// 2026. május 18., hétfő // Erik, Alexandra

Tömegbaleset az autópályán: 3 halott, 50 sebesült

// HIRDETÉS

A Bukarest-Konstanca autópályán több mint húsz gépkocsi rohant egymásba.

Láncbaleset történt szombat reggel az A2-es autópályán, Lehliu település közelében, a 67-es kilométerkőnél. Korábban négy, délben három halálos áldozatról érkezett hír, a sérültek száma meghaladja az ötvenet.

George Grigore, a közlekedési rendőrség helyettes vezetője ismertette délben az első pontosabb vizsgálatok megállapításait: két baleset történt a ködben egymáshoz nagyon közel. A két balesetben összesen 29 gépkocsi rohant egymásba, köztük két személyszállító mikrobusz és egy furgon. Grigore elmondta, a baleset okát egyelőre abban állapították meg, hogy a sofőrök nem igazították a járműveik sebességét a köd miatt leromlott látási viszonyokhoz. 

A călăraşi-i készenléti felügyelőség vörös beavatkozási tervet léptetett érvénybe, miután szombat reggel az A2 autósztrádán legalább húsz gépkocsi ütközött, közöttük több mikrobusz is. Ovidiu Tătăranu, a felügyelőség szóvivője az Agerpres hírügynökségnek úgy nyilatkozott, a helyszínre tűzoltók, rohammentősök, mentőautók érkeztek Bukarestből, Călăraşi-ból és Konstancáról. 

Tătăranu korábban arról tájékoztatott, kilenc személyt kellett kiszabadítani az autók roncsai közül, négy személy meghalt, 39-en megsérültek, közülük néhányan súlyos állapotban vannak. A baleset 8:37-kor történt, és közrejátszott benne, hogy a sűrű köd miatt gyenge volt a láthatóság az úton. A köd miatt a SMURD helikoptereit sem lehet használni a mentésben. A bukaresti kórházakat felkészítették a sérültek fogadására. A sebesültek közül 12 személyt a lehliu-i kórházba, 5-öt a Pantelimon kórházba, 3-at a Bagdasar Arseni kórházba szállítottak, közölte Ovidiu Tătăranu, a Călăraşi-i Készenléti Felügyelőség szóvivője. 

A kedvezőtlen időjárás nehezíti az A2-es autópályán történt tömegbaleset sérültjeinek mentését, nyilatkozta Raed Arafat, az Egészségügyi Minisztérium államtitkára, a Sürgősségi Esetek Országos Felügyelőségének (DSU) vezetője. Hozzátette, Călăraşi-ból, Ialomiţáról és a fővárosból folyamatosan küldik a mentőalakulatokat. 

A hozzátartozók az A2-es autópályán történt tömegbaleset sérültjeiről két telefonszámon érdeklődhetnek: 021 - 264 85 15 és 021 - 264 85 16. 

// HIRDETÉS
Különvélemény

A román állam esete a politikai pornóval

Szántai János

A PSD ágyba dől az AUR-ral, csattognak a demokratikus valagok a függöny mögött. Egy PSD-s szenátornő lemond a pornófilm láttán. A főni utánaereszt egy füttyöt, közben lengeti a fütyköst. És még csak nem is sokánt.

Nem a politika radikalizálódik, hanem a társadalom, a politika csak követi ezt a radikalizálódást

Varga László Edgár

A mostani kamaszok és fiatalok nyomás alatt szocializálódtak, és ez könnyen visszaüthet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Egy bukaresti panelrengetegben a semmiből bukkant elő egy magányos járdasziget

Varga László Edgár

A történteket sem a geológusok, sem a vulkanológusok nem tudják egyelőre megmagyarázni.

Egeresi anzix: részeg sírkövek, betonnádas, legionárius mecénások

Szántai János

Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Így élünk mi: virtuális gyalázkodásaink, a véleménydemokrácia és a populizmus
Főtér

Így élünk mi: virtuális gyalázkodásaink, a véleménydemokrácia és a populizmus

Kommentelünk, tehát szarban vagyunk. Elmagyarázom, miért.

Erdélyi repülőtér kapott engedélyt óriási „légikirálynők” fogadására
Krónika

Erdélyi repülőtér kapott engedélyt óriási „légikirálynők” fogadására

Románia legfiatalabb repülőtere engedélyt kapott a hatalmas Jumbo Jet repülőgépek fogadására.

Egészen eddig fel sem nagyon tűnt, hogy mi a boldog békeidőkben élünk. Egészen eddig…
Főtér

Egészen eddig fel sem nagyon tűnt, hogy mi a boldog békeidőkben élünk. Egészen eddig…

Az illetékesek behívták a Fehér és Hunyad megyei tartalékos katonákat egy egynapos gyakorlatra. A részvétel kötelező.

Tragikus baleset Csíkszereda közelében: 17 éves fiú vesztette életét
Székelyhon

Tragikus baleset Csíkszereda közelében: 17 éves fiú vesztette életét

Halálos baleset történt pénteken este Csíkszereda közelében: egy 17 éves csíkszentkirályi fiú életét vesztette, két másik fiatal kórházba került, miután felborultak egy buggy típusú járművel. A sofőr jogosítvány nélkül és ittasan vezetett.

Nyomor vagy jólét? – Erdélyből nézve másképp fest Magyarország
Krónika

Nyomor vagy jólét? – Erdélyből nézve másképp fest Magyarország

,,Ez egy következmények nélküli ország, ahol mindent ellopnak” – mondogatta az utóbbi időben szomszédom magyarországi unokatestvére, akiről utólag kiderült, hogy jobban él, mint sokan közülünk Erdélyben.

Egy kisvárosban a legjobb az életszínvonal Székelyföld-szerte
Székelyhon

Egy kisvárosban a legjobb az életszínvonal Székelyföld-szerte

A fejlesztési minisztérium 2024-es kimutatása szerint Székelyföldön Borszék áll a legjobban a szegénységi index alapján, miközben több településen jóval nehezebbek a mindennapok. Az interaktív térkép a jelentős különbségeket is láthatóvá teszi.

// még több főtér.ro