És még: négy év alatt 65 ezer szexuális agresszort vettek nyilvántartásba Romániában.
Marcel Ciolacu kormányfőt még szeptemberben megkérdezték újságírók, hogy mit tudna vásárolni 100 lejért, ő pedig azt válaszolta, hogy elég jól be tudna vásárolni ennyi pénzből. Most pedig meg is mutatta, hogy mit adnak a boltban egy százasért. Ciolacu a Facebook-oldalára tette ki a pénztárblokkot, amelyen látszik, hogy 93,50 lejből mit vásárolt a Kauflandban. Ezeket vette: saláta, uborka, hagyma, krumpli, alma, májpástétom, szalámi, étolaj, cukor, tojás, joghurt, juhtúró és egy Ursus sör. A miniszterelnök megjegyzi, hogy paradicsomot ugyan elfelejtett vásárolni, de úgy is belefért volna a 100 lejes keretbe. „Ti mit vásároltok 100 lejért?” – kérdezi a bejegyzés végén. A bevásárlás apropóját az is adta, hogy a PSD a napokban indította el a hazai termékek vásárlására ösztönző Cumpără românește elnevezésű kampányát. A közel kétezer kommentelő közül sokan gratuláltak Ciolacunak, de többen megjegyezték, hogy próbáljon meg bevásárolni egy háromgyerekes családnak, hogy éljen meg minimálbérből, vagy hogy ha már költségekről beszél, az élelmiszeren kívül számoljon a kiadások többi részével, a fűtéssel, a gyógyszerekkel, a ruhával és cipővel is.
Első ízben derült ki, hogy a szexuális agresszorok hivatalos jegyzékében, amelyet néhány éve hoztak létre a hatóságok, hányan szerepelnek. Alina Gorghiu igazságügyi miniszter szombaton, Nagyváradon beszélt erről és elmondta, hogy 65 ezer személyről van szó. Ez Románia lakosságának 0,34 százalékát jelenti. A miniszter szerint igen fontos ez az adatbázis, mivel egy sor állami és magánintézményben, például oktatási, egészségügyi vagy szociális intézményekben az új munkaerő alkalmazása előtt kötelezően ki kell kérni a jegyzékből az illetőre vonatkozó viselkedési bizonyítványt és ha a jelölt szerepel az adatbázisban, nem alkalmazhatják. A szexuális bűncselekményeket elkövetők adatbázisáról szóló törvényt 2019-ben fogadták el, a 65 ezres szám tehát négy év alatt jött össze. Azoknak az embereknek, akiket szexuális agresszorként nyilvántartásba vesznek, egy sor kötelezettséget ír elő a törvény, például három havonta meg kell jelenniük a rendőrségen és be kell számolniuk életük részleteiről, például hogy mit és hol dolgoznak, miből élnek, jelenteniük kell, ha tizenöt napnál több időt töltenének a lakóhelyükön kívül, a rendőrség pedig évente új fotót készít róluk az adatbázisba.
Kétségtelenül elnyerné a nap őrült híre címet ez a történet, ha nem élnénk amúgy is nagyobbnál nagyobb őrültségekkel teli világban. Egy férfi elautózott Romániából Ausztriába, hogy jól helyben hagyja volt szerelme új élettársát – írja az osztrák sajtó alapján a külföldi román diaszpóra híreire szakosodott Stiridiaspora.ro portál. Az osztrák rendőrség szerint a hatóságokat azután riasztották, hogy egy 31 éves román férfi rátámadt egy másik férfira a Graz közelében fekvő Puch bei Weiz településen. Kiderült, hogy egy 27 éves romániai nő, aki Ausztriában dolgozik, telefonon beszélt a Romániában élő barátjával és elmondta neki, hogy közöttük mindennek vége, mivel szerelmes lett egy másik férfiba. A sértett férfi autóba pattant és hét órát vezetett Ausztriáig, ahol egy 30 centiméteres késsel megpróbált behatolni vetélytársa lakásába – egy munkásszállóba – és azzal fenyegetőzött, hogy megöli. Ezután a támadó megrongálta a ház előtti egyik gépkocsit, a két férfi összeverekedett, a barátnő pánikrohamot kapott és elájult. Amikor a nő új élettársa a segítségére sietett, a régi barát fojtogatni kezdte egy övvel. A verekedésnek a munkásszálló lakói vetettek véget, szétválasztották a férfiakat, riasztották a rendőrséget, a nőhöz pedig mentőt hívtak. A kihallgatás során a támadó tagadta, hogy ölni akart volna a késsel. A támadót letartóztatták, jelenleg fogdában várja a vizsgálat lezárultát.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Mind a 130 000 romániai köztisztviselőt ellenőrzi a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS), hogy megállapítsák, kollaboránsok vagy az egykori politikai rendőrség munkatársai voltak-e – írta pénteken a <a href="https://www.g4media.ro/exclusiv-cei-130-000-de-functionari-publici-din-romania-sunt-verificati-daca-au-fost-turnatori-sau-tortionari-ai-securitatii-apar-cazuri-pe-ba
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.
Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.
Spontán konfliktus alakult ki péntek délután az egyik csíkszeredai bevásárlóközpontnál, amelyhez a rendőrség különleges egységei is kivonultak.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.

Hejj, micsoda PR-nyomulás lesz, ha rendesen beindul a választási kampány. Csakhogy ez a természetet nem érdekli, Galac megyében ötre emelkedett az áradás halálos áldozatainak száma.