// 2026. június 13., szombat // Antal, Anett

Újabb csontvázakat exhumáltak Peripraván, a hírhedt kommunista munkatábor területén

// HIRDETÉS

A rendszerellenesnek kikiáltott politikai üldözöttek ezreit, köztük az erdélyi ötvenhatosokat is itt tartották fogva, embertelen körülmények között.

Újabb foglyok maradványait exhumálták Periprava mellett, a román kommunisták leghírhedtebb kényszermunka-tábora helyén, ahol 1959 és 1964 között a rendszerellenesnek kikiáltott politikai üldözöttek ezreit, köztük az erdélyi ötvenhatosokat – például Páskándi Géza írót, Páll Lajos festőművészt, Dávid Gyula irodalomtörténészt – is fogva tartottak.

A régészek és történészek közreműködésével, magántámogatásokból zajló újabb feltárás során 11 sírt azonosítottak be, ebből tízet tártak fel, az utolsót majd csak jövőre fogják. Különösnek számít, hogy az egyik sírgödörben két csontvázat is találtak, ami azt sejteti, hogy további közös sírok is lehetnek.

A mostani és az előző feltárási kampányok alkalmával összesen 25 régészeti területet különítettek el, 83 sírt azonosítva be. Nem mindegyik sír tartozik a haláltáborhoz, mivel ide temették a falu öngyilkosait, vagy azokat, akiknek a holttestét a Duna sodorta a településre.

A foglyok maradványait a helyszínen is megvizsgálták, mindvégig dokumentálták az exhumálás folyamatát, majd a Tulcea megyei kórház keretében működő orvostani intézetbe szállították, ahol antropológiai és orvosszakértői vizsgálatnak vetik alá. A kinyert DNS-t összehasonlítják a foglyok esetleges leszármazottainak mintáival, így esély van a maradványok beazonosítására is. A leszármazottak a kutatás vezetőjével  a 0744516108-as telefonszámon vehetik fel a kapcsolatot.

A peripravai munkatárbort hivatalosan egy gát megépítése és a település körüli mocsár lecsapolása miatt alapították. Az ottani kegyetlenkedésekért 2017-ben Ion Ficior munkatábor-parancsnokot húsz év börtönbüntetésre ítélték. Rá egy évre, 90 éves korában hunyt el a jilavai börtönkórházban.

Az ellene felhozott vádak szerint a peripravai munkatábort a fogvatartottak megsemmisítésének céljával működtették. Az embertelen körülmények, rendszeres verések, az ivóvíz, élelem és orvosi ellátás hiánya miatt 103 fogoly halt meg.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Egy szegény kis adófizető panaszai

Szántai János

Persze, a szegény kis adófizető sejti, hogy a hangja nem ér el a különböző felhőkön ücsörgő elöljárókig, de azért csak mondja, mert azt hallotta, hogy a kommunikáció fontos dolog.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Amikor egy rockkoncertet csak ülve lehetett megnézni – lázadó erdélyi fiatalok és a Szekuritáté

Sánta Miriám

Az 1989 előtti korszak Romániájában a rockzenei szcéna jóval fejletlenebb volt, mint Nyugaton vagy akár Magyarországon. Ennek a korszaknak a kutatásáról beszélgettünk Fodor János rocktörténésszel, a BBTE adjunktusával.

Vázlat az erdélyi kultúra működtetésének anyagi nyomorúságáról

Fall Sándor

Nincs polgárság, nincs mecenatúra, nincs elég pénz, a demográfia is gyászos. De ez a valóság. Mi nem haldoklunk, mi így élünk.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Krasznahorkai látogatása megint rámutatott, hogy a magyarok utálják a magyarok sikereit
Főtér

Krasznahorkai látogatása megint rámutatott, hogy a magyarok utálják a magyarok sikereit

A kollektív irigység, utálat, megosztottság zárójelbe teszi az egyéni teljesítményeket. Fontosabb pár félremagyarázott félmondat, mint egy egész életmű…

Bejelentették az első tusványosi fellépőket
Krónika

Bejelentették az első tusványosi fellépőket

Az EDDA lesz az egyik fellépő a 35. Tusványoson – jelentették be a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor szervezői szerda délután.

A sakkvilág elitjét is megizzasztotta a világbajnoki címre hajtó Balog Ronaldo
Főtér

A sakkvilág elitjét is megizzasztotta a világbajnoki címre hajtó Balog Ronaldo

Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.

Otthonuk kertjében találkozott a medvével két kisgyerek Lövétén
Székelyhon

Otthonuk kertjében találkozott a medvével két kisgyerek Lövétén

Házuk kertjében ment szembe egy medvével két kisgyerek szerdán délután Lövétén. Mivel veszélyessé vált a helyzet, ártalmatlanítani kellett a nagyvadat. A példány nagyjából kéthete folyamatosan bejárt a településre.

Magyar kötődés nélkül jutottak állampolgársághoz külföldiek százai?
Krónika

Magyar kötődés nélkül jutottak állampolgársághoz külföldiek százai?

Sokan kaptak érdemi indok és jogosultság nélkül magyar állampolgárságot az utóbbi években, ezeket az ügyeket is feltárjuk belső vizsgálat keretében – jelentette be Velkey György László külügyi államtitkár a Facebookon pénteken.

A házban lőtték ki az anyamedvét, bocsait Hargita megyébe hoznák – videóval
Székelyhon

A házban lőtték ki az anyamedvét, bocsait Hargita megyébe hoznák – videóval

Kétszer is behatolt egy buşteni-i házba egy anyamedve bocsaival pénteken, míg végül kilőtték a délután folyamán. A három bocs közül az egyik halálosan megsérült, a másik kettő pedig az erdőbe menekült.

// még több főtér.ro