// 2026. február 23., hétfő // Alfréd

Törvényt sértett a táblabíróság az SZNT szerint

// HIRDETÉS

Mégpedig azzal, hogy elkaszálta a csíkszeredai önkormányzat autonómiapárti határozatát.

A Székely Nemzeti Tanács elnöke, Izsák Balázs közleményben reagált arra, hogy a Marosvásárhelyi Táblabíróság nemrég jogerősen érvénytelenítette a csíkszeredai helyi tanács határozatát, amelyben – az SZNT kezdeményezésére – kinyilvánítják, hogy a Székelyföld különleges jogállású régióba kívánnak tartozni. 

Adrian-Jean Andrei Hargita megyei prefektus megtámadta a határozatot, azzal az indoklással, hogy a testület nem illetékes ebben a kérdésben. A Marosvásárhelyi Táblabíróság a határozatot érvénytelenítő ítélet indoklásában is erre hivatkozik: 

a csíkszeredai városi tanács túllépte a hatáskörét, 

amikor olyan döntést hozott, amely 153 település területi-közigazgatási hovatartozására vonatkozik, és ebből mindössze 68 található Hargita megye területén. A hír kapcsán Hargita megye prefektusa ismét elmondta, hogy minden ilyen határozatot bíróságon támadott meg, s az eddig megszületett összes ítélet neki adott igazat.

Az SZNT szerint a határozatok elfogadását többek között azért kezdeményezték, mert a kormány a Helyi Autonómia Európai Chartáját megszegve, úgy kezdett hozzá az ország közigazgatási átszervezéséhez, hogy előzetesen nem kérte ki az önkormányzatok véleményét. Az önkormányzatok pedig nem tettek mást, mint hogy 

törvényes jogukkal élve kifejtették álláspontjukat 

a közigazgatási átszervezést illetően, és ennek megfelelően fordultak kéréssel Románia parlamentjéhez. 

Az Izsák által szignált dokumentum leszögezi: az alkotmány 126. cikkelyének (6) bekezdése, valamint a közigazgatási bíróságokra vonatkozó 554/2004-es törvény 5. cikkelye (1) bekezdésének a) pontja egyértelműen kimondja, hogy nem támadhatóak meg a közigazgatási bíróságon a közhatóságok azon dokumentumai, amelyek az illető hatóságnak a parlamenthez való viszonyára vonatkoznak. A szóban forgó határozatokkal az önkormányzatok a kormányhoz és a parlamenthez intézett kéréseket fogadtak el, ezek tehát olyan dokumentumok, amelyekre a jelzett törvényi előírások vonatkoznak. Következésképpen a prefektusoknak nincs joguk ezeket bíróságon megtámadni, ha pedig mégis ezt teszik, a bíróságoknak – illetékesség hiányában – el kell utasítaniuk az ilyen kereseteket. Szerintük tehát ezekben az ügyekben 

a prefektusok is és a bíróságok is megsértették az alkotmányt és a törvényt. 

Az SZNT arra biztatja a még perben levő önkormányzatokat, hogy hivatkozzanak ezekre a törvényi előírásokra, a pert jogerősen elvesztetteket pedig arra, hogy kezdeményezzenek rendkívüli jogorvoslati eljárást, és jelzik, hogy a perek lefolytatásához szakmai segítséget biztosítanak az azt igénylő önkormányzatoknak.

Az SZNT kezdeményezésére eddig 54 székelyföldi település fogadta el az autonómiapárti határozatot, a prefektus ezeket rendre megtámadta. 30 esetben alapfokon a határozatok érvénytelenítéséről döntött a bíróság, öt per még folyamatban van. Öt önkormányzat fellebbezett a döntés ellen, ezek egyike a csíkszeredai, amelynek ügyében a jogerős táblabírósági ítélet született. 

Képünk a marosvásárhelyi Székely Szabadság Napján készült, 2004. március 10-én. Fotós: Erdély László

// HIRDETÉS
Különvélemény

Káosz a fejekben: amikor gyerekek ölnek, késelnek, vernek és bántalmaznak

Sánta Miriám

Merengés az egyéni és közösségi felelősségvállalásról és a romániai gyermekvédelem zátonyairól.

„Ne legyen adóemelés!” De aztán mégis lett adóemelés. Amikor az RMDSZ közvetlenül farkasszemet néz a dühös választóival

Fall Sándor

A kampányban a pártok hazudnak, különben nem tudnának választást nyerni. Mit lehet tenni ez ügyben?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Egy MI-„énekesnő” berúgta az ajtót és azóta megy a kultúrhiszti a mioritikus hazában

Szántai János

A mesterséges intelligencia körül forrongó kultúrharc nem új. Az viszont tény, hogy a Lolita Cercel nevű MI-entitás az első, ami ennyire felkavarta a hazai vizeket. Ugyanis… irtó népszerű.

Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát

Sólyom István

Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Kórházba került két közalkalmazott és a postás, miután összeverekedtek a polgármester szülinapi buliját követő after partyn
Főtér

Kórházba került két közalkalmazott és a postás, miután összeverekedtek a polgármester szülinapi buliját követő after partyn

Hiába mérséklődött az infláció, tovább emelkednek az árak. Online kihívás miatt gyújtott fel egy autót egy 15 éves brassói tinédzser.

Mit tudott a Securitate a sepsiszentgyörgyi Mihai Viteazul-szobor felrobbantásáról?
Krónika

Mit tudott a Securitate a sepsiszentgyörgyi Mihai Viteazul-szobor felrobbantásáról?

Aulich Sándor 1973 és 1984 között volt a Kovászna megyei Securitate parancsnoka. Tisztségéből a sepsiszentgyörgyi Mihai Viteazul-szobor melletti robbantás után mentették fel. Háromrészes interjú Aulich Lajos aradi vértanú testvérének ükunokájával.

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává
Főtér

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

Filmekbe illő autós üldözés zajlott szombat éjjel Csíkszeredában
Székelyhon

Filmekbe illő autós üldözés zajlott szombat éjjel Csíkszeredában

Nem állt meg rendőrök jelzésére, előbb autóval, majd gyalogosan próbált menekülni egy fiatal Csíkszeredában vasárnapra virradóra. Mint kiderült, ittasan, felfüggesztett jogosítvánnyal vezetett egy lejárt forgalmi engedélyű autót.

Meddig terjedt a hatalma a Securitate Kovászna megyei parancsnokának? – 2. rész
Krónika

Meddig terjedt a hatalma a Securitate Kovászna megyei parancsnokának? – 2. rész

Aulich Sándor 1973 és 1984 között volt a Kovászna megyei Securitate parancsnoka. Tisztségéből a sepsiszentgyörgyi Mihai Viteazul szobor melletti robbantás után mentették fel.

Biztonsági okokból visszafordult és közel egy órát Bukarest felett körözött egy Hurghadába tartó repülőgép
Székelyhon

Biztonsági okokból visszafordult és közel egy órát Bukarest felett körözött egy Hurghadába tartó repülőgép

Megszakította útját vasárnap este egy Bukarestből Hurghadába tartó HiSky-járat miután a fedélzeti rendszer nyomásérzékelő hibát jelzett a kabinban. A kapitány a biztonsági előírásoknak megfelelően a visszatérés mellett döntött Bukarestbe.

// még több főtér.ro