// 2026. október 14., szerda // Helén

Továbbra sem akarnak még nagyobb Váradot a magyarok

// HIRDETÉS

Meg egyébként is, aggályos, hogy egy hónap alatt kétszer kelljen szavazni egy eldöntött kérdésről.

Sem az RMDSZ, sem pedig az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Bihar megyei szervezetének álláspontja nem változott Szentmárton Nagyvárad általi bekebelezésével kapcsolatosan – fejtették ki az illetékesek a Krónika megkeresésére. Mert bár a megyeszékhely lakosainak alacsony részvételi aránya miatt érvénytelen lett a fúzióra vonatkozó vasárnapi referendum, Ilie Bolojan váradi polgármester már bejelentette, hogy június 14-én másodjára is ki akarja írni a népszavazást ebben a kérdésben.

Nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy a többségében magyarlakta körzetekben kiemelkedően kevesen járultak az urnákhoz, összességében pedig úgy véli, hogy a problémát az okozta, hogy a kampányidőszak során nem tudták elég közérthetően elmagyarázni az egyesülés fontosságát.

Csomortányi István, az EMNP Bihar megyei szervezetének elnöke viszont továbbra is úgy látja, hogy a magyarságnak előnytelen lenne az esetleges fúzió, így ezt továbbra is ellenzik

Jogászaik már vizsgálják, hogy törvényes-e egyáltalán ilyen gyorsan, gyakorlatilag öt héten belül másodjára is kiírni egy referendumot.

„A mi álláspontunk nem változott” – szögezte le hasonlóképpen Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar megyei ügyvezető elnöke is, emlékeztetve, hogy a városi frakciójuk a helyi tanácsülések alkalmával nem támogatta a fúziót.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

Nem hagyhatjuk szó nélkül! Nem is hagyjátok, drága barátaim!

Fall Sándor

Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.

Klánok és neamok 2026 Romániájában, ahol a középkor szele fúj a közintézményekben

Sánta Miriám

Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai
Főtér

Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon
Krónika

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon

Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).

Grindeanunak öt hónap kellett, hogy rájöjjön: mégis kormányozna a PNL-vel és az RMDSZ-szel
Főtér

Grindeanunak öt hónap kellett, hogy rájöjjön: mégis kormányozna a PNL-vel és az RMDSZ-szel

Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában
Székelyhon

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában

Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr
Krónika

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr

Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.

Ennyiért fogja kínálni Romániában új modelljét, a Strikert a Dacia
Székelyhon

Ennyiért fogja kínálni Romániában új modelljét, a Strikert a Dacia

Az új Dacia-modellt, a Strikert Törökországban gyártják, és háromféle hibrid hajtáslánccal, valamint négy felszereltségi szinttel lesz elérhető Romániában.

// még több főtér.ro