyi, akkor jól elfér a nemzetállam tenyerén.
Moharos Attila az egykor szolgaként, most pásztorként élő Fülöp Levente életútjáról készített dokumentumfilmet.
Ha az ember előtt megnyílnak a dobrudzsai népek kapui, és jól figyel, láthatja: ha az a nép maroknyi, akkor jól elfér a nemzetállam tenyerén.
Személygépkocsi ütközött egy mikrobusszal vasárnap este a Bihar megyei Tótiban, 9 személy megsérült, az egyik utas életveszélyes sebeket szenvedett.
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
Két autó ütközött vasárnap délben a 11-es országúton, Réty közelében. Négyen megsérültek.
Szoros verseny nyomán Markó Attila kapta meg az RMDSZ szórványképviselői helyét a Szövetségi Állandó Tanács (SZÁT) hétfői ülésén született döntés értelmében. Az alakulat döntéshozó szerve az EMSZ és az MPE számára is befutó helyet biztosított.
Elsöprő sikert aratott mind a mentorok, mind pedig a közönség körében a székelyudvarhelyi Abodi-Nagy Blanka, aki 13 évvel ezelőtt már egyszer részt vett a magyarországi X-faktor tehetségkutatóban. Hétvégén megújulva tért vissza.
A rendőrök drogtesztje pedig nem valami pontos, ezt pedig hűlésszezonban érdemes lenne átgondolni.
A rendőrök drogtesztje pedig nem valami pontos, ezt pedig hűlésszezonban érdemes lenne átgondolni.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.