// 2025. július 13., vasárnap // Jeno

Szülőfalujában emlékeztek meg a 120 éve született Márton Áronról

// HIRDETÉS

Vasárnap délben Kanadától Új Zélandig, Pozsonytól Csíkszentdomokosig nemcsak a nándorfehérvári győzelem tiszteletére, hanem Márton Áron emlékére is szólt a harangszó.

Ünnepi szentmisén emlékeztek Márton Áron erdélyi római katolikus püspökre szülőfalujában, Csíkszentdomokoson a püspök születésének 120. évfordulóján. Mind a szentbeszédet mondó Jakubinyi György gyulafehérvári érsek, mind a mise végén beszédet mondó Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár felidézte, hogy Márton Áront talán II. János Pál pápa jellemezte a legtalálóbban, amikor 1980-ban, a püspök nyugdíjba vonulási kérelmét jóváhagyó táviratában

„az úr legteljesebb, legkifogástalanabb szolgájának” nevezte.

Jakubinyi György felolvasta a teljes táviratot, amelyet a szokásjogtól eltérően nem a vatikáni kancelláriát vezető bíboros, hanem maga II. János Pál pápa küldött a nyugdíjazását hatodik alkalommal kérő megbetegedett, legyengült püspöknek. Az érsek prédikációjában azt is megemlítette, hogy Márton Áron a Pannóniában született Szent Mártontól vette latin nyelvű püspöki jelmondatát (Non recuso laborem), amely azt is jelenti: „nem utasítom el a munkát”, de azt is: „nem utasítom el a szenvedést”. „Márton Áron mindkettőt vállalta” – állapította meg a püspök hivatali utódja. Az érsek felidézte: Márton Áron nemcsak a népének volt jó pásztora, hanem kiállt minden üldözött mellett.

Fotó: MTI/Veres Nándor

Ő volt az egyetlen magyar püspök, aki tiltakozott a zsidók deportálása ellen, de kiállt a kommunista Romániában betiltott görög katolikus egyház román hívei mellett is. Elrendelte, hogy a római katolikus papok szolgálják ki a görög katolikus híveket is, miután papjaikat bebörtönözték.

Potápi Árpád János államtitkár II. János Pál pápa 1979-es lengyelországi látogatása és a börtönből szabadult Márton Áron 1955-1956-os erdélyi körútja között vont párhuzamot. Megállapította:

mindketten azt a krisztusi üzenetet közvetítették népüknek, hogy ne féljetek.

Amint az államtitkár fogalmazott: II. János Pál pápa és Márton Áron különböző utat jártak be, „mégis elérték azt, amit sokan lehetetlennek tartottak: legyőzték a kommunizmust. Nem erőszakkal, nem fegyverekkel, hanem az őszinte szeretet szelíd szavával”. Mint megjegyezte, Márton Áronnak úgy sikerült elérnie ezt a teljesítményt, hogy püspöksége jelentős részét börtönben és házi őrizetben töltötte.

Potápi Árpád János elmondta: a Márton Áron-emlékévet meghirdető nemzetpolitikai államtitkárságon megtapasztalták, hogy a püspök ma is képes csodákat tenni, az emlékév rendezvényeibe szerte a világon bekapcsolódtak és vasárnap délben Kanadától Új Zélandig, Pozsonytól Csíkszentdomokosig nemcsak a nándorfehérvári győzelem tiszteletére, hanem

Márton Áron emlékére is szólt a harangszó, érte is imádkoztak a magyar hívők.

„Álljunk ki és mutassuk meg, hogy Márton Áron szelleme ma is élő, ma is képes arra, hogy távolságokat legyőzve, lelki gátakat felszakítva egyesítse szeretett nemzetét” – jelentette ki az államtitkár.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A radikalizálódott elitek populizmusáról

Fall Sándor

„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”

Visszatérés önmagunkhoz – mit tanulhatunk Erdélyben egy amazóniai kultúrától?

Sánta Miriám

Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ilyen volt jezsuitának lenni a 20. századi Romániában

Sólyom István

Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.

A kozmosz megállt a Bánffy-kastélyban és kilökte magából az ősmagyar sámánpunkot

Szántai János

A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!
Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Mi a teendő, ha medvével találkozik az ember? – Megfontolandó tanácsok a hegyimentőktől
Krónika

Mi a teendő, ha medvével találkozik az ember? – Megfontolandó tanácsok a hegyimentőktől

Az országos hegyimentő-szolgálat szakemberei gyakorlati tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő, ha vadállattal – elsősorban medvével – találkozik az ember, és kiemelik azt is, hogy hasonló esetekben mit nem szabad tenni.

Ilie „Boló” Bolojan előtt két ­út áll a kudarc felé
Főtér

Ilie „Boló” Bolojan előtt két ­út áll a kudarc felé

Van ez a tervezett második deficitcsökkentő csomag, amiben a különleges nyugdíjak problémáját is megoldják állítólag. Na ja. Hogyne. Persze. Naná…

Téli tájat hagyott maga után a jégverés a szomszédos megyében
Székelyhon

Téli tájat hagyott maga után a jégverés a szomszédos megyében

Nem szokványos látvány ami egy jégeső után maradt július 12-én a Neamț megyei Vânători-Neamț faluban és környékén.

Viktor Orbán to Krónika: Supporting Hungarian Communities Abroad Is Not a Favor, Rather Our Duty
Krónika

Viktor Orbán to Krónika: Supporting Hungarian Communities Abroad Is Not a Favor, Rather Our Duty

“I would like to speak with Romania’s new president as soon and as extensively as possible, because we have shared issues within the European Union, and the interests of Romanians and Hungarians often align," Prime Minister Viktor Orbán told Krónika.

Megcsúszott a sörszállítmány, több láda sör szóródott szét a főúton – frissítve
Székelyhon

Megcsúszott a sörszállítmány, több láda sör szóródott szét a főúton – frissítve

Több láda sör szóródott szét péntek délután Felsősófalva főútján, miután egy teherszállító jármű rakománya a földre esett. Az országutat félpályán lezárták, emiatt kisebb torlódás alakulhat ki.

// még több főtér.ro
Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix
2025. július 04., péntek

Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.