A földgázszállítási kapacitás bővítése és a román földgáz értékesítése román nemzeti érek.
A gázhálózatot üzemeltető állami vállalat, a Transgaz közleményben cáfolta csütörtökön azokat az ellenzéki vádakat, miszerint a bolgár-román-magyar-osztrák (BRUA) gázfolyosó fejlesztése Magyarország érdekeit szolgálná.
A Transgaz leszögezi: a BRUA-folyosó megvalósítása román nemzeti érdek, amely megkerülhetetlen szereplővé teszi Romániát az Európai Unió gázpiacán, a projektet az egymást váltó román kormányok mindegyike felvállalta és az Európai Unió is határozottan támogatja.
A gázszállítási rendszerüzemeltető rámutat:
mert a Transgaz csak a vezeték kihasználtságát garantáló lekötésekre alapozva kezdheti meg a BRUA-projekt második szakaszának megvalósítását.
A vállalat számos technikai részletet tartalmazó közleményében felidézik: a 2020-ig lezáruló első szakaszban Románia vállalta, hogy megteremti évi 1,75 milliárd köbméternyi gáz Magyarországra, illetve 1,5 milliárd köbméternyi gáz Bulgáriába szállításának műszaki feltételeit és saját területén egy új, 478 kilométer hosszú vezetéket épít a dél-romániai Podisortól a bánsági Temesrékásig.
A BRUA-folyosó új romániai vezetékét csak a projekt második, 2022-re elkészülő fázisában építenék tovább Temesrékástól az ötven kilométernyire lévő Arad megyei újpanádi gázelosztó pontig, ahonnan a magyar és román gázhálózatot összekötő vezeték indul Csanádpalotára. Ekkora tervezik azt is, hogy a jelenleg évi 1,75 milliárd köbméter kapacitású magyar-román gázvezeték kapacitását kibővítik évi 4,4 milliárd köbméterre.
Románia és Magyarország földgázszállító rendszerét még 2010-ben kötötték össze egy határkeresztező vezetékkel. A jelenleg létező berendezések azonban gyakorlatilag csak a Magyarországról Románia felé történő gázszállítást teszik lehetővé,
Szijjártó Péter február eleji bukaresti látogatása óta az ellenzéki médiumok és a jobbközép ellenzéki pártok magyarellenes előítéletekre alapozva támadják a szociálliberális kormánykoalíciót, mivel a magyar külgazdasági és külügyminiszter bejelentéséből szeretek tudomást róla, hogy magyar cégek nyerték meg a román-magyar gázvezeték kapacitáslekötési eljárását, és így - értelmezésük szerint - Magyarországra fog kerülni a kitermelésre váró fekete-tengeri gáz jelentős része.
Marosvásárhely az első olyan romániai város, ahol az utcai szemétkezelésben robotokat alkalmaznak. Furcsa és idegen... megszokható?
Az alábbi gondolatok arra szolgálnak, hogy a pár napon belül ünnepelni kívánó magyar és egyéb-féle emberek ne veszítsék el se a türelmüket, se a hangulatot, se az eszüket.
A Helikon női háttérországáról és a 19. századi férfieszményekről is szó volt a Babeș-Bolyai Tudományegyetem történészkonferenciáján.
Ilyen, amikor az egyik állami intézmény akadályozza a másik működését, az államkasszából kieső pénzt pedig ártatlan polgárok zsebéből pótolják.
Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.
A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.
Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.
Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke elutasította a meghívást, hogy májusban Romániába látogasson a NATO-csúcstalálkozóra – írja a Mediafax hírügynökség.
Fatolvajok vertek meg két erdészt, testkamerákat sürget a környezetvédelmi miniszter. Meleg lesz a hétvégén, de készüljünk fel az újabb hűvös időre a jövő hét közepétől.
Locsolásból hazatartva az utcán adott hangot politikai nézeteinek egy sepsiszentgyörgyi fiatal, akit a Sepsi OSK vezetőségi tagjai bántalmazhattak.
Kelemen Hunor szerint az anyaországban 2010 óta megvalósult nemzetpolitikai paradigmaváltásra vezethető vissza, hogy az RMDSZ az idei országgyűlési választáson is a Fidesz-KDNP pártszövetséget támogatja.
Kedd éjféltől 36 banival lett olcsóbb a gázolaj a kormány által múlt pénteken elfogadott jövedékiadó-csökkentés következtében. A standard gázolaj literenkénti ára – töltőállomástól függően – 9,93 és 10,38 lej között alakul Székelyföldön.
… egy dühöngő sofőr feszítővassal támadt egy futárra Kolozsváron… és az összesen 500 millió eurós kárt okozó nagykorrupciós ügyekből csak 20 milliót tudott visszaszerezni az ANAF.

Minden negyedik romániai orvos Bukarestben praktizál. Továbbá: a Tate testvérek megszabadulnak a bírósági felügyelettől, a per költségeit a román állam viseli.

További híreink: a korábban kőolajat is szállító Traian Băsescu szerint sürgősen korlátozni kéne az üzemanyag-fogyasztást, Donald Trump pedig kihagyja a bukaresti B9-csúcsot.

Legyen minden napunk egy-egy apró feltámadás, előttünk a nagy példa.
Legyen minden napunk egy-egy apró feltámadás, előttünk a nagy példa.
Fatolvajok vertek meg két erdészt, testkamerákat sürget a környezetvédelmi miniszter. Meleg lesz a hétvégén, de készüljünk fel az újabb hűvös időre a jövő hét közepétől.
Fatolvajok vertek meg két erdészt, testkamerákat sürget a környezetvédelmi miniszter. Meleg lesz a hétvégén, de készüljünk fel az újabb hűvös időre a jövő hét közepétől.
… bármennyire hihetetlen, egy polgármester nekiállt áramot lopni… és riasztották a hatóságokat, mert néhány polgár a nyílt utcán állt neki húsvéti bárányt vágni, nem is egyet.

További híreink: a kormány csak a gázolaj jövedéki adóját csökkenti, azt is csak 30 banival, és alighanem fizethetünk 600 millió eurót a Pfizer gyógyszergyártó cégnek a visszamondott oltóanyagokért.

Rogobete szerint elég orvos van az országban a lakosságra számítva, csak rosszul vannak elosztva. Természetvédelmi területen akartak repülőteret építeni, a Környezetvédelmi Őrség időben közbelépett.

Háromezer lejes önkormányzati támogatást kaphatnak a depresszióval küzdő konstancaiak. Román jelölt kavarja fel a birminghami politika állóvizét.

További hírek: a Lia Savonea vezette legfelső bíróság beperelte a kormányt, 2 milliárd lejt követelnek, egy falusi vegyesboltban pedig kábítószert lehetett vásárolni pult alól.