// 2026. szeptember 5., szombat // Viktor, Lorinc

Tollba mondta kollégáinak, mit nyilatkozzanak az álorvos-felesége „műtéteiről”

// HIRDETÉS

Nem elég, hogy átverték a betegeket, most a kórházi alkalmazottak segítségével vernék át a minisztériumi vizsgálat lebonyolítóit is.

Gátlástalanul befolyásolta kollégáit az a kolozsvári szemész, akinek a feleségéről nemrég kiderült, hogy megfelelő képesítés nélkül tíz évig végzett szemészeti beavatkozásokat a férj, Marius Nistor munkahelyén, a kolozsvári vasutas (CFR) kórházban, mellyel még csak szerződéses viszonyban sem állt. A házaspár ténykedéséről Emanuel Ungureanu, az USR politikusa, a Képviselőház egészségügyi szakbizottságának alelnöke rántotta le a leplet, aki vizsgálatot kért az ügyben.

A minisztériumi vizsgálat el is kezdődött,

már kihallgatták a kórházi személyzet egy részét, és további meghallgatásokra kerül sor az elkövetkező napokban. Csakhogy a férjnek, Marius Nistornak nem tetszik, amit a kollégái nyilatkoztak, így gyűlést hívott össze annak érdekében, hogy azt mondják, ami a Nistor családnak az érdeke. A gyűlésről titkos hangfelvétel is készült, amit most nyilvánosságra hoztak. 

Már az is kérdéses, hogyan juthatott Marius Nistor birtokába a kihallgatások jegyzőkönyve, de az már a pofátlanság netovábbja, hogy befolyásolni akarja az ügy menetét. Konkrétan arra utasította  az asszisztensnőket, hogy mondják azt, a szemészeti képesítés megszerzése előtt semmilyen beavatkozást nem végzett el a felesége a kórházban, továbbá csak azokban az esetekben küldték a magánrendelőjébe a betegeket, melyeket nem végezhettek el a kórházban.

Az egyik döntő kérdés az, hogy járt-e a férje műtétein Crina Nistor.

A hangfelvételből kiderült, hogy orvosi felügyelet nélkül is adott be intravénás injekciókat, és más – meg nem nevezett – beavatkozásokat is végzett férje felügyeletével, és ezt az egyik asszisztensnő el is kotyogta a vizsgálóbizottságnak.  

A sajtó megkeresésére Marius Nistor nem tagadta, hogy találkozott a kollégáival, de csak azért, hogy tisztázza, milyen kérdések merülhetnek fel, és felelevenítse, ki hogyan emlékszik az esetekre. Mint mondta, csak azt akarta, hogy mindenki a valóságnak megfelelő állításokat tegyen.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Mi a túróért beszél három napja egy lepényről az egész ország?

Sánta Miriám

Románia legfontosabb ügye: a péksütemények. Egy lepényállam vajaskifli-gyarmatának franciás hadicsele durrant el...

Hogyan változtatja meg Kína a Föld forgástengelyét, a vízhiány pedig az életünket?

Varga László Edgár

A kínaiak akkora gátakat építenek, amitől már a szomszédos országok is idegesek, a Duna vízállása pedig továbbra is rekord alacsony.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Untold, avagy Kolozsvár feladása

Szántai János

Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

Sólyom István

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Egy állam érettségi vizsgája, avagy a Pahonțu-dilemma
Főtér

Egy állam érettségi vizsgája, avagy a Pahonțu-dilemma

A fiatal román állam, ha tetszik, történelmi pillanat előtt áll. Szembe tud-e nézni önmagával? Fel tudja-e dolgozni rövid életének egyik legsötétebb szakaszának sötét ügyeit? Fel tud-e nőni a feladathoz?

Farkasok terrorizálják az egyik erdélyi település lakóit
Krónika

Farkasok terrorizálják az egyik erdélyi település lakóit

Farkasok terrorizálják egy ideje a Hunyad megyei Petrilla városához tartozó beosztott falu, Csimpa lakóit.

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen
Főtér

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Tragédia a román tengerparton: életét vesztette egy Hargita megyei férfi
Székelyhon

Tragédia a román tengerparton: életét vesztette egy Hargita megyei férfi

Egy Hargita megyei férfi holttestét találták meg szerdán a tengerben Costinești közelében, miután a turista kedden eltűnt a román tengerparton.

Agyonnyomta a traktor az erdélyi polgármestert
Krónika

Agyonnyomta a traktor az erdélyi polgármestert

Traktor alá szorult és életét vesztette szerdán Damian Diniș, a Hunyad megyei Boica (Băița) község polgármestere. Az 58 éves elöljáró a település közelében dolgozott, amikor a munkagép felborult.

Balszerencse és egy különös mulasztás a három halálos áldozatot követelő pénteki baleset hátterében
Székelyhon

Balszerencse és egy különös mulasztás a három halálos áldozatot követelő pénteki baleset hátterében

Három ember meghalt, kettő pedig megsérült pénteken egy közlekedési balesetben az Olt megyei Priseaca település közelében – közölte a román rendőrség közlekedési tájékoztató központja.

// még több főtér.ro