A kormányfő azt is elismerte, hogy feszültté vált a viszony közte és Liviu Dragnea PSD-elnök között.
Néhány hónappal a kinevezése után máris „nagytakarításra” készül Mihai Tudose miniszterelnök, aki bejelentette: kormányátalakításra készül, mivel meg kíván szabadulni a problémás miniszterektől. A kormányfő azt is elárulta, hogy máris feszültté vált a viszony közte és a nagyobbik kormánypárt, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, Liviu Dragnea között.
A kormányfő hétfőn este az Antena 3 hírtelevízióban nyilatkozva úgy fogalmazott, „mini kormányátalakításra” készül, amellyel kapcsolatban még ezen a héten meghozza a szükséges döntéseket.
Tudose kétségbe vonta annak a felmérésnek az eredményét, amelynek értelmében az általa vezetett kormány népszerűsége két hónap alatt 47 százalékról 25-re zuhant.
Kijelentette, meg kell vizsgálni, mi lehet a népszerűségvesztés mögött. „Vagy én vagyok a hibás, vagy olyan dolgok vannak a kormányban, amelyek alátámasztják ezeket a számokat – büntetőügyes miniszterek, egyes tárcavezetők tétlenkedése vagy eredménytelenség –, ezért ezen a héten kemény, de szükséges döntéseket fogok meghozni” - szögezte le Tudose.
Közölte, legalább két olyan miniszter van, akit távozásra kér majd. „Három olyan problémás miniszter van, aki a közvélemény szemében problémát okoz, sőt egyes esetekben az Európai Bizottságéban is” - tette hozzá a kormányfő.
Később elmondta, összesen öt miniszterrel elégedetlen, a büntetőjogi problémákkal szembenéző Sevil Shhaideh, Rovana Plumb és Viorel Ilie mellett két további tárcavezetőt az érdemi eredményeik hiánya miatt készül meneszteni.
Tudose közölte, megvannak a kiszemelt utódok, de a döntés még nem végleges, ha az lesz, a kormányátalakításra vonatkozó javaslatait szavazásra bocsátja majd a kormánykoalíció ülésén.
A kormányfő azt is közölte, nem lehet azt mondani, hogy „boldog pillanatokat” élne át a Liviu Dragnea PSD-elnökhöz fűződő viszonyban. Azt ugyanakkor nem árulta el, mi a feszültség oka.
A technológia adta kényelem meglehetősen sok előnnyel jár. De mi van akkor, ha a hiba egyre inkább a felhasználóban van?
Többször leírtam: Románia egy projektország. Na és ebben a projektországban akkor van demokrácia, amikor a projekt megkívánja. Amikor nem, akkor nincs.
Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.
Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
A szélsőséges kirohanásairól ismert Diana Șoșoacă EP-képviselő élesen kikelt Emil Boc ellen egy közösségi médiás bejegyzésében.
Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.
Vörös hőségriasztás van érvényben szerda reggelig az ország területének háromnegyed részén; fokozott hőterhelés és helyenként 41 Celsius-fokos maximumok várhatók.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.
Elhalasztották az érettségi egyik írásbeli vizsgáját a meleg miatt. Bukarestben fortyog a politika, de új kormánynak híre sincs. Tovább drágulnak az online rendelt olcsó kínai áruk.

További vasárnapi hírek: a PSD nagyon udvarol az RMDSZ-nek, hogy támogassa Grindeanu kormányát, egy közvélemény-kutató pedig elmagyarázza, miért nincsenek az utóbbi időben politikai felmérések.

Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.

Siegfried Mureșant javasolja kormányfőnek a PNL, az USR és az RMDSZ. Moszkvai ügynök aknamunkájának tartja Maia Sandu a román–moldovai egyesülésről szóló törvénytervezetet.

További híreink: pénteken tesznek javaslatokat a következő kormányra a nyugatbarát pártok, Oroszország pedig kiutasította a szentpétervári román főkonzult, de a külügy szerint nincs ott semmi látnivaló.

Hihetetlen, de igaz: az alkotmánybíróság „dögre lőtte” az államelnök medvetörvényes kifogását. És a Románia és Moldova egyesülésére vonatkozó törvénytervezet csendben átment a képviselőházon.

Az államfő ismét a parlamenti pártokkal konzultált a politikai válság meghaladásáról. Közben Szatmáron illegális kriptobányász-farmra bukkant az adóhatóság. A Transzfogarason medvéket etető turistákat pedig keményen büntetik.

A külügyminisztérium egyik volt tisztviselője tizenöt évig utalt magának illegálisan fizetést. Továbbá: rendkívül kiterjedt illegális gyógyszerkereskedő hálózat működéséről rántották le a leplet Kolozsváron.

Ludovic Orban pedig visszatérne a PNL-be.

További híreink: hatvannyolcszoros, jobban mondva százharminchatszoros kutyafülcsonkításért állhat bíróság elé egy férfi, keddig pedig csak a záporok, szélviharok szakítják meg a kánikulát.