// 2026. február 5., csütörtök // Ágota, Ingrid

Torockói Tusványos politikusok nélkül

// HIRDETÉS

Double Rise: a fesztivál, ahol nem kétszer fogsz felkelni, hanem valószínűleg le sem fekszel.

Magyar és összművészeti akar lenni a hónap végén induló Double Rise fesztivál. Azért Torockón, mert az különleges helyszín, és azért angol a neve, mert úgy hagyományosodna a Székelykő lábához, hogy nemzetközivé terebélyesedhessen. Persze ha sikeres lesz az első kiadás június 30. és július 3. között – tudtuk meg ma a fesztivált beharangozó sajtótájékoztatón, amelynek kedvéért a szervezők kivittek minket Torockóra.

 

Előkóstoltuk a helyszínt,

de csak verbálisan, vagyis megtudtuk, hogy a nagyszínpad a faluközponttól 7-800 méterre lesz Torockószentgyörgy irányában, a kisszínpad a központi csorgó melletti iskola udvarán, a folkudvar pedig az évtizedek óta bejáratott közösségi helyként működő Tóbiás ház udvarán.

 

Attól lesz összművészeti a dupla napfelkeltés fesztivál, hogy a napi 7-8 könnyűzenei koncert mellett egészestés folkkoncertekre, egészéjszakás táncházba, egészestés filmekre, színházi előadásokra és meccsközvetítésekre is beugorhatunk. Akárcsak Tusványoson. Itt ugyan nem az Olt folyik, és nem a kemping mellett, cserébe viszont be lehet majd fizetni raftingra.

 

 

A szervezőcsapat egy része: Sevecsek Reni, Gondi Mátyás, Józsa Örs, Vajas Albert

 

A nagyszínpados zenekarok zömét Tusványosról ismerjük: a július elsején, pénteken fellépő 30Y-t, PASO-t vagy Anna and the Barbies-t, a vasárnapi Kiscsillagot vagy a Magashegyi Undergroundot. Akárcsak Tusványoson, itt is beszélgetni lehet majd a nagyszínpados zenekarok frontembereivel délutánonként, folkudvarban kézműveskedve vagy borudvarban nyelvműveskedve múlatni az időt, a Költőfészeknek nevezett irodalmi udvarban elmerülni a líra, próza, színház és slampoetry szómágiájában.

 

Közéleti előadásokra nem, de történelmi (1956-os), oktatási és üzleti témájú előadásokra mindhárom napon beülhetünk a Márton Áron Agorára, amivé a Duna-ház udvara alakul. Ugyanúgy lehet kirándulni a Székelykőre, mint Tusnádfürdőn a Sólyomkőre, és ugyanúgy csak sátorban, lakókocsiban vagy a környező településeken (Sinfalva, Várfalva, Aranyosgyéres) lehet kőházas szállást találni, mert Torockót már teljesen lefoglalta a fesztivál.

 

Amitől a Double Rise több, mint Tusványos:

  • nagyszínpadra vállal olyan zenészeket, együtteseket, amelyek még nem jártak Erdélyben vagy nem nagy fesztiválon: Wellhello, Soerii & Poolek, Odett, Punnany Massif;
  • erőteljesebb a folkvonal autentikus és feldolgozott népzenével, tánc- és énekoktatással, hangszer- és zenészsimogatóval, megfejelve az egészet a Fölszállott a páva erdélyi gálájával;
  • jóval erőteljesebb a dzsesszes és funky vonal az ugrálós zenék mellett a kisszínpadon: Koszika and the Hotshots, Antal Gábor Jazz Trio, Jazzybit, Jazzybirds, Funkorporation, Jónás Vera Experiment, Bin Jip;
  • komolyzenét (egyházi, régi zenét, klasszikus gitárjátékot) hoz a kínálatba és vélhetően az unitárius templomba, ha a szervezők megegyeznek addig az egyház képviselőivel, vasárnap ugyanis konfirmálnak a torockói ifjak;
  • nem köti színpadhoz a színházat: a faluban bárhol, bármikor meglephet egy egy-két perces utcaszínházi előadás;
  • Fesztiválovi néven este tízig működtet gyermekmegőrzőt szakemberekkel, gyerekszínházzal, bábszínházzal;
  • a falu központjában változatosnak ígért evészeti lehetőségek mellett minden helyszínen lehet majd ételt kapni;
  • szakemberek vezetik körbe a faluban azokat, akiket a helytörténet érdekel;
  • sárkányrepülő is biztosítja az emelkedett hangulatot;
  • buszjáratokat biztosítanak a helyszínre Kolozsvárról és Marosvásárhelyről, illetve vissza legkésőbb éjjel kettőig, bár akkor még nem ér véget a nap. Sőt egy aranyosgyéresi, száz férőhelyes panzió tulajdonosa is ingyen szállítást ígért azoknak a fesztiválozóknak, akik nála szállnának meg.

