Újabb támadás a restitúció ellen

Újabb támadást indítottak a kommunisták által a magyaroktól elrabolt ingatlanok visszaszolgáltatási folyamata ellen a román hatóságok. Így értelmezhető a Maros megyei földosztó bizottság, illetve az alprefektus érvelése, akik azért kértek perújrafelvételt egy, a Bánffy családnak visszaszolgáltatott, kilenc hektáros erdőterület ügyében, mert hosszas levéltári kutakodást követően olyan iratokra bukkantak, miszerint Bánffy Dánieltől nem csupán azért kobozták el birtokait, mert gróf volt, hanem azért, mert 1952-ben egy kommunista bíróság háborús bűnössé nyilvánította. A prefektúra jogi illetékese szerint az iratok azt bizonyítják, hogy Bánffy a második világháború alatt sokat ártott Romániának és a románoknak.
Holott a történelmi tények tanúsága szerint Bánffyt a nácikkal szövetséges nyilasok éppen hogy halálra ítélték, mert nem volt hajlandó együttműködni velük. A „románellenes” tevékenységhez pedig minden bizonnyal az is elég volt, ha egy magyar bírálta a trianoni országcsonkítást, illetve üdvözölte Észak-Erdély 1940-es felszabadulását, és ennek nyilvánosan hangot is adott.

A román hatóságok érvelése nem újdonság, különösen Maros megyére érvényes, hogy helyi román politikusok az elmúlt időszakban több alkalommal is hamis érvekkel próbálták megtorpedózni a visszaszolgáltatási folyamatot, illetve kikényszeríteni a már visszaszolgáltatott ingatlanok ismételt elkobzását.

„Érvként” azt hozták fel, hogy a magyarokat a román állam már Trianon után kárpótolta – összemosva ezzel a békediktátum utáni vagyonelkobzásokat az 1945-ös kommunista uralom által rendszeresített állami szintű rablással. A cél egyértelműen az, hogy a román állam diszkriminatív módon, kizárólag a magyaroktól megszerezhesse a kommunisták törvénytelenségeit orvosolva visszaszolgáltatott ingatlanokat.

A Bánffy-ügyben érvként felhozott bírósági ítélet hasonlatossá teszi az esetet Wass Albert ügyéhez. Wass irodalmi és politikai munkásságától függetlenül ott is egy olyan, kommunista népbírósági ítélettel próbálják igazolni az ellene és művei elleni hadjáratot, amely illeszkedik az akkori, minden valós alapot nélkülöző koncepciós ítéletek sorába, amelyekben az elítéltek valódi bűne az volt, hogy magyarok, vagy egyszerűen csak vagyonosak, és a vagyon elkobzását kellett koholt vádakkal alátámasztani.

Mindez azért aggasztó, mert egyfajta visszarendeződésre, a kommunizmus bizonyos törvénytelen, de a mindenkori román hatalom számára a magyar közösség ellenében kedvező intézkedéseinek legitimálására vonatkozó szándékot jelez – éppen abban az időszakban, amikor a kommunizmus bűneit vizsgáló hatóság végre elkezdte néhány, politikai foglyok haláláért felelős egykori kommunista börtön- és lágerparancsnok tevékenységének leleplezését.

Az ügy a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium visszaszolgáltatása körüli hercehurcát idézi, hiszen ott is egy már visszaszolgáltatott ingatlanról próbálják bebizonyítani, hogy nem is azé volt, aki azt építtette és működtette, és aki ennek nyomán a kommunizmus bukása után visszakapta.

Nem kizárt természetesen, hogy egyes helyeken történtek visszaélések, jogtalan visszaszolgáltatások – ezek egyik eklatáns példájának tűnik egy magánszemélyeknek hamisnak tűnő dokumentumok alapján visszaszolgáltatott Arad megyei falu ügye - , ugyanakkor nem nehéz észrevenni bizonyos körök részéről az igyekezetet, hogy hamis érvekre hivatkozva megpróbálják leállítani, sőt visszaállítani azt a folyamatot, amelynek révén számos erdélyi és partiumi város központi ingatlanai visszakerültek jogos magyar tulajdonosuk birtokába. Éppen ezért nagyon figyelni kell arra, hogy a bukaresti kormány által az ingatlanrestitúciós folyamat során elkövetett törvénytelenségek feltárására indított eljárás nehogy végül ezen szándékok szolgálatába álljon.