Újabb államfői támadás az autonómia ellen

Ismét csak az autonómia lejáratására tett kísérletet Traian Băsescu román államfő, amikor a múlt hétvégi walesi NATO-csúcstalálkozón elfogadott döntésekről beszélve az EBESZ által kidolgozott, a kelet-ukrajnai szakadárok és az ukrán kormányerők közötti fegyverszünetre vonatkozó pontokat kommentálta.

A fegyverszüneti terv egyik fontos eleme, hogy Kijev – egyelőre ideiglenes jelleggel – a decentralizáció jegyében olyan törvényeket fogad el, amelyek jelentős hatásköröket adnak át a jórészt orosz ajkúak lakta keleti tartományok, Donyeck és Luhanszk számára.

Băsescu ennek kapcsán úgy fogalmazott: a tűzszünet olyan fegyvernyugvássá fajul, amely, Petro Porosenko ukrán elnök által is emlegetett autonómia révén, gyakorlatilag egy meglehetősen nagy terület feletti ellenőrzés elvesztését jelenti.

A román államfő tehát ismét csak démonizálni próbálja az autonómiát, amely köztudottan az erdélyi magyar közösség egyik legfőbb célkitűzése. Băsescu úgy próbálja beállítani az önrendelkezést, mintha az egyenértékű lenne azzal, hogy a központi államhatalom elveszíti az ellenőrzést az autonómmá vált területek fölött.

A román közvélemény és politikum hangadóinak zöme már eddig is azzal próbálta lejáratni az autonómiaküzdelmet, hogy egyenlőségjelet tett az autonómia és a szeparatizmus közé. Elrettentő példaként épp a kelet-ukrajnai történéseket hozták fel, ahol a szakadárok valóban független, de senki által el nem ismert népköztársaságokat kiáltottak ki.

Holott az erőszak éppen amiatt robbant ki, hogy az előző elnök, a Moszkva-barát Viktor Janukovics megdöntése után hatalomra került, soraiban szélsőséges, fasisztoid erőket is megtűrő új kormányoldal – első intézkedéseként – eltörölte azt a törvényt, amely bizonyos mértékű autonómiát biztosított az ország területén élő kisebbségeknek azáltal, hogy engedélyezte a kisebbségi nyelvek hivatalos használatát az általuk lakott régiókban.

Köztudomású, hogy ez elsősorban az orosz közösség számára kedvezett, a magyar- és románlakta vidékeken, Kárpátalján és Csernyivciben szabotálták a végrehajtását, azonban mégiscsak tény, hogy létezett egy, a kisebbségek számára kedvező törvény, amelyet az új vezetés eltörölt.

Köztudott, hogy az erdélyi magyar közösség autonómiaigényei arra irányulnak, hogy az általa jelentős számban lakott régiókban bizonyos, jelenleg központi hatásköröket átvéve a régió szintjén megfogalmazott igények mentén dolgozza ki például a gazdasági fejlesztési terveket. Emellett hivatalossá tenné a román mellett a magyar nyelvet is, ami a magyar és román polgárok közötti valós jogegyenlőség megvalósulásának elengedhetetlen feltétele. Ez azonban semmiképp sem jelentené azt, hogy gyengülne az állami szuverenitás az adott területeken. Attól, hogy a hivatalban a magyar nyelv is használható, a rendőrség a román rendőrség része lesz, az adóhivatal is a román adóhivatal részeként működik – csak éppen több helyben beszedett adót hagy helyi szinten.

Az ukrajnai fejlemények és az erdélyi magyar követelések közötti párhuzam erőltetése arra szolgál, hogy a román közvéleményt az autonómia eszméje ellen hangolja. Mindez annak fényében fontos, hogy az utóbbi időben az erdélyi románok körében is elkezdett teret nyerni az önrendelkezés szükségességének gondolata, még ha csak kis mértékben is.

Az államfőéhez hasonló kijelentések egyrészt olcsó politikai tőke kovácsolására irányulnak, az önrendelkezési igények démonizálásával, a román közvélemény ellenük hangolásával, és az ország megmentőjének szerepében tetszelegve próbál politikai támogatást szerezni a maga és új pártja számára. Másrészt a szeparatizmussal való riogatással megpróbálja elejét venni annak, hogy a decentralizációra vágyó, de azért erősen nacionalista románok az autonómiamozgalom mellé álljanak.