// 2026. április 9., csütörtök // Erhard

Ultimátummal kötnék össze a dél-erdélyi és az észak-erdélyi autópályát

// HIRDETÉS

A miniszter szerződésbontással fenyegette meg az építőcéget. A márciusi fenyegetése hatástalan maradt.

Fenyegetőzve próbálja munkára bírni az autópályaépítésre kiírt versenytárgyaláson nyertes cégeket a szállítási miniszter –eddig nem sok sikerrel. Răzvan Cuc ma ultimátumot adott a görög Aktor cégnek, hogy kezdjen el látványosan dolgozni a Szászsebes–Torda közötti autópálya kettes szakaszán, különben felbontja a szerződést. A 24,25 km-es szakasz Gyulafehérvártól Enyedig tart.

Konkrétan azt kérte az Aktortól, hogy két héten belül mutasson be olyan szerződéseket, amelyeket alvállalkozó kivitelezőkkel kötött, hogy a szakaszt év végére lehessen befejezni. A mozgósítás elmaradása esetén a minisztérium felbontja az Aktorral kötött szerződést.

Kimutatások szerint a kettes szakasz kiépítése év elején 49,01%-on állt, az Aktor január végére 0,02 százaléknyi haladást jelentett. Márciusban Cuc Bukarestbe rendelte a cég képviselőit tisztázni, hogy dolgoznak-e az illető szakaszon, vagy vessenek véget a szerződéses viszonynak. A miniszter már akkor, márciusban megfenyegette az autópályaépítőket, hogy ugyanolyan drasztikus lesz velük szemben, ha nem dolgoznak, mint az országos útüggyel, ha nem fizeti ki a munkálatokat. 

Akkor április végét jelölte ki az Aktor számára, hogy előrehaladott munkálatokat mutasson be, de mai ultimátumából az derül ki, hogy a két hónappal ezelőtti fenyegetése hatástalan maradt.

A miniszter mai nyilatkozata után az országos útügyi vállalat azt közölte, a szakasz kivitelezése meghaladta az 50 százalékot. És ezt a romantikusan bizakodó munkavideót is közzétette az építésről:

// HIRDETÉS
Különvélemény

Itt a jövő: robotkutyák jelentek meg Erdély szívében. De mit csinálnak?

Sánta Miriám

Marosvásárhely az első olyan romániai város, ahol az utcai szemétkezelésben robotokat alkalmaznak. Furcsa és idegen... megszokható?

Használati utasítás március 15-re

Szántai János

Az alábbi gondolatok arra szolgálnak, hogy a pár napon belül ünnepelni kívánó magyar és egyéb-féle emberek ne veszítsék el se a türelmüket, se a hangulatot, se az eszüket.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A marosvécsi kastély úrnőitől a maszkulin honleányokig

Sólyom István

A Helikon női háttérországáról és a 19. századi férfieszményekről is szó volt a Babeș-Bolyai Tudományegyetem történészkonferenciáján.

Az ország, ahol a polgárok megbírságolása is kihívást jelent

Fall Sándor

Ilyen, amikor az egyik állami intézmény akadályozza a másik működését, az államkasszából kieső pénzt pedig ártatlan polgárok zsebéből pótolják.

A garázsok elbontásával lezárul egy korszak a város történetében (FOTÓKKAL)

Sánta Miriám

Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

Sólyom István

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Egy lejes busz- és villamosjegy? Fogd meg a söröm, mondta egy erdélyi város – hírmix
Főtér

Egy lejes busz- és villamosjegy? Fogd meg a söröm, mondta egy erdélyi város – hírmix

Fatolvajok vertek meg két erdészt, testkamerákat sürget a környezetvédelmi miniszter. Meleg lesz a hétvégén, de készüljünk fel az újabb hűvös időre a jövő hét közepétől.

Orbán Viktor a külhoni magyaroknak: egyetlen szavazaton múlhat, merre fordul Magyarország
Krónika

Orbán Viktor a külhoni magyaroknak: egyetlen szavazaton múlhat, merre fordul Magyarország

Szavazásra buzdította a határon túli magyar állampolgárokat Orbán Viktor miniszterelnök. Orbán az elmúlt 16 év közös eredményeinek megvédésére kérte a levélben szavazó külhoni magyarokat.

Vádat emeltek az elnökválasztás érvénytelenítése után uszító AUR-os képviselő ellen – hírmix
Főtér

Vádat emeltek az elnökválasztás érvénytelenítése után uszító AUR-os képviselő ellen – hírmix

További híreink: a korábban kőolajat is szállító Traian Băsescu szerint sürgősen korlátozni kéne az üzemanyag-fogyasztást, Donald Trump pedig kihagyja a bukaresti B9-csúcsot.

Utcai politizálásból pofozkodás Sepsiszentgyörgyön
Székelyhon

Utcai politizálásból pofozkodás Sepsiszentgyörgyön

Locsolásból hazatartva az utcán adott hangot politikai nézeteinek egy sepsiszentgyörgyi fiatal, akit a Sepsi OSK vezetőségi tagjai bántalmazhattak.

„Ha valami változik, majd szólok”. Kelemen Hunor a Fidesz támogatásáról, az országgyűlési választások tétjéről
Krónika

„Ha valami változik, majd szólok”. Kelemen Hunor a Fidesz támogatásáról, az országgyűlési választások tétjéről

Kelemen Hunor szerint az anyaországban 2010 óta megvalósult nemzetpolitikai paradigmaváltásra vezethető vissza, hogy az RMDSZ az idei országgyűlési választáson is a Fidesz-KDNP pártszövetséget támogatja.

Etikai panasz az onkológián: nyílt levélben kritizálják a főorvos hozzáállását
Székelyhon

Etikai panasz az onkológián: nyílt levélben kritizálják a főorvos hozzáállását

Rendszerszintű hiányosságokra hívta fel a figyelmet egy elkeseredett hozzátartozó egy közösségi médiás bejegyzésében. A panasz nem a főorvos szakmai hozzáértését, hanem az empátia hiányát és a nem megfelelő tájékoztatást sérelmezi. Reagált a kórház.

// még több főtér.ro