// 2026. április 11., szombat // Leó, Szaniszló

Teljes a káosz: bizonytalan, megvan-e még a kormány képviselőházi többsége

// HIRDETÉS

A kormányzó PSD több képviselőjét is elveszítette, de állítólag több ellenzéki honatya az ő padsoraiba ül át.

Totális káoszt eredményezett a román belpolitikában, hogy Victor Ponta volt szociáldemokrata miniszterelnök Pro Románia nevű pártja több politikust is elszipkázott a kormány fő erejét adó Szociáldemokrata Párttól (PSD).

A bukaresti sajtó számításai szerint azzal, hogy a napokban öt PSD-s képviselő is átlépett az új pártba, a PSD-ből és a Liberálisok és Demokraták Szövetségéből (ALDE) álló koalíció elveszítette abszolút többségét az alsóházban. A képviselőházban 329 honatya ül, a többséghez 165 voks szükséges, viszont a PSD-ALDE jelenleg csupán 164 képviselővel rendelkezik.

Vagy ki tudja.

Gabriela Firea, a PSD alelnöke, Bukarest főpolgármestere ugyanis hétfőn este az Antena 3 hírcsatornának nyilatkozva bejelentette: tudomása van arról, hogy az elmúlt napokban hét ellenzéki honatya is aláírta Liviu Dragnea PSD-elnök irodájában a PSD-be való belépésről szóló nyilatkozatot.

Sőt az sem kizárt, hogy még többen átlépnek, de ezt majd Dragnea jelenti be.

Szóval az biztos, hogy semmi sem biztos. Itt tart most a román parlament.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Itt a jövő: robotkutyák jelentek meg Erdély szívében. De mit csinálnak?

Sánta Miriám

Marosvásárhely az első olyan romániai város, ahol az utcai szemétkezelésben robotokat alkalmaznak. Furcsa és idegen... megszokható?

Használati utasítás március 15-re

Szántai János

Az alábbi gondolatok arra szolgálnak, hogy a pár napon belül ünnepelni kívánó magyar és egyéb-féle emberek ne veszítsék el se a türelmüket, se a hangulatot, se az eszüket.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A marosvécsi kastély úrnőitől a maszkulin honleányokig

Sólyom István

A Helikon női háttérországáról és a 19. századi férfieszményekről is szó volt a Babeș-Bolyai Tudományegyetem történészkonferenciáján.

Az ország, ahol a polgárok megbírságolása is kihívást jelent

Fall Sándor

Ilyen, amikor az egyik állami intézmény akadályozza a másik működését, az államkasszából kieső pénzt pedig ártatlan polgárok zsebéből pótolják.

A garázsok elbontásával lezárul egy korszak a város történetében (FOTÓKKAL)

Sánta Miriám

Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

Sólyom István

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Felejtsük már el a 18. századi erdélyi románok totális elnyomásának mítoszát
Főtér

Felejtsük már el a 18. századi erdélyi románok totális elnyomásának mítoszát

Az áldozatszerepet felnagyító narratíva elfedi azt a tényt, hogy a román társadalom nem monokróm jobbágytömeg volt, hanem egy dinamikusan rétegződő, felemelkedő közösség. MCC történész-kerekasztal 5.0.

Erdélyi szavazótömb? Egyszerű és bonyolult
Krónika

Erdélyi szavazótömb? Egyszerű és bonyolult

Retteg az erdélyi szavazatoktól a magyarországi választók egy része. Teljesen alaptalanul – tenném hozzá gyorsan. Ha minden szavazatra jogosult személy elmenne és a Fideszre szavazna, akkor sem tudnánk jelentősen befolyásolni a választás végeredményét.

Vádat emeltek az elnökválasztás érvénytelenítése után uszító AUR-os képviselő ellen – hírmix
Főtér

Vádat emeltek az elnökválasztás érvénytelenítése után uszító AUR-os képviselő ellen – hírmix

További híreink: a korábban kőolajat is szállító Traian Băsescu szerint sürgősen korlátozni kéne az üzemanyag-fogyasztást, Donald Trump pedig kihagyja a bukaresti B9-csúcsot.

Így emlékszik vissza a sepsiszentgyörgyi incidensre az áldozat és az egyik résztvevő
Székelyhon

Így emlékszik vissza a sepsiszentgyörgyi incidensre az áldozat és az egyik résztvevő

A húsvéthétfői bántalmazás ügyében Béres Norbert részletesen ismertette a történteket a Székelyhonnal. Elmondása szerint több ütés érte, az incidensben a Sepsi OSK szakmai stábjának tagjai is érintettek. A fociklub sportigazgatója is megszólalt.

Tönkretett első világháborús magyar emlékmű és hadisírok Brassó-Bertalanban
Krónika

Tönkretett első világháborús magyar emlékmű és hadisírok Brassó-Bertalanban

Az 1989-es rendszerváltás utáni évben megalapítottam a Wildt József Tudományos Társaságot, aminek céljai közt a matematikán kívül kulturális, történelmi örökségünk ápolása is szerepelt.

Autószerviz gyulladt ki Csíkszeredában
Székelyhon

Autószerviz gyulladt ki Csíkszeredában

Autójavító műhelyben keletkezett tűzhöz riasztották csütörtök este a csíkszeredai tűzoltókat.

// még több főtér.ro