// 2026. október 15., csütörtök // Teréz

Tőkés: nincs oka az ünneplésre az RMDSZ-nek

// HIRDETÉS

Az ünneplés helyett inkább tartson önvizsgálatot – szólította fel az RMDSZ-t Tőkés László EP-képviselő.

Az RMDSZ fennállásának 25. évfordulója, és az ebből az alkalomból szervezett programsorozat apropóján, valamint az Átlátszó Erdély neptuni tárgyalásokról szóló oknyomozása kapcsán tartott sajtótájékoztatót Tőkés László EP-képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke. Bevezetésül arra mutatott rá, hogy nincs oka az RMDSZ-nek az ünneplésre, ugyanis az elmúlt huszonöt évben egyetlen stratégiai fontosságú célkitűzést sem sikerült megvalósítani, mint például a többszintű autonómiát, vagy az állami magyar egyetemet. Kelemen Hunor a napokban elégedetten nyilatkozott az eredményekről a Nagyváradon tartott ünnepségen, erre utalva Tőkés elmondta: furcsállja az RMDSZ elnökének a türelmét, és úgy véli, az elmúlt

25 év elég hosszú idő volt ahhoz, hogy látványosabb eredményeket is megvalósítson a szövetség.

Tőkés úgy vélekedett: az aradi Szabadság-szobor meggyalázása, a nagyváradi Szent László-szobor ügye, a Székely Mikó Református Kollégium visszaállamosítása, a folyamatossá vált nyelvháború, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar tagozatának bizonytalan jövője, a nemzeti jelképek üldözése szöges ellentétben állnak „pártunk és kormányunk” harsány ünneplésével. Az EP-képviselő szerint a felsorolásból is egyértelművé válik, hogy nincs mit ünnepelnie az RMDSZ-nek, és ezt a „kis lépések politikájának” és a neptuni politizálásnak köszönheti.

Az EMNT elnöke nehezményezi, hogy az RMDSZ-nomenklatúra jubileumi diskurzusa mélyen hallgat Neptunról, mely vízválasztó az erdélyi magyar érdekképviseletben. Megdöbbenéssel olvasta – folytatta Tőkés – az Átlátszó Erdély vizsgálati anyagát, amelyből kitűnik, hogy az RMDSZ képviselői anyagi javak és tisztségek fejében tárgyaltak az amerikai Project on Ethnic Relations (PER) közvetítésével a román hatalom egykori képviselőivel. Az Átlátszó Erdély viszont téved abban, hogy a tárgyalásokon részt vevő szövetségi képviselők mandátummal rendelkeztek, amikor tárgyalóasztalhoz ültek. Ennek alátámasztására Tőkés a Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) egy 1993-as állásfoglalását ismertette, melyben SZKT egyértelműen elítélte a neptuni paktumot.

Végső következtetésként az EMNT elnöke hangsúlyozta: ünneplés helyett mindenekelőtt arra van szükség, hogy

az RMDSZ erkölcsi és politikai önvizsgálatot tartson,

és levonja az egész erdélyi magyar nemzetpolitikát tévútra vezető pártirányítás személyi konzekvenciáit. A neptuni tárgyalásokon részt vevő Borbély Lászlónak nincs mit keresnie az RMDSZ vezetésében, de Frunda Györgynek is tisztáznia kellene, hogy kit képvisel Victor Ponta miniszterelnök főtanácsadójaként.

Úgy vélekedett: a teljességgel elhibázott neptuni politikai irányvonal revíziójára, illetve korrekciójára van szükség. Újságírói kérdésre Tőkés hangsúlyozta: a nemzeti elkötelezettségű magyar vezetőknek egységre kell törekedniük ahhoz, előrébb jusson a nemzeti önrendelkezés ügye. Az RMDSZ korrupciós ügyeit firtató újságírói kérdésre válaszolva pedig az EMNT elnöke kifejtette: különbséget kell tenni a valóban korrupciós ügyek és az etnikai színezetű esetek között. Előbbiekhez sorolta Borbély László ügyét, illetve a Bihar megyei RMDSZ viselt dolgait, utóbbiakhoz pedig Markó Attila esetét.

Fotó: Mészáros Tímea

// HIRDETÉS
Különvélemény

Nem hagyhatjuk szó nélkül! Nem is hagyjátok, drága barátaim!

Fall Sándor

Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.

Klánok és neamok 2026 Romániájában, ahol a középkor szele fúj a közintézményekben

Sánta Miriám

Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Grindeanunak öt hónap kellett, hogy rájöjjön: mégis kormányozna a PNL-vel és az RMDSZ-szel
Főtér

Grindeanunak öt hónap kellett, hogy rájöjjön: mégis kormányozna a PNL-vel és az RMDSZ-szel

Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.

Már körvonalazódik a Niculescu-kormány névsora, a PSD kaphatja a miniszteri posztok többségét
Krónika

Már körvonalazódik a Niculescu-kormány névsora, a PSD kaphatja a miniszteri posztok többségét

A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.

Megkérdezték az amerikai külügyért, benne volt-e Washington keze a Bolojan-kormány megbuktatásában
Főtér

Megkérdezték az amerikai külügyért, benne volt-e Washington keze a Bolojan-kormány megbuktatásában

Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában
Székelyhon

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában

Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon
Krónika

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon

Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában
Székelyhon

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában

Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.

// még több főtér.ro