Amit már most tudni lehet,

hogy a beléptetést, a jegyek karszalagra váltását a színpadoknál külön oldják meg, a többi helyszín pedig, mint például a templom vagy a Márton Áron Agora, ingyenesen látogatható. Az eszközigényes sportolásért pedig természetesen külön fizetni kell.

 

 

Torockói ház

 

A kempinget a falu mellett alakítják ki, a lakókocsis változat lesz persze a kényelmesebb, jóval drágább, de őrzött, melegvizes zuhanyzós változat. Ide már az online jegyvásárláskor bevásárolhatjuk magunkat, de helyben is befizethetünk a sátras vagy lakókocsis változatra. Ha ódzkodnánk az online vásárlástól, de elővételben szeretnénk jegyet, bérletet kapni, akkor azt Kolozsváron a KMDSZ irodájában vagy a Paprika Rádió szerkesztőségében tudjuk megvenni, Marosvásárhelyen pedig június 8-tól a Tutunban.

 

A jegyek a helyszínen csak kicsivel lesznek drágábbak, mint elővételben. Eddig kétezer jegyet, főként bérletet adtak el elővételben, ezekből (megszorozva a majdnem négy nappal) nyolcezer látogatóra számítanak a szervezők, akik a fesztivál első kiadására összesen 10-15 ezer látogatót szeretnének bevonzani.

 

Amit nem lehet tudni,

hogy mit szól majd a faluturizmushoz szokott falu ahhoz, hogy párezer ember bulizik ott egy hosszú hétvégén át. Egyelőre pozitívak a visszajelzések, mondta Gondi Mátyás fesztiváligazgató, sokan tudnak majd helyben profitálni a rendezvényből, és nem csak anyagilag, de biztosan lesznek majd olyanok is, akik nem fogják szeretni a fesztivált. Mindenesetre a polgármesterrel folyamatosan egyeztetnek a szervezők.

 

Azt sem lehet tudni, mekkora a fesztivál költségvetése, ezt firtató kérdésünkre a nagyvonalú „50 és 100 millió forint között” választ kaptuk. A kiadásokat a szponzorok és a jegybevétel fedezik, az előbbiek a plakátok alján szerepelnek, kaptuk a hasznos eligazítást. (Kerestük őket a fesztivál honlapján is, de nem találtuk.)

 

 

Torockói banner

 

A plusz, amit a fesztivál el szeretne érni

a napfelketékig tartó bulikon kívül, hogy olyan közösség alakuljon ki, amely évről évre együtt tud szórakozni egy látványos természeti és épített környezetben.

 

Először idén június 30. és július 3. között. Igen, ez épp az a hétvége, amikor az utcazenészek Szatmárnémetit fogják vidítani, a kolozsvári Sétatéri parkot pedig ellepik a függőágyak, a melománok és a többé vagy kevésbé dzsesszt játszó zenészek. Hogy miért pont akkor dobbant a Double Rise? Mert ez volt az a hétvége, amikor ráértek a magyarországi zenekarok. 

