// 2026. október 17., szombat // Hedvig

Tudósok olajozzák a román-magyar viszonyt

// HIRDETÉS

A szombati focimeccs és a drukkerek felpaprikázzák, a szociológusok lenyugtatják az interetnikus kapcsolatokat. Felkészülnek a történészek.

Román-magyar szociológiai kapcsolatokról tartottak konferenciát Bukarestben, amelynek célja erősíteni a két ország tudományos közössége közötti együttműködést.

Kósa András László, a konferenciát szervező Balassi Intézet bukaresti központjának igazgatója az MTI-nek elmondta: olyan tudományos programsorozatot indítottak, amelynek célja erősíteni a különböző tudományos területeken tevékenykedő magyar és román kutatók együttműködését.

Korábban az intézet román és magyar építészek számára szervezett rendezvényt, de a román és a magyar matematikusok közötti kapcsolatfelvételt is elősegítette. Jelenleg folyamatban van egy Erdély történelméről szóló előadássorozat, amelyen magyar történészek román nyelven, román közönségnek adnak elő, decemberben pedig fiatal magyar és román feltalálók sorozatát indítják el.

Ebbe a tudományos programsorozatba illeszkedik a román-magyar szociológiai kapcsolatokról szóló konferencia is, amelyen a román szociológia megalapítójának, Dimitrie Gustinak a két világháború közötti időszakban kiteljesedő iskoláját tekintették kiindulópontnak.

Rostás Zoltán romániai magyar szociológus, a konferencia ötletgazdája az MTI-nek elmondta: szükségesnek tartja a román-magyar szociológiai kapcsolatok elmélyítését, ugyanis az 1960-as évek után - amikor a kommunista hatalom rehabilitálta a szociológiát, mint tudományt - a kutatásokban csak röviden, utalásszerűen jelenik meg ez a kapcsolat.

Hozzátette: a két világháború között, amikor elsősorban a Gusti-féle szociológiai iskola mutatott modellt a magyar szociológiának, spontánul, de nagyon intenzíven alakultak a román és az erdélyi magyar, valamint a román és a magyarországi szociológusok közötti kapcsolatok. Ezt pozitív dolognak tartja, és a kölcsönös egymásra hatás erősségét mutatja, hogy akkoriban a román bibliográfiákban sokkal több magyar vonatkozású utalás van, mint csehszlovák, lengyel vagy bolgár.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Nem hagyhatjuk szó nélkül! Nem is hagyjátok, drága barátaim!

Fall Sándor

Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.

Klánok és neamok 2026 Romániájában, ahol a középkor szele fúj a közintézményekben

Sánta Miriám

Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Megkérdezték az amerikai külügyért, benne volt-e Washington keze a Bolojan-kormány megbuktatásában
Főtér

Megkérdezték az amerikai külügyért, benne volt-e Washington keze a Bolojan-kormány megbuktatásában

Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket
Krónika

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket

Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.

Nicușor Dan beszólt a pártoknak: pénteken feloszlatja a parlamentet, ha nem állapodnak meg a kormányzásról
Főtér

Nicușor Dan beszólt a pártoknak: pénteken feloszlatja a parlamentet, ha nem állapodnak meg a kormányzásról

További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában
Székelyhon

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában

Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter
Krónika

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter

Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.

Mi a búbánat van az új szemétszolgáltatás körül?
Székelyhon

Mi a búbánat van az új szemétszolgáltatás körül?

Ahhoz, hogy megértsük a nagy szemétfelháborodást, muszáj első körben felelősöket keresnünk. Majd, ha ezen túllépünk, akkor jöhetnek a magyarázatok. Nos, akkor ki a felelős? Nyolcvan százalékban Borboly Csaba, húsz százalékban Bíró Barna Botond.

// még több főtér.ro