// 2026. március 20., péntek // Klaudia

Újabb, Erdélyt is érintő autópálya építése kapcsán sikerül már az elején rengeteget szerencsétlenkedni

// HIRDETÉS

A jelek szerint már egy megvalósíthatósági tanulmány elkészítése is nehezen leküzdhető kihívást jelent.

Úgy tűnik, Romániában minden kis, autópálya-építéshez kapcsolódó sikertörténetre jut egy jókora balfogás is: miután a héten sikerült átadni Marosvásárhely mellett az észak-erdélyi autópálya egy nyúlfarknyi, 4,5 kilométeres szakaszát, most egy másik, szintén Marosvásárhelyt érintő sztráda kapcsán ismét sikerült beleállni a földbe.

A székelyföldi várost a moldvai Németvásárral (Târgu Neamţ) összekötő sztrádáról van szó, amely még nagyon messze áll attól, hogy bármely szakaszát is átadják – mivel még csak a megvalósíthatósági tanulmány elkészítésének fázisában tart.

A baj csak az, hogy a jelek szerint a kivitelező számára már ez is alig leküzdhető akadályt jelent.

Az országos közútkezelő társaság (CNAIR) ugyanis most jelentette be, hogy az erre kiírt közbeszerzési eljárást megnyerő spanyol Ingenieria Especializada Obra Civil E Industrial S.A benyújtotta a megvalósíthatósági tanulmányt.

Ez elvileg jó hír – már abban az esetben, ha a dokumentum jól összeállított, alapos munka eredménye, és minden követelménynek megfelel.

A most átnyújtott tanulmány azonban ezen kritériumok egyikének sem felel meg.

A CNAIR ugyanis közölte:

a megvalósíthatósági tanulmány igencsak hiányos.

Olyan, lényeges elemek hiányoznak belőle, mint az összes, környezetvédelmi engedély megszerzéséhez szükséges dokumentáció, a pálya leendő nyomvonalán fekvő területeket leltárba vevő, azok tulajdonjogi viszonyit, illetve tulajdonosait rögzítő dokumentumok, valamint az érintett ingatlanok azon települések polgármesteri hivataltól származó, aláírt és bélyegzővel ellátott listája, amelyek területéhez tartoznak.

Ja, és néhány egyéb engedély és jóváhagyás sincs meg.

Az útügyi hatóság azért jelezte: szakemberei a továbbiakban alaposabban is átnézik a dokumentumot, és megvizsgálják, mennyire felel meg a pályázati kiírásban megfogalmazott követelményeknek.

A CNAIR még 2019 májusában írta alá a megállapodást a céggel, és azóta már leadott egy megvalósíthatósági tanulmányt – ennek kapcsán az útügyi hatóság 27 oldalas jegyzékben jelezte az észrevételeit és a tapasztalt hiányosságokat, kérve a hiányzó dokumentumok pótlását.

Nos, a jelek szerint nem sok eredménnyel.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ott volt a házmester, a postás, a villanyszerelő – ezért járunk rockkoncertre

Fall Sándor

A rocker élete a „hogy lehet ilyen hangerőn hallgatni ezt a csörömpölést, fiam”-tól a „megyünk hát, hétkor találkozunk a helyszínen”-ig.

Hogyan védi meg magát a bizánci típusú bürokrácia Bolojan reformjai ellen?

Varga László Edgár

És miért lesz ettől egyre idegesebb a nép?

// HIRDETÉS
Nagyítás

A garázsok elbontásával lezárul egy korszak a város történetében (FOTÓKKAL)

Sánta Miriám

Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

Sólyom István

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Igazi aranyélet: ezért jó hírszerzőnek lenni Romániában!
Főtér

Igazi aranyélet: ezért jó hírszerzőnek lenni Romániában!

Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.

Szülőfalujában helyezik örök nyugalomra a járdán elgázolt magyar nőt
Krónika

Szülőfalujában helyezik örök nyugalomra a járdán elgázolt magyar nőt

A Kolozsvár közeli Magyarlétán helyezik örök nyugalomra Mihai Alettát, akit a járdán gázolt halálra egy személygépkocsi a kincses város központjában hétfőn. A szörnyű baleset mélyen megdöbbentette a lakosságot.

Talpramagyar, hívahaza, a rózsaszín blézer és a konnektorban felejtett vasaló
Főtér

Talpramagyar, hívahaza, a rózsaszín blézer és a konnektorban felejtett vasaló

Egy március 15-i ünnepségen összegyűlnek a kokárdás emberek, meghallgatják a szónokokat és amíg a politikus beszél, a népek is beszélgetnek egymással. Kihallgattuk az ünneplőbe öltözött susmorgást. Pamflet.

Részeg női sofőrt kaptak el és baleset is történt ittas vezetés miatt
Székelyhon

Részeg női sofőrt kaptak el és baleset is történt ittas vezetés miatt

Ittas sofőr okozott anyagi kárral járó balesetet Csíkszeredában kedden, de Gyergyószentmiklóson és Székelyudvarhelyen is alkoholos befolyásoltság alatt vezető sofőröket szűrtek ki a rendőrök – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.

Tragikus hirtelenséggel elhunyt az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács országos alelnöke
Krónika

Tragikus hirtelenséggel elhunyt az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács országos alelnöke

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Schwartz Róbert, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) országos alelnöke – közölte kedden Facebook-oldalán a szervezet.

Kompromisszumot javasol az RMDSZ, két részletben jöhet a kisnyugdíjasok támogatása
Székelyhon

Kompromisszumot javasol az RMDSZ, két részletben jöhet a kisnyugdíjasok támogatása

A 2026-os költségvetést el fogja fogadni a parlament, és a kormánykoalíció Ilie Bolojan miniszterelnök vezetésével folytatja a munkát a 2027-re tervezett kormányfőcseréig – jelentette ki szerdán Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

// még több főtér.ro