// 2026. február 8., vasárnap // Aranka

Tőkés: az RMDSZ félrevezette a neki kampányoló magyarországi politikusokat

// HIRDETÉS

Az RMDSz a romániai MSZP, a listáira nem lehet jó lelkiismerettel szavazni – mondja.

Mélységes csalódását fejezte ki Tőkés László EP-képviselő, az EMNT elnöke amiatt, hogy „a magyarországi politika több jeles képviselője – az RMDSZ által félrevezetve – óvatlanul és kritikátlanul a teljesnek nem mondható »magyar összefogás« mellett korteskedik ezekben a napokban átvéve és visszhangozva azokat a fél- és részigazságokat, amelyekre a Verestóy-párt és az általa bekebelezett Magyar Polgári Párt a kampányát felépítette”.

Tőkés szerdai, nagyváradi sajtótájékoztatóján példaként említette Kövér Lászlót, aki

„korábbi önmagát cáfolva közösködött erdélyi kortesútján az RMDSZ és az MPP kétes hírű vezéreivel”,

valamint Semjén Zsoltot, aki szerinte fölöslegesen riogatja az erdélyi magyarságot, hiszen a magyar közösség parlamenti jelenléte nincs veszélyben, a választási törvény értelmében.

„Az RMDSZ nem más, mint a romániai MSZP. Választási hazugságkampánya posztkommunista politikai módszertanára vall. Az erdélyi nemzeti oldalt megosztva – az MPP-t bekebelezve és az Erdélyi Magyar Néppártot kitaszítva – román állami segédlettel és finanszírozással él és uralkodik. Elszabadult korteshadjáratában a »magyar képviselet« sorsdöntő fontosságával és elvesztésének a veszélyével riogat, miközben a »Lex UDMR« alternatív választási küszöbje által parlamenti tagsága eleve biztosított. Közhelyes megállapítás, hogy a választások alkalmával a román fél minden esetben notórius módon előhúzza a »magyar kártyát«. Ez esetben viszont legalább ennyire igaz, hogy pártpolitikai céljai elérése végett az RMDSZ a »román kártyát« alkalmazza. Minden valóságtartalmuk ellenére erről szól a magyar sérelmek intenzív bevetése” – írja kiadott nyilatkozatában Tőkés.

Az EP-képviselő szerint fura fintora a sorsnak, hogy a „többszörösen levizsgázott román politikai elit” a parlamenti választáson újrázni készül, a felmérések pedig

„a csontja velejéig korrupt utódkommunista” PSD

győzelmét jósolják, noha a tavalyi Colectiv-tűzeset nyomán a népharag az egész romániai politikai osztály és „posztkommunista berendezkedés” azonnali leváltását követelte. „Üdítő kivételt” jelent ebben a tekintetben a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) újdonsült pártja – mondta Tőkés.

Szerinte a visszarendeződési jelenség alól az RMDSZ sem képez kivételt.

„Nem igaz tehát, hogy egy egyeduralmi pozícióban lévő magyar párt jelöltlistáinak kínálata érdemben a megújulás irányában mutatna. A hetedik mandátumukat követően is újrázni készülő Verestóy Attila szenátor és Márton Árpád képviselő lejáratódott személye állításunkat jól példázza. Mint ahogyan a bihari Szabó Ödön és Biró Rozália újraindítása is a régi korrupt irányvonal túlélési szándékát tanúsítja, félve őrzött mentelmi joguk biztosításával” – mondta.

Tőkés úgy véli, az elmúlt két és fél évtizedben

az RMDSZ gyakorlatilag elárulta a saját programjában meghirdetett közösségi önrendelkezés ügyét

– ezért a hisztérikusan hangoztatott „románveszélyen” alapuló választási kampánya teljességgel hiteltelen.

Az erdélyi magyarság mostanra kialakult helyzete és a magyar képviselet végletes meggyengülése miatt elsősorban az RMDSZ-t terheli a felelősség – vélte.

Tőkés László elmondta: ő maga elmegy ugyan szavazni vasárnap, hiszen a jelenléti aránnyal erőt lehet felmutatni, ugyanakkor azt tanácsolja, hogy ki-ki szavazzon meggyőződése, lelkiismerete szerint. De „jó lelkiismerettel aligha lehet a Maros, a Bihar vagy pedig a Hargita megyei »magyar« listára szavazni annak tudatában, ahogy azt »az opportunista, megújulásra és megigazulásra képtelen« RMDSZ összeállította”.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Most azonnal, mindent! Meg lehet-e akadályozni, hogy az online világ nulla látenciája szétverje a „valós” életet?

Fall Sándor

A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.

Nagy a munkanélküliség a fiatalok körében – mi lehet a tágabb oka ennek?

Sánta Miriám

Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Kit szerethet jobban az ember: Luke Skywalkert vagy egy három méteres kék lényt?

Szántai János

Biza, nagyon diszkriminatívan, kolonialistán, rasszistán, szuveranistán, mindencsúfistán hangzik a fenti összehasonlítás. De a pőre igazság az, hogy Luke nyer.

„Elemi szükséglet az anyanyelven való megszólalás lehetősége krízishelyzetben”

Sólyom István

A mentális nehézségek esetén a legrosszabb, ami történhet, ha valaki magára marad a problémájával – mondja dr. Kovács Réka Rozália pszichológus, a Sapientia EMTE adjunktusa.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát
Főtér

Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát

Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.

Napokkal az omlás előtt érkeztek a felkiáltójelek: hogyan semmisült meg a szilágycsehi református templom tornya?
Krónika

Napokkal az omlás előtt érkeztek a felkiáltójelek: hogyan semmisült meg a szilágycsehi református templom tornya?

Az elmúlt évek egyik legsúlyosabb erdélyi műemléki eseménye rázta meg a szakmát és a helyi közösséget. A szilágycsehi református templom tornyának az összeomlása kapcsán a felújítást tervező szakember, Makay Dorottya nyilatkozott a Krónikának.

Az e-személyivel rendelkezők ingyen utaznak a tömegközlekedésen, mert az ellenőrök tehetetlenek
Főtér

Az e-személyivel rendelkezők ingyen utaznak a tömegközlekedésen, mert az ellenőrök tehetetlenek

És ez újabb oldalról világít rá arra, hogy a még mindig sínes doszárban gondolkodó romániai bürokrácia semmit sem tud kezdeni a technológia adta lehetőségekkel.

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Kontra György, az M1 híradósa
Székelyhon

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Kontra György, az M1 híradósa

45 éves korában meghalt Kontra György, az MTVA munkatársa, az M1 híradó bemondója.

Porlad a beton, hámlik a burkolat az újépítésű hídon, de az önkormányzat szerint ez „természetes”
Krónika

Porlad a beton, hámlik a burkolat az újépítésű hídon, de az önkormányzat szerint ez „természetes”

Két hónap sem telt el az újépítésű aradi híd használatba adása óta, de a járókelők és gépjárművezetők máris problémákat jeleztek a közel 166 millió leje létesítményen: a korlátok tövében porlad a beton, a kerékpársávon pedig hámlik a burkolatfestés.

Korábban utalják a gyermekpénzt, a gyermeknevelési és a beilleszkedési támogatást
Székelyhon

Korábban utalják a gyermekpénzt, a gyermeknevelési és a beilleszkedési támogatást

A szokásosnál hamarabb utalják ebben a hónapban a jogosultaknak a gyermekpénzt, a gyermeknevelési, valamint a beilleszkedési támogatást. Az érintettek bankszámlájára már pénteken megérkezik a pénz.

// még több főtér.ro