 

Mert pörögnek a fesztiválok határon innen és túl. Nekünk csak élvezni kell a kínálatot.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Most azonnal, mindent! Meg lehet-e akadályozni, hogy az online világ nulla látenciája szétverje a „valós” életet?

Fall Sándor

A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.

Nagy a munkanélküliség a fiatalok körében – mi lehet a tágabb oka ennek?

Sánta Miriám

Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Kit szerethet jobban az ember: Luke Skywalkert vagy egy három méteres kék lényt?

Szántai János

Biza, nagyon diszkriminatívan, kolonialistán, rasszistán, szuveranistán, mindencsúfistán hangzik a fenti összehasonlítás. De a pőre igazság az, hogy Luke nyer.

„Elemi szükséglet az anyanyelven való megszólalás lehetősége krízishelyzetben”

Sólyom István

A mentális nehézségek esetén a legrosszabb, ami történhet, ha valaki magára marad a problémájával – mondja dr. Kovács Réka Rozália pszichológus, a Sapientia EMTE adjunktusa.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával
Főtér

A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával

A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.

Miért kapott erdélyi magyar figyelmeztetést a Református Egyházak Világközössége?
Krónika

Miért kapott erdélyi magyar figyelmeztetést a Református Egyházak Világközössége?

Meghökkentő bejelentést tett hétvégén Kolumbán Vilmos, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke: megfontolják vagy elgondolkodnak azon, hogy kilépnek a Református Egyházak Világközösségéből, vagy pedig felfüggesztik tagságukat.

A Vexler-törvénnyel rúgták be az ajtót Kolozsváron: mi lesz a Goga-könyvtárral meg a Radu Gyr utcával?
Főtér

A Vexler-törvénnyel rúgták be az ajtót Kolozsváron: mi lesz a Goga-könyvtárral meg a Radu Gyr utcával?

Ütközhetnek a román nemzeti fejekben a vonatok, ha a törvény nevében utcák, intézmények nevét kell törölni, mert a névadó személyiségekről kiderül: fasiszták, legionáriusok, háborús bűnösök…

Baleset történt Csíkszereda és Szentegyháza között, egy ember megsérült
Székelyhon

Baleset történt Csíkszereda és Szentegyháza között, egy ember megsérült

Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.

Leomlott a szilágycsehi református templom, megsérült egy rendőrnő, tetemes az anyagi kár
Krónika

Leomlott a szilágycsehi református templom, megsérült egy rendőrnő, tetemes az anyagi kár

A közösségi médiában fellelhető képek és videók tanúsága szerint kedd este súlyos szerkezeti omlás történt a szilágycsehi református templomnál: az épület jelentős része leomlott.

Várjunk a befizetéssel? Kelemen Hunor szerint a helyi adók akár 50 százalékkal is csökkenthetők
Székelyhon

Várjunk a befizetéssel? Kelemen Hunor szerint a helyi adók akár 50 százalékkal is csökkenthetők

Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor kedd este kijelentette, hogy a kormánynak a korábbi döntését felülvizsgálva az általa meghatározott határokon belül akár 50 százalékkal is csökkentenie kellene a helyi adókat és illetékeket.

// még több főtér.ro
Különvélemény

Most azonnal, mindent! Meg lehet-e akadályozni, hogy az online világ nulla látenciája szétverje a „valós” életet?

Fall Sándor

A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.

Nagy a munkanélküliség a fiatalok körében – mi lehet a tágabb oka ennek?

Sánta Miriám

Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Kit szerethet jobban az ember: Luke Skywalkert vagy egy három méteres kék lényt?

Szántai János

Biza, nagyon diszkriminatívan, kolonialistán, rasszistán, szuveranistán, mindencsúfistán hangzik a fenti összehasonlítás. De a pőre igazság az, hogy Luke nyer.

„Elemi szükséglet az anyanyelven való megszólalás lehetősége krízishelyzetben”

Sólyom István

A mentális nehézségek esetén a legrosszabb, ami történhet, ha valaki magára marad a problémájával – mondja dr. Kovács Réka Rozália pszichológus, a Sapientia EMTE adjunktusa.

// HIRDETÉS