// 2026. július 3., péntek // Kornél, Soma

Szó szerint megpróbálták beleverni egy Olaszországból hazatért férfi fejébe, hogy kötelező betartani a házi karantént

// HIRDETÉS

Nem lacafacázott az önkéntes járványrendőr.

Ha már itt a koronavírus, akkor természetesen a hiszti és az agresszió is fokozódóban van. Az agresszió célpontjai elsősorban azok a románok, akik a fertőzött területekről – elsősorban Olaszországból, ahol már 827-re nőtt a járvány halálos áldozatainak száma – érkeztek haza.

Mint például a Vâlcea megyei Laloşu községben, ahol egy Olaszországból február 2-án hazatért férfinek házi karanténban kellett volna töltenie 14 napot, ehhez képest szerdán lazán kisétált az otthonából.

Az ok: állítása szerint valamilyen okmányra volt szüksége a polgármesteri hivatalból.

De járvány idején nem úgy megy az!

Az egyik falubeli meglátta, és azonnal kérdőre vonta.

Ez azt jelentette, hogy az előjátéknak tekinthető, rövid szóváltás után elkezdte módszeresen verni a renitens férfit.

Az eredmény: az önkéntes járványrendőr ellen garázdaság, a járványveszélyt félvállról vevő fél ellen az elkülönítésre vonatkozó szabályok megszegése miatt indult büntetőeljárás.

Eközben máshol is történtek incidensek.

Craiován csak a hatóságok hosszas rábeszélése nyomán vonult be egy karanténhelyszínnek kijelölt szállodába tizenkét, Olaszországból hazatért személy, akiket a rendőrség és a csendőrség biztosítása mellett, konvojban vittek oda a nagylaki határátkelőtől.

Volt, aki arra hivatkozott: két hónapos csecsemőjével nem vonulhat be, ami mindenképpen érthetőbb annál, aki azért akarta elkerülni a 14 napos elzárást, mert olyan kutyája van, amely szerinte nem bírja a bezártságot.

Eközben egy másik konvojban, amely a moldvai Neamț megye felé tartott a határátkelőtől, Kolozs megyében baleset történt: hirtelen fékezés miatt az egyik autó hátulról a másikba rohant.

Mint kiderült, a felvezető rendőrautó – miután két piroson áthajtott – a harmadik előtt hirtelen lefékezett, és a konvojban haladó egyik teherautó már nem tudott időben fékezni.

A sérült járművel Szászfenesen hagyták, a konvoj pedig folytatta az útját.

Eközben az is kiderült, hogy a vírustól senki sincs biztonságban, még a hírszerzők sem: a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) közölte, hogy egyik tisztje is megfertőződött.

Most belső vizsgálat indult annak felderítésére, hogy van-e más fertőzött is.

Nem lennénk a vírus helyében.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Hogyan tájékozódunk, mihez kezdünk az okostelefonunk nélkül?

Varga László Edgár

A technológia adta kényelem meglehetősen sok előnnyel jár. De mi van akkor, ha a hiba egyre inkább a felhasználóban van?

Nicușor Dan, a projektország hasznos idiótája

Szántai János

Többször leírtam: Románia egy projektország. Na és ebben a projektországban akkor van demokrácia, amikor a projekt megkívánja. Amikor nem, akkor nincs.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A romániai kommunizmus egyáltalán nem jelentette az itt élő népek testvériségét

Sólyom István

Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.

A sakkvilág elitjét is megizzasztotta a világbajnoki címre hajtó Balog Ronaldo

Sólyom István

Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kirúgjuk egymást verőfényes csütörtöki napokon
Főtér

Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kirúgjuk egymást verőfényes csütörtöki napokon

Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.

Mégsem a pénz az úr: vissza kell állítani a „magyar világ” egyik épített örökségét
Krónika

Mégsem a pénz az úr: vissza kell állítani a „magyar világ” egyik épített örökségét

Lemondott tisztségéről Sorin Ciurariu aradi főépítész, miután a bíróság jogerős ítéletben mondta ki, hogy törvénytelen módon állították ki az engedélyt az egykori Andrényi-terményraktár lakóépületté történő átalakítására.

A gumimedencéjében hűsölt a Németországban körözött román drogkereskedő, amikor lecsapott rá a különleges egység – hírmix
Főtér

A gumimedencéjében hűsölt a Németországban körözött román drogkereskedő, amikor lecsapott rá a különleges egység – hírmix

Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.

Szétzúzta a vihar a Tatár-dombi kápolnát
Székelyhon

Szétzúzta a vihar a Tatár-dombi kápolnát

Hatalmas erővel csapott le a szélvihar a Gyergyószárhegy határában álló kapolnára kedden délután. A vihar teljesen megrongálta a szabadtéri létesítményt.

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben
Krónika

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben

Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.

Előrejelzés júliusra: jöjjön, aminek jönnie kell, de jobb, ha tudjuk előre
Székelyhon

Előrejelzés júliusra: jöjjön, aminek jönnie kell, de jobb, ha tudjuk előre

Az időjárás a következő négy hétben is többnyire a kánikula jegyeit fogja megtartani, miközben az ország nagy részén jelentős csapadékhiány várható az Országos Meteorológiai Szolgálat négyhetes előrejelzése szerint.

// még több főtér.ro